Kürasszír kérdése:

Mi a véleményetek a nők születésig tartó korlátlan önrendelkezési jogáról? Itt az ideje véget vetni a szülésre kényszerítés barbár szokásának? Azaz abortusz időbeli korlátozás nélkül.

Figyelt kérdés

Ezt szeretnék brit feministák és abortuszklinikák "We trust women" kampányuk keretében.


[link]


A legnagyobb brit abortuszklinika üzemeltető szervezet, a BPAS feminista szervezetek támogatásával 2016-ban kampányt indított a terhességmegszakítás teljes körű legalizálásáért.


A baloldali és liberális sajtó lelkesen és pozitívan fogadta a kezdeményezést.


A meghatározó feminista és nőjogi szervezetek egyhangúan támogatják a kezdeményezést.


Deklarált cél, hogy egészen a születésig legális legyen a terhességmegszakítás, olyan esetekben is, ha fizikailag és mentálisan egészséges nő egészséges terhességéről van szó.


A jelenlegi brit törvény, mely 1967-ből származik, s 1990-ben módosították utoljára a nő döntése alapján a magzat vélelmezhető méhen kívüli életképességéig, a 24. terhességi hétig engedélyezi az abortuszt a nő döntése alapján. Ez után csak orvosi indokkal, súlyos esetben lehetséges.


Az az egyik érvük, hogy hiába lenne legális az abortusz egészen a születésig, akkor is csak kevés nő vállalkozna rá a 7.-8.-9. hónapban. Valamint a nők kvázi rabszolgának tekinthetőek, ha szülésre kényszeríthetik őket a törvény erejénél fogva, akaratuk ellenére.


Megjegyzendő, a magzat a terhesség 24. de ritkán már a 22. hetétől életképes lehet a méhen kívül, a 26. héttől bizonyítottan van magas szintű agyműködése és fájdalomérzete.


A kampány kiváltó oka, hogy brit bíróságok a közelmúltban három nőt ítéltek 2 és fél és tíz év közötti börtönbüntetésre, mert illegálisan elvetették 24. hetesnél idősebb, méhen kívül életképes egészséges terhességüket.



2017. febr. 19. 18:04
1 2 3 4 5
 11/49 anonim ***** válasza:
80%

9!


Erre Magyarországon is van törvény adta lehetőség. A magzat vagy az anya betegsége esetén az abortusz idokorlatozas nélkül elvegeztheto

2017. febr. 19. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/49 anonim ***** válasza:
67%

A nem korai abortusz barbár dolog. Szerencsétlen babának nagy fájdalom lenne. Attól, hogy hason belül van, még vannak érzései. Főleg egy 7-8 hónapos magzatnak. Belegondolni is rossz. Természetesen nem támogatnám. Csak akkor, ha az anya nem tudná kihordani vagy a baba súlyosan beteg. Szóval a feministák és liberálisok bekaphatják. Remélem meddő lesz, aki jó ok nélkül ekkora babát kapartat.


38 / F

2017. febr. 19. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/49 anonim ***** válasza:
82%
Fúj. Udorító egy világban élünk... Szerintem az, aki képes az abortuszra a harmadik trimeszterben, az SEMMIVEL nem jobb annál, aki megszüli a gyereket és kidobja a szemetesbe. Rosszabb a bérgyilkosnál, mert az legalább idegen embert öl meg, nem a saját gyerekét
2017. febr. 19. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/49 anonim ***** válasza:
50%

12!


A 12. hét után már nem "kaparnak ", hanem meginditjak a szülést.

2017. febr. 19. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/49 DorciésTina ***** válasza:
44%
Nem normálisak ezek feministák, liberálisok!!!Ennyire embertelen, érzéketlen gyilkos törvényt akarnak?Vérlázító!
2017. febr. 19. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/49 anonim ***** válasza:
71%

Nekem volt abortuszom, tehát én alapból mellette vagyok.

DE!!!

1. Ahogy írták: Mi az, hogy ne kényszerítsék szülésre??? Egy 2., 3. Trimeszterben elvégzett abortusz gyakorlatilag mesterségesen megindított szülés...


2. Egy pl 34-36-38 hetesen elvégzett "abortuszt" hogy kívánnak kivitelezni? Megszüetik az életképes baba, és utána megöik? Mert ő életben marad, ha "nem csinálnak vele semmit", ellenben egy 12 hét alatti magzattal. Tehát az valóban szándékos gyilkosság.


Szóval teljesen rendben van a 12. Hét. Aki nem kíván szülni, és nem akarja, hogy "szülésre kényszerítsék" -bár a szexre biztos nem kényszerítették - az el tudja végeztetni korán a műtétet.

2017. febr. 19. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/49 anonim ***** válasza:
60%
Azért ne vegyünk már annyira komolyan egy állítólagos cikket. Mostanában már szinte alap, hogy a neten a legnagyobb orbitális baromságokat terjesztik úgy, mintha a feministák, vagy liberálisok találták volna ki. Nincs 35 hetes abortusz, 24 hetes magzatot már megmentenek koraszülöttként. Ha egy nő arról dönthetne, hogy 30 hetesen elveteti, akkor arról is dönthetne, hogy mondjuk 2 évesen agyoncsapja büntetés nélkül, a kettő ugyanaz.
2017. febr. 19. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/49 anonim ***** válasza:
57%
Én csak egyet nem értek. Egy akkora terhességet már szüléssel kell befejezni. Akkor már miért nem lehet megszülni a babát és egy pillantás nélkül elvitetni a szobából? A szülő nőnek ugyan az (sőt, a baba segíti a szülésben, így talán könnyebb az élőt megszülni), és egy örökbefogadó párnak hatalmas boldogság lenne....
2017. febr. 19. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/49 anonim ***** válasza:
63%

Nem igazán értem ennek a gyakorlati kivitelezését, hisz amint már többen is írták, miután már méhen kívül is életképes, onnantól mit csinálnak vele? Tiszta hülyeség.

Én döntés párti vagyok, de ha már ott a gyerek és él, akkor mibe tart betenni egy inkubátorba? Aztán majd valaki örökbefogadja.

Másrészt meg nem hiszem, hogy ha erre lenne is lehetőség, olyan hű de sokan élnének vele. Olyan esetben tudom ezt elképzelni, ha mondjuk apuka lelécel, vagy ilyesmi, de egyébként...

2017. febr. 19. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/49 anonim ***** válasza:
26%

Szerintem ameddig az öngyilkosokat próbálják visszatartani az öngyilkosságtól, az embereket akaratuk ellenére börtönbentartják, mindenkinek ruhát kell viselnie, meg ilyesmik, addig ez a legkevésbé korlátozó dolog.


Ráadásul a férfiakat nem érinti, viszont egy akaratnyilvánításra képtelen másik emberi lényt igen.


Szóval bonyolult és huszadrangú dolog. Mindenki szenved valamitől, amit muszáj megtennie.


Én a rituális csonkintásokat törölném el inkább, az éhezéseket, és mindenhova ingyenes kórházat telepítenék, fűthető lakásokkal és közbiztonsággal. Utána jönnének a lelki válságot megélő nők cselekedetei.

2017. febr. 19. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!