Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség megszakítása » Hogyan dolgozhatnám fel az...

Hogyan dolgozhatnám fel az abortuszt? Bővebben lent.

Figyelt kérdés
Már több mint egy hónapja volt a műtétem, tudom örökre bennem lesz, és nem is akarom és tudom elfelejteni.Az első napokban sírtam egész nap, reggel úgy keltem, hogy 2 perc múlva már sírtam, napközben kicsit jobb volt, este megint sírás és befordulás. Teltek a hetek egyre ritkábban fordult ez elő. Viszont még mindig van bennem egy nyomás vagyis inkább egy súly amint mintha mindenhova cipelnék magammal, ami miatt nehéz még a levegővétel is...Nem vagyok depressziós, csinálgatom a napi kis rutinom, igyekszem társaságba járni, elfoglalni magam, visszarázódni a rendes kerékvágásba. Tegnap pl. álmodtam is, méghozzá magát a műtétet egy másik szemszögből, illetve, hogy dől belőlem a vér miután elmegyek wc-re,de ezen nem aggódom mert azt gondolom, hogy ez a műtét utáni első mensim, de csak dől és dől(bocsánat, hogy ezeket így leírom). Szeretnék majd gyereket a közeljövőben, de meg kell teremtenem hozzá a szükséges feltételeket. De nagyon nehéz továbblépnem, mikor múlik vajon ez el? Jobb lesz-e valaha? Az azért nem lenne rossz ha nem kapnék sírógörcsöt napi 2x...Illetve nem tudok elmenni pszichológushoz mert nincsen rá pénzem:(
2016. jan. 3. 16:33
1 2 3 4 5 6
 21/55 anonim ***** válasza:
18%

utolsó, de hidd el lesznek, mert van, akinek van értékrendje, amibe a saját gyereke elpusztítása nem fér bele. És hidd el, nagyon is jó szülő leszek,rengeteg empátia van bennem például állatok, hajléktalanok, beteg emberek felé, de had ne kelljen már sajnálnom egy olyan embert aki saját akaratából vetette el a saját gyerekét,aztán meg jön azzal hogy jajj de rossz neki... abba meg nem gondol, hogy a gyerekének milyen rossz, hisz nem kapott esélyt az életre, az anyja, akinek védenie és szeretnie kellett volna, megfosztotta ettől.

Egyébként meg, mindenki azt csinál a testével amit akar, csak akkor nyílik ki a zsebemben a bicska, ha utána még sajnáltatja magát, hogy jajj, szegény ő, milyen rossz neki meg mennyit sír...Lett volna választása, ezt választotta, legyen benne annyi hogy némán viseli.


Aki nem akar gyereket védekezzen, feltalálták a kombinált védekezést is már.

2016. jan. 5. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/55 anonim ***** válasza:
35%

Jó szülő leszel??

Tehat nem voltal meg terhes...bolcsebb majd akkor itelkezni ha voltal ilyen helyzetben.Nekem meg ez nem fer bele az ertekrendembe.

Mindenki irant erzel szanalmat,empatiat csak epp egy notarsad irant nem aki epp a noi let legnehezebb donteset hozta meg.Hogy jol vagy rosszul az tokmindegy

2016. jan. 5. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/55 A kérdező kommentje:

# 21-es válaszolónak:


Nem kell a sajnálatod, csak húzz el innen és ne írogasd ide az életed morzsáit az én témámhoz, amihez aztán semmi köze, hogy szereted a kutyákat, cicákat, beteg embereket.


Az sem érdekel, hogy lesz-e gyereked, saját vagy örökbefogadott, élj boldogan, de más fórumokon írogass, azokban a témákban. Ennek itt helye nincsen!


Úgy érzem ezt a szívügyednek érzed, mert csak nem hagyod abba, egyszer már kifejtetted a véleményed elég volt az is.


A kérdés ismétlem, az már egy bekövetkezett eseményre, tehát az abortusz UTÁNI, lelkiállapotra vonatkozik. Nem arra, hogy neked mi a véleményed arról, ha valaki elveteti a gyerekét.


Gondolkozz már miket írsz meg hova? Beszélj a pasiddal akivel majd ha elmélyül a kapcsolatotok örökbe fogadtok, ne itt unatkozz.

2016. jan. 5. 13:46
 24/55 shopgirl27 ***** válasza:
51%
Nem nincs benned semmi empátia hidd el nem egyszerű így dönteni de ne legyen senki szentfazék az még embrió volt ne gyilkosozzunk. Ha zavar h sajnaltatja magát miért nem lépsz tovább ???
2016. jan. 5. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/55 anonim ***** válasza:
17%
kérdező. válaszoltam a kérdésedre. az volt a kérdés mit csinálj az abortusz utáni lelkiállapotoddal. írtam hogy ne hisztizz ne sajnáltasd magad,mert erre nincsen jogod. egyébként meg ugyan annyi jogom van ide írni mint neked.
2016. jan. 5. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/55 A kérdező kommentje:

Azt nem te döntöd el, hogy mihez van és mihez nincsen jogom.


Nem voltál ilyen helyzetben nem tudod milyen ez, engem sem ismersz, ez nem önsajnálat, de ha az lenne akkor sem lenne hozzá semmi közöd.


Az én testemben vagy más nő testében lévő embriókról zigótákról babákról pedig szállj le, mert ki kell hogy ábrándítsalak semmi közöd sincsen hozzájuk sem. Hogy megszületnek e vagy sem nem a te dolgod.


Ess teherbe és akkor arról te döntesz, a sajátodról max. ami benned van.Az a tied. Az én embriómat meg nem kell sajnálnod, az egész olyan morbid már, és gyomorforgató.

2016. jan. 5. 15:03
 27/55 anonim ***** válasza:

Legalabb most merges vagy nem szomuru :)

Kezdj el sportolni,pl futni az olcso

2016. jan. 5. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/55 anonim ***** válasza:
44%
kérdező, csak hogy tudd, neked már nincs embriód, mert elvetetted... és hidd el, amint megvan a második diplomám, és két hónap múlva az esküvőm, neki is állunk. De nem írok ide többet, csak felidegesítesz, azzal hogy neked mindent szabad. Valaki elkábított és úgy vittek műtőbe? gondolom nem, te mentél. Nos, innentől kezdve nincs jogod szomorúnak lenni, ez csak önsajnáltatás. Te akartad nem? Akkor örülj neki hogy megszabadultál tőle, hisz ez volt a célod.
2016. jan. 5. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/55 anonim ***** válasza:
22%
nem önsajnálat? Akkor miről is szól ez az egész kérdés? Hogy neked milyen rossz, neked hogy fáj, te mit érzel.. no, ez az önsajnáltatás csak hogy tudj róla.
2016. jan. 5. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/55 A kérdező kommentje:

Az iskolai végzettség nem egyenesen arányos az intelligenciával, ékes példája vagy. A másik kérdéshez is írogatod, hogy mennyire felidegesített ez a kérdésem.

Nyugodjál már meg.Rajtam pörögsz két napja.


Tanulj inkább, hogy levizsgázz, ne itt höbörögj már elmondtam többször.


Nem érdekel a véleményed, hogy neked mi fér bele az értékrendedbe, és mi nem. Lehet, hogy már nincsen embrió, de pár válasszal ezelőtt még babának hívtad és őt sajnáltad mert engem nem tudsz.


Egyik szavaddal ütöd a másikat. Lehet, hogy te azt gondolod az emberek dalolva mennek abortuszra, mintha boltba mennének, vagy moziba, de nem ki kell, hogy ábrándítsalak nem. Ők/ mi is emberből vagyunk, nekünk is vannak érzéseink, és nem érdekel, hogy szerinted nincsen.

Szomorúnak lenni pedig van okom. Ha nem álltak volna nagy akadályok elém akkor megtartottam volna, azért mentem mert muszáj volt sajnos.


Olvasd el ezt,

[link]



Biztos ők is mind sajnáltatják magukat!

2016. jan. 5. 17:06
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!