Lehetséges-e 5 nap alatt elintézni a családgondozó felkeresétől számítva az abortuszt? (5 napból 2 nap szombat és vasárnap)
A hölgy párja vagyok. Egy vita miatt nem vagyunk épp együtt, 3 hete tudtuk meg h gyermeket vár. Terveztük a babát, a terhesség hírére párom meggondolta magát és az abortusz mellett döntött. 6 nappal ezelőtt (pénteken) kereste fel a családgondozót a terhességmegszakítás miatt, nem volt hajlandó velem együtt bemenni így az ottani védőnő külön behívott. Elmondta, hogy három nap mulva kell ismét felkeresnie a páromnak, utána megkapja az engedélyt az abortuszra, el kell mennie vérvételre, EKG-ra és utána feküdhet be a kórházba a terhességmegszakításra. Mivel korábban kétszer császárral szült, ezért bent kellene maradnia éjszakára, ezt is közölték velem. Ezzel tisztában is voltam, mivel korábban is volt abortusza, így zajlott le. Ma beszéltem a párommal, ahol közölte velem, h tegnap túlesett az abortuszon. Nem akartam elhinni, ezért kértem küldjön egy képet a leletről, nem küldött. Elvégethették rajta az abortuszt ilyen gyorsan és éjszakai benntartózkodás nélkül ? Azt állítja, h délelőtt bement délután már ment a kislányért az oviba.
Kérem segítsetek !
Egy aggódó férj és apa
Lehetséges. Ha borítékkal megsűrgette a nőgyógyászt, aki meg a vizsgálatokat végző orvos ismerősöket. Saját felelősségére is elhagyhatta a kórházat, pláne mivel írod, már volt abortusza, tehát tudta, mivel jár.
De nekem is hihetetlen azért.
Tágítás miatt nem mindenhol fektetnek be egy nappal előtte. És neki már volt egy abortusza, tehát egyszer már tágították, valószínűleg másodszorra már gyorsabban-könnyebben megy? A szükséges laborvizsgálatokat is elvégezhették akár reggel a kórházban, délután már meg is műthették.
Sajnálom nagyon, hogy ilyen helyzetben vagy, de sajnos nem igazán tehetsz már semmit. A két császáros gyereknek te vagy az apja? Vagy ők még a párod egy korábbi kapcsolatában születtek? És az előző abortusznak mi volt az oka?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!