Aki elveteti az egészséges gyermekét az bűnt követ el?

100 eve a lopas utani kezlevagas sem volt bun.

Es keleten a paraznak halalrakovezese is engedelyezett.

A torveny valtozik a korral de attol a bun bun marad csak nem buntetik sot legalizaljak.

Az abortuszvitát nem lehet eldönteni, amíg megengedi a törvény, addig lesz abortusz. Az más kérdés, hogy kinek bírja el a lelkiismerete. Aki nem szeretné megöletni (igen, megöletni, hiszen kb. a 6 héttő ver a szíve, tehát él) a magzatát, az VÉDEKEZZEN! A 21. században, nincs olyan, hogy becsúszott, hiszen már mindenki számára elérhető akár a művi meddővé tétel, csak nyilatkozni kell arról, hogy hozzájárul.

Más: az én példám. A szüleim nem tartották meg a testvéremet, így nem kaptam meg az esélyt, hogy megszülessen az édestestvérem. Még fiatal vagyok, de már meghalt mindkét szülőm, és nem maradt senkim, és igen, ezért őket hibáztatom. Ezért én soha nem vetetném el a magzatomat.

A lányomat még szoptattam, amikor felmerült a gyanú, hogy terhes vagyok a másodikkal (igen, nem védekeztünk körültekintően). A körülmények miatt nagyon nehéz helyzetbe kerülünk, ha megszülöm, de ennek ellenére fel sem merült bennem az abortusz gondolata! Aztán végül kiderült, hogy nincs baba.

57: és ha csak egyszerűen nem lett volna testvéred? Mert mondjuk nem is akarnak és nem is sikerül be egy terhesség, amit meg kell szakítani? Akkor is a szüleidet hibáztatnád, hogy egyedül maradtál? Ez mekkora önző hozzáállás, te jó ég. A halott szüleidre haragudni, mert most nincs senkid... Ha úgy élnéd az életed, biztos lennének körülötted emberek, akikre számíthatsz. Nekem van testvérem, de több barátom is van, akikkel sokkal de sokkal jobb a kapcsolatom, mint a testvéremmel. Nem a szüleiden múlt, hogy magányos leszel-e életed végéig.

Abba meg már bele se menjünk, hogy születhett volna testvéred, akit mondjuk 15 éves korában halálra gázol egy autó. Ugyanott tartanál, ahol most, max. nem szerencsétlen szüleidet hibáztatnád.

Még egy gondolat. "Nem maradt senkim" - írod. És a párod, illetve a gyermeked? Ők nem számítanak? Neked van egy családod, az élet rendje pedig az, hogy a szülők, nagyszülők, testvérek, ilyen-olyan rokonok meghalnak. Ki előbb, ki utóbb. És rengeteg ember él úgy, hogy egy rokona sincs már a házastársán és a gyermekein kívül. Mégsem jut eszükbe ilyen gondolat, hogy nincs senkijük. Ezen én elgondolkodnék a helyedben.

Kedves 58-as, te egy hatalmas bunkó vagy. Nyilván fogalmad sincs milyen szülők és testvérek nélkül maradni, és bármennyire antipatikus vagy, inkább azt kívánom, minél később tudd meg ezt.

Amúgy nekem is vannak barátaim, de szeretem a férjemet és a gyerekemet, de igenis hiányoznak a szüleim és a rokonaim (jóformán senki nem él már). Úgy hogy nem tudod a részleteket, ne ítélkezz! A bátyám 24 hetes magzat volt, amikor anyámék angyalkát csináltattak belőle azzal az indokkal, hogy anyám még az előző férjétől nem volt hivatalosan elválva, apám meg nemigen tervezett vele jövőt.(Apám véletlenül kotyogta el ezt, jópár évvel anyám halálát követően)

A férjem többet van külföldön mint itthon, a 15 hónapos gyerekemet meg hiába imádom, nem tudok vele úgy társalogni, ahogy egy felnőttel. Még te is kerülhetsz ilyen helyzetbe, így gondold át az észosztást!