Ti megtartanátok a helyemben a babát?

Nezd, en jocskan elmultam mar husz, amikor -tervezetten- teherbe estem. A partnerem is akart gyereket, munkam is volt, kulon laktunk. Aztan apuka meggondolta magat es lelepett a terhesseg kozepen. A tappenzbol egyedul nem tudtam alberletet fenntartani, igy aztan elfogadtam anyam ajanlatat, hogy koltozzek haza, mindenben tamogat. Igy is volt. A gond csak annyi volt, hogy a tamogatas konkretan azt jelentette, hogy mindenbe beleszolt, mindennek ugy kellett lennie, ahogy o akarta. A gyerek szuletese utan a helyzet csak rosszabbodot. Plane, amikor visszamentem volna dolgozni, de mivel a gyerek mellett nem tudtam tobb muszakot vallalni, kirugtak. Kisgyerekkel nem kellettem sehova, igy jo ideig munkanelkuli lettem. A kiszolgaltatottsag nem jo dolog.

Remeljuk hogy a kerdezo nem jar igy, de pl itt is eleg surun olvasom, hogy -akar parok is- egyutt elnek a szulovel, aki mindenbe beleszol, mindent iranyitani akar. Plane, ha anyagilag is fugg az ember tole, toluk....

12. voltam

"Tudod azok a kisgyerekes anyukák dolgoznak, akik már munkahelyről mentek szülni"

Nekem is új munkahelyem van kisgyerekesként például, simán felvettek :)

Meg lehet nézni hogy az egyedülálló szülők hol tartanak? Nos nekem van a környezetemben, nos az a példa nem téged igazol 65 %-os!!!!!

Akarata ellenére szülővé tenni? Miért? Megerőszakolták ezt a férfit(?) ? Én a kérdezőt sajnálom, nem a párját, aki tudta, hogy vélekedik a kérdező az abortuszba. Ennek ellenére minden szívbaj nélkül felzavarná a műtőasztalra... Aztán 6 hét múlva türelmetlenkedne, mert neki csak ennyi az egész.

Ennek a kapcsolatnak - hacsak a srác nem gondolja meg magát - így is, úgy is vége. Miért kell akkor ebbe még valakinek fizikailag is belehalni? Srác szépen lelép, anyuka megszül, a szülei segítenek, a baba mellett tanul, majd munkába áll. Nem lesz könnyű, sőt adott esetben pokolian nehéz is lehet, de legalább mindenért kárpótolja a gyereke és nem lesz gond tükörbe nézni soha.

OK, kedves #34, de azért néhány dolgot szerintem nem vettél figyelembe, úgymint:

- a férfiak jó része is érző lény, akiből egy ilyen szitu egyszerűen vesztest csinál, aki az előző éveit mindenképp bukta, a kérdés annyi marad, hogy úgy legyen vesztes, hogy elkullog, vagy úgy legyen vesztes, hogy akarata ellenére felvállal... az 1-et szeretné, de választhat a 0 meg a 2 között...

(tudod, az a magzatvédő-provisztorik sajátja, hogy másnapra az apuka is örömkönnyeket hullatva ugrik az anyuka nyakába... a reéál világban az ilyen párok kb 90%, hogy vagy egyből szétmennek, vagy 1-2 év után...)

A másik, hogy a magyar jog csak kiskapuk által teszi lehetővé, hogy akár vesztesként is, de simán kisétáljon a történetből, és ebben teljesen a nőtől függ... a következő huszonévben... tudod, egy 35 éves, nagyon ketyegő biológiai órával bíró és biztos egzisztenciájú nőről még elhiszem, hogy ilyen szituban tényleg egyedül vállalja a másik akaratának figyelembe vétele nélkül meghozott döntését, egy ilyen szituban kizártnak tartom, hogy a fiú ki tud maradni a dolgokból.

Kedves 36-os, abban kétségtelenül egyetértünk, hogy ennek a párkapcsolatnak kb. annyi. Bizonyára láttad, hogy én is ezt írtam. És talán abban is, hogy a férfiak általában érző lények. Miért is ne lennének? De ez a férfi, aki a kérdező párja, szemlátomást nem az. Már ne is haragudj, de csak azért, mert ő be van rezelve, képes lenne abortuszra küldeni azt a lányt, akit állítólag mindennél jobban szeret, úgy, hogy tökéletesen tudja, hogy a lány akarja ezt a babát és elveibe ütközik az, hogy valaki a saját magzatát a saját méhén belül megölesse. Ha ilyen a férfiúi érzelem,meg szeretet, ha ezt jelenti a győztessé válás, akkor a kérdező értelemszerűen nem kér ebből. Az ilyen helyzetekben az ideálishoz képest csak vesztesek vannak. Az azonban nagyon nem mindegy, ki mekkora veszteséget szenved el. Te mindig azt mondod, hogy a kisebbik rossz választása az ilyen konfliktusok relatív maximuma: nos, akkor én meg ebből kiindulva azt mondom, hogy itt és most a srác lelépése a legkisebb rossz. Ha abortusz lenne a dologból, akkor lenne egy magányos, önmagával meghasonlott anya, aki egy halott gyermek anyja, egy akaratát megvalósító, szintén magányos férfi a szakítás után, és egy ártatlanul megölt gyermek. Így meg lesz egy majdnem maradéktalanul boldog, nehéz helyzetű anyuka, egy szintén ilyen, de ÉLŐ gyermek, meg egy vesztes pasas. Nem kérdés, hogy mit választ a kérdező és miért.

Az meg sajnos tipikus, hogy a férfi ilyenkor a koszos pénzét félti. Ha a kérdező szülei vállalják az anyagiakat a szükséges ideig, nem kérnék a pasitól semmit, de cserébe nem is adnék neki semmit. A gyerekből sem. Aztán évek múlva lehetne ébredezni...

Ha az egyik fél akarja a közös gyermeket, a másik meg nem, akkor nincs kompromisszumos lehetőség. Nem lehet ugyanis kicsit sem megszülni, sem kicsit megölni valakit.

Velem tök ugyanez történt. 20 éves egyetemistaként teherbeestem. Az apával még várandósan szétmentünk. Én az első perctől imádtam a magzatom, aki ma már 5 éves. Tény és való, hogy nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, akik maximálisan támogattak, de nem látom be, miért lenne ez baj. Igen, ha teljesen csak saját magamra kell támaszkodnom, nagyobb bajban lettem volna, de az én érékrendem szerint teljesen természetes, hogy a családok segítik egymást. Rám is számíthatnak a szüleim, testvérem, barátaim az én erőforrásaim erejéig. Hasonló helyzetben sosem használnám azt a kifejezést, hogy a lányom a "nyakamra szült".

És persze én sem voltam tétlen, elvégeztem egy levelezős egyetemet, két okj-t, van 3 nyelvvizsgám, és másfél évesen bölcsibe adtam a lányom, mert dolgozni kezdtem. A szüleim segítettek lakáshoz jutni, úgyhogy most, évek múltán azt mondhatom, túl vagyunk a nehezén. Bár még mindig keveset keresek, adókedvezménnyel 160-at, úgyhogy családi pótlékostul 173 ezerből élünk meg ketten a lányommal, de azért nem olyan rossz, tekintve, hogy csak részmunkaidőben dolgozom, viszonylag szabad időbeosztással, nincs hitelem és bérleti díjat sem kell fizetnem, viszont van megtakarításom, és már jóideje nem kell a szüleimnek támogatnia. (Ennek ellenére támogatnak a mai napig is, pl. olyan extrákkal, mint az, hogy fizetik a lányom lovaglóóráit. És nem, nem pofáznak bele az életünkbe. Ha azt mondaná a lányom, hogy nem akar többet lovagolni, inkább műkorcsolyázna, akkor azt fizetnék. Nem használják a pénzt saját elképzeléseik érvényesítésére.)

Persze árnyoldalai is vannak a dolognak pl. a magány és a karrierépítés nehézsége. De azért összességében nem olyan rossz a helyzet, kár lett volna elvetetnem a lányom. Nem csak családi konfliktusok és éhezés a jussa a megesett egyetemista leányanyáknak, kedves károgók.