Hogyan lehet elvetelni?

Hát azért az 1984 világáról nekem éppen a te gyakorlatod jut eszembe, hidd el, nap, mint nap, amikor újbeszélül írsz kommenteket.

Nem látom be, mitől lenne tervezhetetlen az élet egy, kettő, három stb. gyermekkel. Tényleg nem. Én szoktam tudni tervezni, ne haragudj, hogy ezt írom. No, nem önzésből, és nem is azért, mert nem látok tovább az orromnál, de komolyan mondom, amennyire ez egyáltalán lehetséges, rövid-, közép- és hosszútávon is látom előre a jövőt. Ami az ember előtt Istennek hála rejtve van, ugye. (Éppen ezért a híres válasz, a "Mondottam, ember..." Képzeld, ha elárulta volna neki Káin tettét.)

Mit nem sikerült tervezni? Azt, hogy az ember esetleg nemszeretem munkára kényszerül, azt értem; én pl. egyik gyerekemmel sem tudtam 3 évig itthon lenni, messze nem. Ezenközben volt magántanítvány, kereskedelem, más gyerekére vigyázás... Minden voltam én is már, csak akasztott ember nem, ahogy szokták mondani. De ettől még eszembe nem jutna gyereket elvetetni! Most 16 hónapos a legkisebb, és tudom, hogy jövő tanévtől - teljes állásban - újra munkába állok.

És arra is kíváncsi lennék, miért lesz lelki sérült egy ember, ha nem tervezett gyereket vállal. Tehát, hogy konkrétan mi az, ami a nemszeretem munkán kívül elviselhetetlen?

Nem a nagy testvért kell megszeretni, egyáltalán nem. Nem lesz senki attól kispolgári, hogy beletörődik időnként a megváltoztathatatlanba, miközben minden erejével azon van, hogy jobbá tegye a saját és környezete helyzetét. Egyszer fenn, egyszer lenn. És ez ősi igazság. Neked rosszabb, ha bizonyos élethelyzeteket nem fogadsz el, akkor sem, ha az megmásíthatatlan. Ha úgy állsz hozzá, hogy valamit valamiért (pl. a gyerekemért mindent), akkor könnyebb. És hát semmi sem tart örökké. A rossz dolgok sem.

Tudod, én is kérem sokszor, hogy" Atyám, ha lehetséges, múljon el tőlem a kehely...", de ha nem lehetséges, akkor nem lehetséges. Az életnek vannak buktatói, árnyoldalai, nem csak napos fele van. Ha csak az lenne, mitől edződnénk, tökéletesednénk, lennénk jobb emberek? A földi lét végső célja pedig nem lehet az, hogy csak élvezzük azt. Én nem hiszek a lakomáknak, meg a lúdtollaknak..., elítélem a hedonizmust.

Öregecskedő "úr"= Gy. Ferenc, aki lqrta. Nem kicsit, nagyon... :) Ő mondta hivatalba lépését követően, hogy minden dolgos ember megérdemel egy nagyobb lakást, jobb autót, és az öregecskedő felesége helyett egy fiatalabbat. Jó, nem?

"Neked rosszabb, ha bizonyos élethelyzeteket nem fogadsz el, akkor sem, ha az megmásíthatatlan. Ha úgy állsz hozzá, hogy valamit valamiért (pl. a gyerekemért mindent), akkor könnyebb." - látod, megint előkerül a "hogyan KELL gondolkodni" kérdése... egyébként meg ugye pont az a legjelentősebb különbség, hogy amikor előkerül az abortusz kérdése, akkor még nincs megmásíthatatlan dolog, hanem pont, hogy megmásítható dolog van - ha az illetők meg akarják másítani. Pont ez a nagy baj az érzelmi alapú magzatvédő-propagandával, hogy elhúzza az időt, és mire az illető felismeri esetleg, hogy ő rohadtul nem ezt akarta, addig a dolgok már megmásíthatatlanná válnak, amibe már csak betörni, a megmásíthatatlant valahogy ép ésszel túlélni, elviselni lehet...

"Mit nem sikerült tervezni? Azt, hogy az ember esetleg nemszeretem munkára kényszerül, azt értem; én pl...." ja, csak hát itt van ugye egy őrült nagy, galakitikus méretű különbség, hogy ezt te szabad akaratodból vállaltad, mert ebben hiszel, és így tartod jónak. Teljesen más helyzet, mint ha valaki belekényszerül a saját akarata és a saját meggyőződése ellenére... kérlek ne hasonlítsd már össze annak a helyzetét, aki szabad akaratából áll maratoni futónak azzal, akit saját meggyőződése és minden tiltakozása ellenére "korbáccsal" hajtanak végig az 50 km-en... más, ha az ember önként és örömmel AD, mert így tartja jónak, és más, ha kifosztják... ezt ugye belátod?

Utolsó bejegyzés részemről, mert tényleg off megint:

Akkor a nagy kérdés, ha tényleg ilyen szélsőséges a helyzet, (bár a hétköznapi nehézségekről egy árva szót nem írtál nekem, és én továbbra is állítom, hogy a gyermekvállalásba nem kell belerokkanni, és nem is szoktak az emberek), hogy efféle fordulópontoknál feláldozom magam a gyereke(im)ért, vagy a gyereke(im)et áldozom fel saját magam miatt. Én az elsőt választom, te a másodikat. És akárhonnan nézem, ezt nem tudom elfogadni.

Nézd #65, tényleg igaza van az előbb szólóknak, úgyhogy erre még annyit, hogy egy szabad akaratból vállalt GYEREKÉRT még adott esetben igen, de egy embrióért SOHA, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT. Embertelennek tartom, és tagadom azt az értékrendet, amiért megszületett, élő embereknek kell tönkretenni, beáldozni az életét egy olyan embrióért, amiknek 80%-át amúgy is az anyatermészet a megkérdezésünk nélkül szelektálja ki. Első a ma élő ember 0-119 éves korig, és csak utána jöhetnek a még meg nem született, vagy a már meghalt emberek, azt gondolom, ez így a legtisztességesebb és a leghumánusabb.

(ha van megjegyzésed, jöhet innentől privátban)