Nagyon nagyon nehéz helyzetben vagyok, nem tudom, hogy mit tegyek?
Nem kioktatásra és ítélkezésre van szükségem.
8 éves kapcsolat, nem terveztünk sosem házasságot, én sem akartam, és ő sem.
2 éve szóbakerült a családalapítás, de úgy voltam vele, hogy várjunk egy kicsit, mégsem a covid kellős közepébe kell szülni.
Össze is jött idén, most vagyok 10 hét 4 napban.
Tegnap este 5 óra magasságában közölte velem a párom, hogy meggondolta magát, neki nem kell gyerek, és ő most elmegy inkább.
Meglepődtem. Lesokkolódtam.
Kérdeztem tőle, hogyha elvetetném, akkor velem maradnál?
A saját kérdésemet nem hallottam, annyira sokként ért.
Mondta, hogy így sem maradna mellettem, mert nem tudná végig vinni velem azt, hogy rám jön a depresszió meg a sírás emiatt, és nincs kedve a rossz hangulathoz.
Nem tudom mit tegyek, eddig 3x hallottam a szívhangját, nem tudnám ellökni magamtól, de egyedül felnevelni sem, sem lelkileg sem anyagilag nem bírnám, nagyon ragaszkodok hozzá, imádom, foggal-körömmel kapaszkodok belé, de mégsem.. Fogalmam sincs, tegnap egész éjjel az öngyilkosság járt a fejemben, rengeteget sírtam, úgy érzem, hogy kicsúszott a lábam alól a talaj.
Aki volt ilyen helyzetben, az kérem ossza meg velem a tapasztalatát
Amúgy ez a család ellenzi dolog, nem hiszem, ha ott lenne az unoka, akkor is ezt mondanák, meg nem segítenének, nekem ezt ne mesélje be senki. Vagy akkor ha ez lenne, anyád is megbukott, mint anya, ha nem támogatna.
Biztos vagyok benne, hogy nem így lenne. Különben meg nem te vagy az első, sem az utolsó, akit átvernek, nem lehetünk biztosak semmiben.
Apuka majd szépen perkál, mert ez nem így működik, hogy hopp meggondoltam magam.
#17.
Ez max addig könnyű, amíg nem hallod a saját gyerekedet felsírni. Nekem is ez a gondolatom van, és nagyon félek, hogy nem tudnám megtenni.
#18.
Kifejtettem már a 2. kommentben
#19.
Teljesen bukta az egész? Igazából nem ismerem a folyamatot, azt hittem, hogy bemegyek a védőnőhöz, hogy mégsem kell, kiállít egy csekket, amit befizetek, lepecsételi, rá másnap megyek be műtétre.
Ez nem így megy? Nem lehet ezzel sietni, ha megváltozott az élethelyzetem?
#20.
Köszönöm szépen, az a baj, hogy ezek fényében elfordultak tőlem ők is.
Nagyon nehéz helyzetben vagyok, azóta is pánikban, bevennék egy kis frontint, de nem tudnék ártani a magzatnak.
#21.
Az apuka feketén dolgozik a kezdetek óta, szóval semmit sem tudnának leverni rajta, ingatlana nincs, az autója is az anyja nevén van. Max a TV-je meg a PS4-e az, ami ingóság, és bizonyíthatóan az övé.
#22.
Szeretném, ha alátámasztanád, hogy miként jutottál erre a megállapításra, mert random ideírsz valamit, aminek semmi értelme.
24, ebben az esetben is kapnal gyerektartast, az allam ilyen esetben meghitelezi, es az apara terheli. Ha nem fizeti ki, akkor kozmunkara fogjak. Ez nem ugy megy, hogy gyereket csinal, aztan lelep.
Es igen, itt mar nincs opcio, nincs mar ido abortuszt intezned, ugyhogy ket opciod maradt, az orokbeadas, vagy hogy felneveled. A csalad meg csak addig mond a gyerekrol ilyeneket jo esetben, ameddig meg nem szuletik.
https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__terhe..
Ez ugyan régebbi kérdés, de nem tudok róla, hogy ez a folyamat azóta változott volna. Nagyon hamar neki kell esni az ügyintézésnek, akkor talán. Vagy kimenni valahova, ahol tovább elvégezhető.
Nem tudom, lehetséges-e ennyi idő alatt elintézni az abortuszt. Kétszer el kéne menned tanácsadásra, az orvoshoz is legalább még egyszer a módosult törvény miatt, hogy kapj papírt is arról, hogy hallottad a szívhangot. Elviekben persze lehet, és meg is kell próbálnod, ha ezt akarod.
Ha pszichológussal nem is tudsz beszélni, a lelkisegélyt fel tudod hívni telefonon. Hátha segít.
#25.
Utána olvastam valamennyire, ha kiszaladsz az időből, akkor gyorsítottan engedik megcsinálni, úgyhogy hétfőn neki is ugrok.
#26.
Nem hiszem, hogy képes leszek egyedül megcsinálni.
#27.
Igen, ezt olvastam, úgy néz ki, hogy Ausztria szóba jöhet
"Az apuka feketén dolgozik a kezdetek óta, szóval semmit sem tudnának leverni rajta, ingatlana nincs, az autója is az anyja nevén van. Max a TV-je meg a PS4-e az, ami ingóság, és bizonyíthatóan az övé."
Ilyenkor történik az, hogy az állam megelőlegezi helyette neked a gyerektartást, amit a minimálbérből számítanak. Nem sok, de legalább pénz.
Közben ezt, mint adósságot, nyilvántartják az apának. Ha nincs vagyontárgya, amit a tartozás fejében lefoglalnak, akkor egy idő után letöltendő börtönt fog kapni. Szóval akkor majd eldöntheti, befizeti-e a tartozását, vagy leüli. És ez így megy tovább éveken át, amíg csak a gyermeke jogosult a gyerektartásra.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!