Két lombik stimuláció között mi a jelenlegi eljárás, mikor indulhat a második kezelés?
Tudom, hogy most már nincs 90 nap várakozás és lehet akár előbb is. Aki az elmúlt évben volt ebben a helyzetben mennyi idő telt el két stimuláció között?
Decemberben volt egy sikertelen beültetésem, fagyóba nincs babám, tehát előröl kell kezdeni. Most azzal keveredtem meg, hogy egyik ismerősöm mondta nekem, hogy nem valószínű hogy kérnék bármilyen vizsgálatot pl ciklus labort, hanem elkezdik ha mi is akarjuk.
Ez valós lehet?
Köszönöm a bíztatást.
Megkérdezhetem az életkoron felül mi a probléma nálatok? Nálunk igazából cukorbetegségen kívül mást nem találtak, meg hát én 39 éves vagyok férjem 46. Neki kiváló eredményei vannak.
Amióta kiderült, hogy ez lesz az utunk elkezdett foglalkoztatni hogy férfiként milyen ezt megélni. Az biztos hogy elrontottam a férjemmel a hétköznapi kommunikációt. Remélem sikerült kibeszélnünk. Amúgy mi is megbeszéltük, hogy ahova lehet jön velem, minden vizsgálat után jön az orvoshoz, segített az injekcióknál, és én a mintaadásnál segítek. Közös és nehéz dolog ez.
A párod kedélyét nem borította meg a hormon? A környezetem szerint nekem kinött még 6 fejem 😀. Nem volt kellemes, de valamit valamiért.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tavaly mi is megkaptuk életünk legnagyobb pofonját. 10 év után spontán terhes lettem, és 6 hetesen elvetéltem.
Párodnak üzenem, hogy bármi amit érez a normális. A fájdalom idővel enyhül.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Megkaptam ma a választ voltam a központba. Pár nap múlva kezdődik a következő ciklusom, akkor el kell kezdenem a fogamzásgátlót, és a 21 napon megy a gonapeptyl.
Férjem szerint tényleg tipikus mindenen is idegeskedő csaj vagyok. Az orvos mondta hogy kérne egy tsh és prolaktin szintet nézni. Hát a duplája lett mint az előző kör előtt (tsh 2,3, prolaktin 516). Hétfőn kapok rá gyógyszert.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem tudom, de ettől én is tartok. Alapból 230 volt a prolaktin akkor csodálkoztam is hogy nem viszik lejjebb.
Hétfőn beszélek a dokival, majd megmondja mi legyen
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Én 2.7-es tshra
Es 600 as prolaktinra , pajzsmirigy gyógyszert kaptam.
Syntroxint. Aztmondta az endokrinologus hogy lefogja vinni a pm -gyógyszer mind 2 értéket.
Igaza lett, 4 hétre rá sikeres lett a beültetés 🥰 hozzáteszem gyerek adagot kaptam, 13 mikrogramm.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!