Oligozospermiát állapítottak meg a férjemnél, kinek milyen tapasztalatai vannak?
Ezen a portálon volt már kérdés ez ügyben, de aztán valahogyan a kérdést feltevők egy idő után már nem válaszolnak többé, pedig sokunknak olyan jól esne a tapasztalatcsere.
Mi most október elején megyünk vissza a második kör spermavizsgálatra, az első eredménye: 300.000/ml - tehát 1 millió sem.
Mindent bevetettünk ebben a három hónapban, Fer14, egészséges étrend, mozgás, semmi cigi. Igyekszem segíteni azokat, akik hasonló helyzetben vannak, igyekszem minden eredményről beszámolni, ha esetleg érdekelt a témám. Köszönöm azoknak, akik válaszolnak.
1es vagyok. Nálunk is egyből lombikot ajánlottak.
Én nem akarom senki lelkesedését letörni, de mivel praktikus, realisztikus gondolkodású vagyok, ezért azt is számításba vettem, hogy a sikerrátát a női életkor a lombiknál is képes befolyásolni. Ezért ugrottunk egyből bele a dologba, mivel hamarosan 30 leszek. Én kb azt a 3-4 hónapot adtam magunknak az életmódváltás eredményességére, ami idő alatt kb lezongoráztuk a lombikhoz szükséges vizsgálatokat. Mivel állami rendszerben mentünk tbre, ezért nem lett minden kész 1 hónap alatt.
Érdemes figyelembe venni, hogy helytől és leterheltségtől függően, valamint vizsgálati időpontok becserkészésével hónapok lehetnek, mire elkezdődik a procedúra!
Igen, a családtagjaink is bár mindenben ránk bízzák a döntést, de többször hangoztatták álláspontjukat, miszerint ne húzzúk az időt sem, ha van B opciónk is. Na, hát hamarosan ez következik, de mindenképp szeretnénk látni még egy eredményt, hogy lássuk, egyáltalán segített-e.
Ahogy írod 1-es, bizony fontos tényező az életkor is, egy évvel vagyok fiatalabb nálad, szóval én is biztos vagyok benne, hogy csak nehezebb lesz évről-évre.
3-as válaszoló kapcsán az jutott eszembe, hogy egyszer mondta a nőgyógyászom, hogy a pasik sosem fogják annyira akarni, mint a nők, bennünk az ösztön dolgozik, ezáltal nagyobb a vágy a babóca után. Persze, tiszetelet minden férfinak, aki bármire képes és csapatjátékos egy ilyen ügyben, a férjem is ezt a csapatot erősíti. 🤘💪
5-ös, mi a Fer14-et választottuk, (jajj ezt írtam fent is🤓), de így olvasva a hozzászólásod, lehet hogy ha ez elfogy, és bármilyen úton haladunk, a példád alapján folytatjuk tovább a vitaminokat.
Kedves 3-as, még akartam írni a korábbi hozzászólásod kapcsán, hogy nálunk is pont ovukor volt a spermavizsgálat, emlékszem én is mérgelődtem magamban. :) Nálam mindent rendben találtak, volt hormonpanel nézetve, meg minden alap kivizsgálás, ezt követően döntöttünk arról, hogy most a férjem jön.
Tudom, hogy izgultok, de jobb tudni a tényleges okot, még akkor is, ha az elején mellbevágó a hír, minket is nagyon megviselt. És ma már azt tanácsolnám mindenkinek, hogy a férfiakkal kellene kezdeni a kivizsgálást legelső körben, vagy egyszerre indulni el kivizsgálásokra. Mi pont 10 hónappal lennénk előbb...
Sziasztok,
csodával határos módon pozitívat teszteltem az este is és ma reggel is. Még nem is fogtuk fel, hogy sikerült, persze, még nem is merem beleélni magam, de mindenképp szerettem volna megosztani veletek a hírt. Kívánom nektek is a mihamarabbi megtapasztalást! ❤️❤️❤️
Gratulálok! Nagy boldogság ez 😁 majd írj esetleg, ha kiderül bármi!
Nálunk uh-n 6+3 hetesen hallottam a szívhangot!
1es
Vao az szuper 😊 gratulálok!!!
Nekem még 1 nap mire kiderul a férjem eredménye de most reményt adtál, hogyha rossz lenne akkor sincs minden veszve 😊
Nagyon köszönjük, hihetetlen még most is. A doki tegnap adott progeszteron kúpot és vitamint, mondta, hogy jövő pénteken azért megnéz, hogy jó helyen van e, s majd aztán kell visszamenni szívhangra.
18-as, igen, látod? már előtted többen is jártunk így. 😊 szorítok Nektek!
Köszönöm 😊
Biztosan minden rendben lesz Veletek😊
Nekem mára ígérték az eredményt. De már napok óta minden nap nézem eeszt-n hátha... Éjszakai műszakban vagyok most fekszem majd le... Remélem mire felkelek már fent lesz 🤦🏼♀️
De párom most hétfőtől életmódot váltott (nem iszik sört egyáltalán). Jövő héttől megy újra kondizni és akkor az etkezesre is nagyon oda szokott figyelni. Szóval ha most rossz is lenne az eredmény akkor is bízom benne hogy javulni fog 😊
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!