Irigyek vagytok a kisbabás ismerősökre?

Köszönöm szépen a kedves szavaid (és a 48-asnak is)

A környezetemben több ember is van aki küzd évek óta a gyerekért, legalább 3 ilyet tudok, és nagyon nagyon sajnálom mindig őket. Sokat elmélkedtem már ezen, hogy miért osztja a sors így a lapokat, hogy aki akar nem jön össze, nekem meg aki már 8 évesen is azt mondta hogy sosem akar gyereket miért lett mégis..Nem vagyok egy nagy spirituális hívő meg ilyesmi, de már többször eszembe jutott, hogy talán van valami az előző és következő élet dolgokban is, és valamiért nekem is most ezzel kell tanulnom és fejlődnöm, én elég művész típusú beállítottságú ember vagyok, eléggé elvont bár a társaságot imádom és rengeteg barátom van, de én vagyok mindig mindenhol a kakukktojás, és pl az átmeneti itthonlétet is nagyon nehezen bírom, de már csak pár hónap és visszatérek a munka világába. Az embernek mindig ki kell az adott helyzetből hozni a legtöbbet amit tud, én is így cselekszek és próbálok a lányomnak a lehető legjobb anyja lenni és emelett önmagamat sem elhagyni teljesen, mert ez az amit én nagyon nehezen viselek.

Mondjuk el sem tudom képzelni mit érezhettek, de ez se sokkal jobb amúgy, bár még talán mindig jobb azért az én helyzetem szerintem, mert érte összeszedem magam mindig.

Amúgy szerintem is ilyet mondani annak akinek nem jön össze, meg panaszkodni nagyon gáz, én annak a barátnőimnek akiknek tudom hogy ez van, soha az életben nem tudnék ilyet mondani, gusztustalan dolog. És már én is hallottam ilyet a saját fülemmel hogy valaki ezt mondta egy olyannak akik küzdenek ezzel, hát nekem fájt hallani..

Én nem irigy vagyok, csak nagyon szomorú, hogy nekünk nem sikerül :((

A férjemnek már van két gyereke az előző házasságából, mi másfél éve próbálkozunk es nem jön össze. Jelenleg három barátnőm terhes, mindenkinek első-második hónapban összejött. Most hétvégén derült ki, hogy egy közeli családtag is terhes, nekem meg pont aznap jött meg megint, úgy hogy már két napja késett es pont tesztet akartam venni:( szóval gondolhatjátok, kb egész hétvégén nem bírtam abbahagyni a sírást. Most kezdtem el azt érezni, hogy tényleg belesüllyedek a depibe, eddig még úgy ahogy tartottam magam, de most úgy érzem h soha nem fog sikerülni. Es hogy belefáradtam az egészbe, már szexelni sincs kedvem:(( az egyetlen pozitív dolog az egészben, hogy az anyukámon meg Tesómon kívül nem tudja senki h próbálkozunk, ők meg nem kérdezgetnek. Viszont így meg kibeszélni sem tudom senkivel.

érdekes ez az irigység...nem is tudom , hogy ez irigység e egyáltalán...

azt tudom, hogy azok a napok a legérzékenyebbek, amikor épp a nemvárt napokon vagyunk...

tegnap én is kiakadtam kicsit, mivel másfél év után ismét nem sikerült és láttam, hogy a 3. párnak akik kb. utánunk fél évvel kezdték el a babaprojektet megszületett a babája...

és hát ugye megint gratulálnunk kell...

fura dolog ez a gratuláció, mert tegnap az jutott róla eszembe hogy egyszerűen fárasztó már a lelkemnek, hogy mindig gratulálnunk kell miközben ezek a születések mind arra emlékeztetnek és azzal szembesítenek, hogy velünk valami gond van...

Nem irigylem tőlük, mert igazából nem is érdekel mások babája...

nekem semmi közöm mások babájához..

annak örülök, hogy összejött nekik és tök jó, szerencsések, de minden egyes terhességbejelentés csak a saját kudarcunkat erősíti fel bennem.

Olyan furcsa ráeszmélni, hogy azoknak a pároknak akik sokkal utánunk kezdtek el próbálkozni már nemhogy a terhesség összejött, hanem már meg is született a babájuk vagy már rég babáznak....

mi meg még mindig ott tartunk, hogy milyen vitamint szedjünk, milyen vizsgálatokra menjünk, milyen pózban csináljuk, mit ronthatunk el, számolgassam e a napokat , mérjem e a hőmet , vagy legyünk spontán együtt, már amennyire spontánnak lehet nevezni ezeket az időzített együttléteket....

az az igazság, hogy én kb 2 hónapig csináltam ezt az ovu tesztelést, meg hőmérőzést de olyan szinten negatív hatással volt az együttléteinkre , hogy azt mondtam én ezt nem csinálom....

nem akartam hogy tönkremenjen az eddig nagyon is jól működő szexuális életünk...

aztán jönnek sokan a jó tanácsokkal , hogy ne stresszeljünk rá...

nem akarom részletezni, de elmúlt hónapban pl annyira elengedtük magunkat , lazák voltunk, egyáltalán nem gondoltunk a babaprojektre vagy legalábbis én nem és tök jó volt, de mégsem lett belőle baba...

amikor mértem a hőmet és vágy nélkül , mint a gépek estünk egymásnak akkor sem jött össze...

én azt gondolom itt a stresszelés édes keveset számít...

Köszönöm szépen az együttérzést Lányok, nagyon jólesik. Jó, hogy valaki átérzi azt h miről beszélek. Egyébként biztos vagyok benne, hogy azok a nők, akik minket irigységgel vádolnak, adott esetben teljesen ugyanez lenne a reakciójuk, hiszen ők is nőből es emberből vannak. Nekik is ugyanúgy fájna, hogy nem sikerül, es ki lennének akadva és stresszelnének. A 10es válaszoló testvére 6 hónapos sikertelenségtől ki volt akadva, akkor mi lett volna vele 2 év után? Amúgy egyetértek az utolsó válaszolóval, szerintem sincs ennek a stresszhez semmi köze, valami szervi baj van, amit vagy megtalálnak vagy nem.

A kivizsgálásokat amúgy már mi is elkezdtük, nekem vt hormonvizsgálat, amire azt mondták, hogy jók az eredmények, a férjemnek most volt a spermatesztje, aminek most várjuk az eredményét, december elején kell menni megbeszélésre. Bár nem hiszem, hogy nála gond lenne, ahogy mondtam, már van két gyereke. Én csinálgatom az ovuteszteket, elvileg pozitív de hogy van-e tényleges peteérés, azt még nem nézték. Most megvárjuk a spermavizsgálat eredményét, aztán majd látjuk, hogyan tovább.