Akiknek nem sikerül teherbe esniük, azok férjei hogy reagálnak erre?

Én is igy voltam,tervezgettem,ez a hónap,az a hónap,ekkor meg akkor AKAROK szülni. Aztán ez be is jött,mármint a "megfelelő" hónapban terhes is lettem. Na és ezután jött a pofánvágás....vki mégsem azt a hónapot szánta nekem,elvetéltem. Nekem sikerült észhez térnem,ez a dolog visszarántott a földre,megtanultam,h nem éppen úgy lesz az,ah én akarom. A férjem is próbált erről lebeszélni,nem érdekelt és most azért vagyok hálás,h egy szóval sem vágta ezt a fejemhez,pedig annyira megérdemeltem volna. Nincs köze ennek a ti esetetekhez,csak azt akartam,h lásd,h a tervezés semmit nem ér,olvasgattam én is rengeteget,szinte mindent "tudtam" a dologról,,de erre nem számitottam. Borzasztó élmény volt,de túl vagyok rajta,igaz,várom a hónapot,amikor próbálkozhatunk,de nem foglalkozok a dologgal,ha jönnie kell,jönni fog,ha rágörcsölünk csak rontjuk az esélyeket. Én igazat adok a férjednek és ah látom eléggé kivan már ő is,talán téged majd az térit észhez,ha ez miatt megromlik a kapcsolatotok és elhagy,ne igy legyen,de az irások alapján közel jár ahhoz,h sarkon forduljon.....

Hagyd ezt abba és ha még tudjátok kezdjétek előröl az egészet.

Végig olvastam a kommenteket, azt írod, hogy csak a kérdésre adott pontos válasz érdekel:

Nos, mi még csak a második próbálkozós hónapban vagyunk. A férjem az első hónapban amikor kérdeztem, hogy szerinte van e esély a sikerre, azt mondta nevetve kb, hogy niiincs, hisz ez még csak az első hónap. Nem sértődtem meg. 1. igaza van, 2. ő férfi, máshogy áll a témához, és én ezt elfogadom. Nem várom el, hogy ugyanúgy érezzen, mint én, hogy minden létező infót elolvasson, tudjon erről az egészről. Én majd hasonló gondolkodású, és helyzetben lévő lányokkal kibeszélem (néha túlbeszélem) a témát, és ennyi :)

Persze, ha jó lenne, ha ugyanúgy érezne, mint én, de ő nem ilyen, és nem egy másik nőhöz mentem férjhez. Ez pont ugyanolyan szerintem, mint amikor esküvőt szeretnénk. Nem kell halálra szekálni a másikat, majd akarja. Nem úgy, mint mi, nem olyan lelkesedéssel. És akkor mi van? Amennyire a te férjed szeretné ezt a babát, az szerintem pont elég. Csak hisztis, kezelhetetlen feleséget nem szeretne, ne aggódj! :)

Szia kedves kérdező!

Megosztom veled az én sztorimat.

Mi a párommal lassan 2 éve próbálkozunk, eddig sajna sikertelenül. Elég sok praktikát kipróbáltunk, méhpempő, termékenységet fokozó teák,gyertyaállás...., de nem sok eredménnyel. Az első sikertelen hónap végén, amikor megjött a menzeszem, a párom annyira elkeseredett, hogy 1 teljes napig még szólni sem volt kedve hozzám. Leültünk és átbeszéltük, hogy ez így nem fog menni, elég rossz ezt egyedül is megélni, nem kellene még neki is rásegítenie, ezzel a viselkedéssel. Az ezt követő hónapokban sokkal toleránsabbá vált velem szemben. Igaz így sem volt könnyű minden hónapban szembesülnöm a csalódással, de kicsit talán elviselhetőbbé vált. Közben a környezetemben szépen lassan mindenki kismama, majd anyuka lett. Mit ne mondjak nem volt könnyű, vigyorogva fogadni a híreket és még gratulálni is hozzá. Legszívesebben a pokolba kívántam volna az összes kismamát a környezetemből, lehet néha sikerült is kimutatnom mit érzek. Közben mérhetetlen dühöt éreztem, minden olyan "anya" iránt aki megöli, megalázza vagy a kukába dobta a csecsemőét. Amikor tavaly márciusban a legjobb barátnőm, félve merte elmondani nekem, hogy babát vár, mondván, attól tartott elátkozom, ráébredtem, mit csinálok én, miért másokat büntetek, ahelyett, hogy tennék érte valamit, hogy nekünk is lehessen babánk. Így 1 év után elmentünk kivizsgálásra. A párommal kezdtük, vele minden rendben volt, következtem én, különösebben nálam sem találtak eget rengetően eltérő eredményeket, azon kívül, hogy nem mindig van peteérésem. Kaptam rá clostit és folsavat is szedek és járok rendszeresen Uh-ra. már 3 havi kúrán vagyok túl, még nincs eredmény, de most már pozitívabban látom a jövőnket, mindenhez idő kell és nem szabad könnyen feladni. Most az első gyógyszermentes hónapomban vagyok, hőmérőzök, ovu tesztelek, sokat vagyunk a párommal együtt és nagyon reménykedünk, talán most tényleg sikerülhet. :)

Ezt csak azért osztottam meg veled, hogy lásd nem vagy egyedül a problémáddal, sajna sokunknak nem megy ez a dolog annyira zökkenőmentesen. A férfiak ezt az érzést SOHA nem fogják tudni átérezni, nekik másképpen jön le a minden hónapban átélt kudarc, a sok nyavalygás, nem mindig tudnak azonosulni a probléma mélységével. Türelemmel kell lenni egymás irányába, nem meginogni, hanem támogatni a másikat, nekünk nőknek, meg találni kell egy ilyen vagy hasonló oldalt, hasonló "sorstársakkal" és velük átbeszélni mi az ami bánt minket. Azt javaslom, ha annyira aggaszt, hogy miért nem sikerül a baba, minél hamarabb menjetek el egy jó dokihoz, kis anyagi ráfordítással ugyan, de pontot tudnátok tenni az ügy végére. Mindkettőtök számára ez lenne a legjobb megoldás. Nem írom, hogy ne görcsöljetek rá, mert ettől a ,mondattól nekem is feláll a szőr a hátamon, inkább csak annyit, hogy FELTÉTEL NÉLKÜL SZERESSÉTEK EGYMÁST! Sok sikert az életben és mielőbbi babásodást kívánok nektek! :)