Mások is vártak a babával a megfelelő körülményekre? Hogy vészeltétek át ezt az időszakot? Mennyit vártatok?

Mi Angliaban elunk lassan 3 eve. Mar 7 honapja probalkozunk, ami igazabol nem olyan sok, de ha az ember nagyon szeretne, akkor soknak tunik. Mi is elkezdtunk vizsgalatokra jarni..

Ha ezt hamarabb tudtuk volna akkor mar az eskuvo utan egybol elkezdtuk volna, de mi is attol tartottunk, hogy mi lesz ha egybol osszejon es nincs eleg felretett penzunk.

En nem banom, hogy vartunk, mert igy nyugodt lelkiismerettel, tiszta orommel fogadjuk majd a pozitiv tesztet. Persze ezek csak mi vagyunk, mi igy ereztuk helyesnek. Szerintem Te is gondolj bele egy kicsit, hogy hogyan erezned magad, ha most maris jonne a baba. Tudod, hogy nagyon szeretned de nyugodt lennel? Nem jarna az a fejedben, hogy jobb lett volna egy kicsit varni? A babanak is az lesz a legjobb, ha a terhesseged alatt kiegyensulyozott vagy. Persze ha ugy erzed, hogy akarmi van Te mihamarabb babazni szeretnel es a parod is igy erez, akkor vagjatok bele es kivanom, hogy mihamarabb sikeruljon. De valoszinuleg nem tetted volna fel a kerdest, hogyha 100 szazalekig biztos lennel a valaszban. :)

Minden szepet es barmi kerdesed van a kilfoldi elettel kapcsolatban vagy masban, irj nyugodtan privit!

Én is Hozzád hasonló helyzetben vagyok, 28 évesen. Már kisiskolás koromban is irigyeltem az osztálytársnőm anyukáját, aki a kistesót várta... és ez a kistesó már egy húsz éves, felnőtt hölgy, hát nem őrület? :)

Amikor kilenc éve, az egyetemen összeismerkedtünk a férjemmel, akkor kezdett mocorogni bennem ismét ez a vágy, egyre jobban. Főleg, amikor megtudtuk, hogy a nővére babát vár. A gyerekimádó szülők első unokája! Mindenki ragyogott, én diplomatikusan mosolyogtam, és kerestem az alkalmat, hogy elvonulhassak zokogni, amíg a többiek a nappaliban a frissen vásárolt babakocsit csodálták. A párom utánam jött, vigasztalgatott, de hát mindketten egyetemisták voltunk, ezt be kellett látnunk.

Amikor a kislány (mondjuk, Laura...) megszületett, a boldogságtól ragyogó apuka azt kérdezte tőlem a kiságynál: "Na! És nektek mikor lesz babócátok?" Csak szomorúan vonogattam a vállam, de magamban ezt gondoltam: "Talán, ha Laura már iskolás lesz..." :( :) Három összeszokott nő (anyuka, nagymama, nagynéni) gondozta-szórakoztatta-szeretgette őt; nekem nem igazán adták a kezembe, én pedig nem szerettem volna önző módon homokszem lenni a kiválóan működő gépezetben. Az egyik átsírt éjszakán azt mondta a párom: "Most azonnal csinálunk egy gyereket, csak vezesd le nekem kockás papíron, miből fogunk megélni!"

Laura már két éves volt (és még csak egyszótagos mondatokkal kommunikált) amikor először volt alkalmam komolyabban besegíteni - rögtön két héten keresztül, fél napokra pótanyukaként a pici garzonjukban, míg anyukája (a pár hónapos öcsivel a hóna alatt) a házuk építését felügyelte, ahol a párom is segédkezett. Aki hallotta már azt a - kétévesekre kitalált - kifejezést, hogy "Terrible Twos", az tudhatja, hogy nem volt könnyű rögtön ebben az életkorban összeszokni Laurával. A sokadik nap után fel is hívtam a páromat: "Bámulatosan parkettázok. Falfestésben is verhetetlen vagyok. Az ásást is megoldom. Nem cserélünk? Csak egy napra...!" Ő nevetett, és elmagyarázta, hogy ez több szempontból sem lenne jó... Ám egy nap megtörtént a csoda: a pirinyó konyhában mosogattam, Laura a kiságyból közben a konyhai villany kapcsolgatásával járult hozzá a party-hangulathoz. Többször rászóltam, majd odamentem hozzá, hogy basszus, most már tényleg lefektetem, és melléültem a kiságyon. Laura kinézett az ablakon, mutatóujjacskáját az telihold felé emelte, majd azt mondta: "Hóóóó...." - és a vállamra hajtotta a fejét. A Miniboszorkány romantikázik! Azt hittem, elsírom magam a meghatottságtól. Akkor tört meg a jég. Azóta tényleg rajongunk egymásért.

...és Laura már hét éves, szeptemberben iskolába megy. Én egy multicégnél dolgozom már évek óta, jól keresek. A párom a doktoriját írja. Két hete esküdtünk. Laura volt a gyűrűvivőnk :) A férjemmel megbeszéltük, hogy jövő nyáron most már belevágunk, ő pedig talál egy munkát, akár szakmán kívül is, a sok szakmabeli, szeretett, ám rövidtávú/nem túl jövedelmező feladatok után, ha törik, ha szakad. Azt mondta, nem is tudja, meg tudom-e neki valaha bocsátani, hogy ennyit váratott engem, hogy ő elismert kutató lehessen. Én ebben azért nem kételkedem... :) De van még projektindításig 10 hónap, én pedig ezt - persze munka mellett - pihenésre, feltöltődésre, a szükséges kivizsgálásokra (ha szükséges, diétákra/ kezelésekre) fogom szánni, illetve olyan szabadidős tevékenységekre, amik eddig tanulás / munka / munka melletti tanulás miatt elmaradtak (transzlégzés, hahotajóga, Hellinger-féle családállítás, és egyéb ínyencségek)! Már látom a fényt az alagút végén!

Kívánom, hogy Ti is elérjetek a célegyenesbe, és Te is megtapasztald, hogy utólag nézve a Ti utatok sem csak pusztán keserves volt, hanem kalandos, tanulságos, embert formáló is! Minden jót! :)

MENJETEK!!!

Mi idilli körülmények között élünk: páromnak jó munkája van, szereti, nem keres vele rosszul. van kertesházunk, hitel nélkül. és két csodaszép lányunk (1 és 2,5 évesek)

de itt sajnos, magyarországon ez olyan bizonytalan....nem tudom, hogy velem mi lesz, ha visszamegyek gyesről, mert a munkahelyem jövője teljesen bizonytalan. ha a fővárosban dolgoznék, egy vagyon elmenne bejárásra, nem beszélve az ingázás idejéről... az férjem munkája is bizonytalan, mert építőiparban dolgozik, az meg ugye, haldoklik.

napról napra élünk. nem tudunk elmenni egy nyaralásra, nem tudjuk a lányainak megmutatni a világot. nem merek velük kettőjükkel elmenni bicajozni, vagy az erdőbe kirándulni, mert bármikor képesek itthon leütni, hogy elvegyék atelefont, pénzt...

közbiztonság nulla....

és egy "bánatunk" van, hogy ide vagyunk már láncolva.

ha nem lenne 2 kisgyerekünk,biztosan kimennénk külföldere