36 éves vagyok, és egyre inkább foglalkoztat a gyermekvállalás. Ti mit gondoltok?

Az itt leírtakból nagyon sok minden illik rám. Én mégis belevágtam és a fiam már lassan másfél éves.

Nagyon szeretem, de sokszor hiányzik a régi életem.

Rettentő sok lemondással jár. Sokszor vagyok lehangolt, és szerintem depressziós is vagyok.

Arra számítani kell, hogy onnantól kezdve nincs megállás, félre vonulás, pihenés.

Ráadásul én nem is vagyok egy gondoskodó típus, így még nehezebb.

Viszont sok szeretetet fogsz Tőle kapni, ha mégis a gyerkőc mellett döntesz. Nagyon jó érzés látni, ahogy fejlődik, okosodik.

Szerintem azon is el kel gondolkodni, hogy le tudnád-e élni gyerek nélkül az életedet. Ha a válasz igen, akkor nem biztos, hogy vállanod kellene.

Nem egyszerű a döntés senkinek, hidd el. Gyakorlatilag leírtál mindent, amiről a gyerekvállalás szól, annak örömeivel-nehézségeivel együtt.

A helyedben én 36 évesen mindenképpen vállalnék, hiszen tényleg kezdesz kiszaladni az időből, és nagyon de nagyon rossz egyedül megöregedni! Azt se felejtsd el, hogy ilyen korban már legtöbbször nem első próbálkozásra fogan meg a baba, hanem akár hosszú hónapok elmúlhatnak a próbálkozás kezdetétől a fogantatásig...

Gondolj arra, hogy az "önzőségedet" már volt elég időd kiélni (bocs a fogalmazásért:)), így nem maradt ki az életedből a buli, szórakozás, barátnőzés, de ennek az időszaknak lehet, hogy gyerkőc nélkül is pár éven belül vége lenne, és maradna az üresség:( A mostani barátnőidre nem számíthatsz hetven-nyolcvan évesen, legalábbis kevés olyan idős embert ismerek, aki tartaná régi barátaival a kapcsolatot.

Azért a régi életedről sem kell egy az egyben lemondani! Tény, hogy nem járhatsz el szórakozni minden nap. De azért ha segítenek a nagymamák-nagypapák, akkor akár heti rendszerességgel is belefér egy-két óra kikapcsolódás, ez szervezés kérdése.

Most azt írtam le, hogy én hogy gondolkoznék és tennék a helyedben, dönteni sem én, sem a többi válaszadó nem dönthetünk helyetted! Ha nagyon nem tudsz magaddal zöld ágra vergődni és csak szenvedsz a kérdés felett, talán megoldást jelenthet egy szakember, pszichológus, aki szakszerűen tudna segíteni a döntésben, esetleg feltárhatná az "önzőséged" okát, azt, hogy valóban szeretnél-e gyerkőcöt vagy inkább társadalmi nyomásra meséled be magadnak, hogy azért kéne (mert ugye olyan sok embernek van), szóval mindenképpen segítene a döntésben.

Sok sikert:)

Ismét első vagyok.

Mióta megszületett a gyerkőc, azóta már kettesben is voltunk 4 napot pihenni a párommal. Szóval meg lehet oldani mindent. Viszont nem biztos, hogy ugyanolyan lesz már, mint régen. Én legszívesebben csak feküdnék, mikor van rá idő. És hiába van segítség, mindig fáradt vagyok, mert régen is szerettem lustálkodni, ami most nincs igazán, vagy ha van is, pár óra múlva már nem is emlékszem rá.

Szóval, ha kényelmes, lustulós típus vagy, akkor nem lesz egyszerű, de minden megoldható:-)

Utolsó vagyok: Arról nem is beszélve,hogy akkor még + sok sok idő,ha a baba nyűgös,ha front van,ha nem akar enni vagy aludni,ha fáj valamije,ha beteg,ha melege van,ha azt akarja,hogy légy ott vele(akkor akár 1-2 órát is az öledben csinálja a semmit,mert csak anyát akarja...az illatát,a közelségét)!És ezek még csak az első hónapok...meg nuku alvás ha jön a foga,ott van a szeparációs szorongás,a hisztik,a rosszaságok,mikor mindent szétpakol,mikor még wc-zni sem hagy,csak vele kell törődni,később folyton beszél és kérdezget mindenről,ott vannak az ovis gondok,aztán a sulis gondok,majd a tinikor...ami anya szemmel szörnyű,régen volt tini szemmel meg már hátborzongató,viszont most sajnos normális (bár ez neveléstől függ),aztán az önállósodás!

Lényeg a lényeg...ha születik egy gyermeked onnantól kezdve nincs megállás,mindig aggódni fogsz valamiért!Na választhatsz :D Ez édes teher valakinek,egyeseknek meg kész őrület...azt amit a gyermeked adhat neked az életben semmi sem pótolja,de nem adják ingyen (szülés)és senki sem mondta,hogy gyerekjáték lesz! :)