Milyenek a folyások a menstruáció elmúlásától a
következőig? Hogyan követik egymást?
891/979 A kérdező kommentje:
szia!
igen ezt próbálom nap mint nap, elmondom százszor, hogy nem lesz semmi baj, meg nem a méhemet piszkálták ahol a gyerkőc fog fejlődni, úgyhogy nem lehet semmi baj. remélem hamar meg tudom győzni.
892/979 A kérdező kommentje:
tegnap óta nem beszélünk a férjemmel, kijelentette ő nem akar gyereket. Ezen teljesen kiborultam. Akkor miért törtem magam 4 évig, az nem számít, hogy én mennyire szeretnék? Magyarázat, fél, hogy meghalok és akkor ő mit csinál két gyerekkel. Hogy az orvosokban nem lehet megbízni, mennyi mindent lehet hallani, már szeretkezni sem akar velem, nehogy teherbe essek. A vitamint is azért szedi, hogy egészséges legyen, nem azért, hogy gyerekünk legyen. Teljesen el vagyok keseredve, főleg, hogy az orvos szerint max. 6 hónapot próbálkozhatunk, utána már esélytelen. Jó kilátások!
szólhatott volna mielőtt aláveted magad mindennek...meg hogy halnál már meg?? ennyi erővel ne menj ki a házból se, mert elüt egy autó. nem a középkorban élünk, hogy belehalnak a szülésbe...jó oké vannak sajnos kivételek, de max 1% hal bele...de mostmár eztán sose akar veled lenni? vagy ezt hogy képzeli? komolyan mondom nem értem...
2013. febr. 3. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
894/979 A kérdező kommentje:
nem tudom. Azt mondta, hogy öregek vagyunk már egy kisbabához (jelzem én 30 vagyok, ő 34 lesz nyáron) Már ezen kiakadtam. Meg hogy ő már nem akar mindent elölről kezdeni. Nem értem mitől változott így meg, még decemberben akart. Megőrjít a tudat, most nem tudom mit csináljak? Átverni nem akarom, hogy teherbe essek valahogy tőle, de beleőrülök a tudatba, hogy nem élhetem át még egyszer és nem lehet kisbabám, ez teljesen felemészt, elment az életkedvem is.
hogy a francba lennétek öregek hozzá? akkor én mit mondjak, idén leszek 32...nem kell ahhoz mindent előlről kezdeni, ki ne találja már! talán emlékeztethetnéd arra, hogy milyen volt, mikor az első baba született, hogy vártátok és milyen volt az első időkben a babával, a szép emlékeket felidézhetnéd előtte. hátha sikerülne meggyőzni.
2013. febr. 3. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
896/979 A kérdező kommentje:
ez pont nem megy, ugyanis ő nem várta a fiúnkat. Nem tervezett gyerek volt akit nem vetettem el az ő kedvéért. Pokoli terhességem volt, csak a szex, de a gyerek nem érdekelte. Persze azóta változott a helyzet, imádja a fiát,de én még szeretnék egy kislányt mellé. (jó persze mindegy csak egészséges legyen, de már Tomit is lánynak vártuk) De én akkor is akarok még egyszer szülni és babázni, ebből nem lehet kinőni (azt hitte már kinőttem ebből, sokszor olyan gyerekes, ha meg úgy viselkedek vele, akkor fel van háborodva, hogy ő nem gyerek)
Ez a hónap kilőve az már biztos, remélem a következő hónapra másképp gondolja majd, addig is mondogatom neki, és de jó lenne ha elsőre sikerülne is. Nálatok mi a helyzet? Mikor tesztelsz?
:(( próbálkozz, hátha sikerül meggyőzni. azért abba is belegondolhatna, hogy a házasság kompromisszumokkal jár, és engednie kellene, ha már ennyire szeretnéd. nem értem a férfiakat komolyan. de a nőket se... a csaj, tudod a volt barátosném, kijelentette, hogy ő bizony nem megy orvoshoz se most, se később.. pedig a baba kisebb a koránál, de vitamint sem hajlandó szedni. szegény sráctól tudom, aki felhívott bocsánatot kérni.
nekem még mindig késik, tesztelni nem tudom mikor fogok, mert páromnál van az egészségkártya, ő meg elfelejtett venni...szal ha odajut vesz egyet :D
2013. febr. 5. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
898/979 A kérdező kommentje:
hogyhogy nem megy orvoshoz? Ilyen nincs! Akkor majd otthon fogja megszülni is? Tiszta hülye egy csaj, a srác helyébe én helyre tenném, hisz az ő gyereke is. Mi itt szenvedünk lassan 4 éve és nem sikerül az ilyeneknek meg egyből. Nem értem én, hogy az ilyennek miért ad az isten. Az ilyet szépen elköttetném, hogy soha ne legyen neki gyereke, vagy csak akkor, ha felnő a feladathoz. Írj, ha teszteltél.
899/979 A kérdező kommentje:
szia!
mi a helyzet? még mindig nem teszteltél?
de, teszteltem, negatív lett persze, de még mindig nem jött meg. azért tüntem el, mert a férjemmel mindketten halomra feküdtünk, beszedtük az influenzát..ő egy nappal előbb, rajtam átment szombaton, ő még mindig kínlódik..pasik :D nálatok van valami javulás?
2013. febr. 11. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések: