Reménykedhetnek, hogy ezek terhességre utalnak?
#80 akkor foglalkozz inkább a babáddal mint osszad az eszet ész nélkül.
Ha magánéletedben rendben is van minden a fejedben biztos nincs. A kérdező írásának nemtudom szerinted mi baja de több értelem van benne, szépen választékos megfogalmazott bántás nélkül, nem úgy mint neked. Teneked egész idő alatt a veszekedés és provokálás megy ennyi értelem mint amennyi belőled sugárzik csodálom, hogy ennyi ideig életben tudtál maradni
#81! Akkor inkább veled van a baj, ha nem tudod, mi a gond a kérdező írásával, mivel nem egy példát írtam már. Elsősorban tartalmilag hibás, ezeket kifejtettem, érvekkel alátámasztottam.
Ezen kívül ellentmondásos. Eleve úgy kezdődik, hogy reménykedhet-e, hogy a "tünetei" terhesség miatt vannak, majd leírja, hogy tudja, hogy az előző ciklusból nem terhes, de azért orvoshoz megy, mert a szuper biosz tanulmányaiból nyilván tudja, hogy az orvos meg tud állapítani egy 7 napos terhességet 🤦🏽♀️ Feltettem neki nem egyszer a kérdést, melyik ciklusáról véli, hogy teherbe esett? NEM tudott rá válaszolni. Ha szerinted ez normális, akkor neked is tudok ajánlani szövegértés korrepetálást. Az első óra ingyenes🤷🏼♀️
Ami a választékosságot illeti, sokkal választékosabban írok, mint a kérdező, szóval attól, hogy nem értesz egyet még lehet objektíven értékelni, ha már ez a hobbid, hogy mások írását elemezgeted és értékeled.
#82 te tipikusan az az ember vagy aki azt is megmagyarázza, hogy lapos a föld, csak hogy neked legyen igazad.
Attól mert neked összejött a baba semmi nem jogosít fel arra, hogy olyanokba rúgj akiknek még nem sikerült!! Undorító egy személyiség vagy!! 🤮
#84! Tényeket írtam, baszki. Hol belerúgas az? Nem tehetek arról, hogy frusztrált vagy. Nálad még a kérdező is értelmesebb. Milyen nyelven kéne leírnom, hogy megértsd, hogy a kérdező lehet terhes a pár nappal ezelőtti ovujából, ki fog derülni 1 hét múlva. De rohadtul nem azon múlik hogy én mit írok, vagy te milyen baromságokat okoskodsz össze. Illetve a mostani "tünetei" NEM attól vannak. Fel tudod fogni a mákszemnyi agyaddal?
Igen, kb.hárman próbáltátok elmagyarázni a hülyeséget. Mert aki kicsit is értelmesebb, tudja, hogy igazam van és nem áll le veletek, mert nem tud és nem akar lesüllyedni az agyi kapacitásotokhoz. Abból is látszik, hogy rendszeresen egy 50, 30 és 15 százalékos emberke pontoz le. Nyilván nagyon okos gyerek lehet, akinek ezen az oldalon sikerül eljutni 15 százalékig🤣 Biztos nagyon okos és hasznos dolgokat sikerül írnia. Nekem nem sikerül megközelítenem se, úgy, hogy folyamatosan pontozzok le. Na, vajon miért?🤔 Mert mindenhol máshol tömegével pontoznak fel az értelmesek a magas százalékokkal. Talán mert nem szoktam hülyeségeket írni, de tőletek nem várom, hogy ezt a bonyolult összefüggést átlássátok.
Elárulom hogy a kérdezőről egyáltalán nem derül ki hogy “hányinger keltő” lenne a személye. Ellentétben veled.😂😂 És még te mondod másra hogy bunkó.. eszem megáll, tipikus más szemében a szálkát is sajátjában a gerendát sem viselkedés….
Rólad viszont annál inkább kiderül hogy egy rideg, egoista okostojás vagy empátia nélkül. És még ráadásul várandós is.. kösse fel a gatyáját az a gyerek tizenéves korára. neked kellene szégyellni magad de hát ezt úgysem fogod fel mert te aztán f*sza ember vagy és te a büdös életben nem hibázol, ennyi derült ki a tökéletesen ragyogó jellemedről az írásaid alapján. Már csak azért is mert ez téged amúgy szórakoztat.. nyilván akivel megtörténtek azok amit te annyira cáfolsz mindenki csak képzeli a gyermekét mert TE megmondtad hogy ez lehetetlen! 😂😂😂 igen én is tudom hogy nem ez a jellemző, pusztán csak nem lehetetlen. De a szánalmas az a te viselkedésed és már rajtad is csak nevetni lehet. egyébként a százalékos írásodhoz csak annyit fűznék hozzá hogy te most ettől jobbnak érzed magad? 😂 na ez a tényleg szánalmas. ugyanis tudod nem mindenki itt éli az életét de szerencsére neked ilyen rengeteg időd van egész nap itt ülni… Miss tökéletes, több írást nincs értelme intézni hozzád szerintem senkinek. Te úgyis tévedhetetlen és hibátlan vagy, sőt hovatovább egyenesen szobrot kellene neked állítani és istenként tisztelni. 😂😂😂 egy vicc vagy 😂😂😂😂
#87! Te tényleg ennyire értetlen vagy? Mutasd már, hol írtam, hogy a kérdező hányingerkeltő vagy, bárkire, hogy bunkó! Mert sehol. Tudsz egyáltalán olvasni? Tudod, hogy kivel vitatkozol? Mert én ilyeneket sehol nem írtam. Lehet, álmodtad😂 De akkor légyszi, vitázzál már a képzelt ellenségeiddel, ne velem.
Másik kérdés. Mire mondtam, hogy lehetlen??? 50x írtam le, hogy lehet a kérdező terhes, de MOST nem attól vannak "tünetei". Ne legyél már ennyire fogyatékos, hogy még mindig nem fogod fel, amit írtam! Ebből következik, hogy mások is lehettek terhesek attól függetlenül, hogy előtte hányingerük volt. A kettő ugyanis nem zárja ki egymást. Hol írtam, hogy képzelik a gyereküket?🤣 Szeretnél még valamit kitalálni arról, amit nem írtam, vagy mára elég lesz ennyi?
Kedves tőled, hogy szobrot akarsz nekem állítani, de én ilyet nem kértem 😁 Kiválaszthatom a helyét is?😂
Nem attól érzem magam többnek, hogy magasabb a százalékom, csak egy egyszerű összefüggésre mutattam rá. Gondolom, a százalék fogalma nem mond neked semmit, de megsúgom, nem a válaszok mennyiségével van összefüggésben, tehát baromira nem azt mutatja, hogy ki mennyi időt tölt itt, hanem a válaszai minőségét. Legalább ma is tanultál valamit. 😉
“ Beszélnek hozzád és szó nélkül elsétálsz? Jó nagy bunkó lehetsz akkor.”
A második jogos, igazad van elnéztem azt nem te írtad, az rólad szólt, (de akkor így legalább igaz) 😂
Nem a gyerekről van szó te nagyon intelligens emberi lény, arról van szó hogy szinted a tünetek csak be vannak képzelve.. nyilván mondjuk aki követi a hőjét az is csak be képzeli amit a mérő mutat.
Ugyan mondd már meg nekem akkor kivel vitatkozok ha te olyan nagy ember vagy. Itt is megmutatkozik a plafont súroló egód.. Végül is azt nem is cáfoltad.
Majd a kedves jó családodnak add elő ezt a stílust. Azt sem értem hogy viselnek el téged. Talán csak mert muszáj. Fel vagy lázadva hogy te senkit nem bunkóztál le, de a fogyatékosozás az megy 😂😂 az már mindjárt jobb és kedvesebb 😂😂 szánalmas vagy őszintén. Egyébként én minden nap tanulok újat, de tőled csak annyit tanultam hogy az ilyen embereket jó messzire kerulni kell! 😇 És én itt le is zártam a vitát. Leszek az a “bunkó” aki nem reagál többet hiába hozzá beszélsz, mert tudod vannak akik annyit sem érnek hogy válaszoljanak nekik, na ez pont te vagy. Boldog babavárást! Addigra remélem szerzel egy kis lelket is mert a gyereknek szüksége lesz rá! További szép napot!
Örülök, rajtam kívül ide talált más is aki szerint a puszta rosszindulat szól belőled mert nem tudod elfogadni, hogy nincsen igazad. Attól, hogy 100x írod le az általad ténynek vélt hülyeségeket még nem lesz igaz. Szállj le a földre inkább, legyél boldog, hogy neked össze jött a gyerek. El nem tudom képzelni, hogy lehet ennyi rosszindulat egy anyában... csodás példát mutatsz majd a gyerekednek is. Ha valaki nem szimpatikus rúgjál bele kisfiam és hazuttold meg a tudományt is az a tuti.
Szánalmas vagy.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!