Kinek mi a velemenye a apás szülésről?
Hát tartsatok undinak, de mi a férjemmel egymás előtt puki zúzni, kakilni stb. Persze nem ez a szórakozásunk, csak ha be kell menni valamiért a fürdőbe, mikor a másik trónol, akkor nincs az, hogy “jajjj menj már kiiii”.
Ezek után mi lazán vettük a szülést is. Mondjuk nálam nem is történt semmi olyasmi. Kis vér volt, a férjem azt mondta többre számított.
Nálunk nem volt bent, mert én nem akartam, hogy bent legyen, ő meg nem akart bejönni. Megvolt az egyetértés, nem én tiltottam ki. És nem fogom ezért rosszul érezni magam.
Egyébként én nagyon introvertált vagyok, utálok a középpontban lenni. Főleg ha rosszul vagyok, fáj valamin, akkor nem hiányzik senki aki ott nyüzsög nekem, családtag se. Csukott szemmel vajúdtam, kizárva a külvilágot, mert nekem így volt jó. Félúton a szülésznő elkezdte dörzsölni a derekamat, hogy hátha jobb lesz, de nekem inkább kellemetlen volt, megkértem, hogy hagyja abba.
Amúgy mindketten orvosok vagyunk, én is és a férjem is láttunk szülést eleget nőgyógyászat gyakorlaton. Egyikünknek sem volt benne semmi újdonság. A férjem is bejött volna, ha akarom, semmi meglepetés nem érte volna.
Most a második gyermekünkkel vagyok terhes, és ugyanúgy egyedül tervezek szülni, és egyetértünk ebben.
Lehet bárkinek bármi csúnya véleménye, ez csakis a szülő nőre és a párjára tartozik. Csinálja mindenki úgy ahogy neki a legjobb.
A 70-es években ezért még küzdeni kellett, akkor szerettük volna, hogy apás szülés legyen. De nem lehetett, és az volt, kész.
Pedig az egy olyan világ volt, hogy egyforma hajat hordtunk, meg egyforma ruhát. Csak a férfiaknak szakálla-bajsza volt.
Azért könyvből elkészültünk rá, hogy mit kell és hogyan csinálni, ha nem érünk be a kórházba.
MA azt gondolom, hogy hiba lett volna, ha a férjem ott lett volna a gyerekek születésénél. Ma úgy látom, hogy a szülés jobb, ha a nők saját privilégiuma. Legyen ez a mi -nők- közös dolgunk, mint a katonaság a férfiaké. Legyenek külön témáink, amik összekötnek nőket nőkkel, férfiakat férfiakkal.
Vészhelyzetben, az más. DE normál, hétköznapi helyzetben ma már azt gondolom, hogy inkább elkerülném, és nem is látvány miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!