Pszichésen hogy dolgozzam fel?

Még símán befordulhat. Nekem végig úgy volt, hogy természetesen szülöm meg a lányom. Úgy tünt a 37 hetes uh-on hogy befordult és minden rendben. Aztán 39 hetes voltam mikor éjjeli 2-kor ki kellett ugranom az ágyból, mert éreztem valami nem stimmel. Felálltam és bumm 2 deci magzatvíz ömlött ki belőlem pár csepp friss vérrel. Felül kirepedhetett a magzatburok. Valószínűleg idő előtt történt, mert nem igazán voltak fájásaim. Befektettek a szülőszobába és nem akartak hinni nekem, azt mondták bepisiltem. 6-an turkáltak bennem ököllel. Na az nekem piszkosul fájt, mivel nem tágultam, de senki nem mondott semmit. Végül reggel 8-kor burkot repesztett a dokim és mondták gyorsan meglesz a baba. Kaptam oxitocint 3x emelték az adagot, mivel nem tágultam + kalcimuszkot nyomattak belém. Borzalmas fájdalmaim voltak, de alig tágultam, hiába voltak percenkénti fájásaim, bár ezt titkolták. Végig úgy hittem természetes úton szülök. 10 óra múlva odajött a dokim és felajánlotta a császárt, mivel nem illeszkedett be a babám feje és nem tágulok eléggé. Na ekkor majdnem elbőgtem magam, nem voltam lelkileg felkészülve erre. Beleegyeztem, de szomorú voltam. Nem csak a császár miatt, hanem hogy meg sem mutatták a kislányom amikor megszületett. Azonnal elvitték, pedig nem volt komplikáció. Nem így képzeltem az első szülést. Ez nem kívánságműsor vagy ügyesség kérdése. Egészségesen élek, sportolok és látod mégsem sikerült. Azóta természeten már feldolgoztam a dolgot, de volt egy kis depresszióm szülés után.

Azt lefelejtettem, hogy 20 hónapos a lányom és még szopizik. Ez kárpótolt, hisz sokan nem tudnak vagy nem elég kitartóak az anyatejes tápláláshoz. Nekem a mostoha anyósom volt rosszindulatú. Látta, hogy boldogok vagyunk és folyamatosan azzal szekált, hogy nincs elég tejem és éheztetem a gyerekem. Nem hallgattam rá és már nem tartjuk a kapcsolatot vele.