Tényleg csak fejben dől el, hogy mennyire is fáj a szülés?

Dehogyis. A szülés mindenképp nagyon fáj, akkor is, ha te "fejben" (de utálom ezt a kifejezést) szépen elgondolod, h nem is fog annyira fájni, meg eljársz meditálni, veszel be homeós csodabogyót, stb. Tökmindegy, mit csinálsz, fájni fog és csak a fájdalomcsillapító hat.

Én azt csináltam, h hagytam, h átmenjen a testemen a fájdalom, nem szabad izomból ellentartani, megfeszülni, hanem amikor jön a fájás, akkor ellazulni, szóval hagyd, h fájjon, az a dolga most. A fájás jó, segíti a babát megszületni. Én ezeket mantrázgattam magamban, és szívtam a fájdalomcsillapító gázt veszettül (jó volt) nekem ez segített. De nem fájt tőle kevésbé.

Biztos, hogy van benne valami, csak nem tudom, hogy lehetne már a vajúdás alatt használni a lehetőséget. Nekem az volt rettenetesen rossz, főleg, hogy nem kelhettem fel, úgy kezdett nyílni a méhszájam, hogy a baba feje még nem rögzült.

Ahogy elkezdődtek a tolófájások, és átfektettek a szülőasztalra, egyszerűen megszűnt a fájdalomérzetem. nem tudom ezt elmagyarázni, tudtam, hogy mi történik, azt is, hogy fájnia kell, csak nem éltem meg fájdalomnak. Az pörgött bennem, hogy most hol tart a baba feje, nekem mit kell csinálnom, hogyan lélegzem, mikor kezdek nyomni stb., és, hogy mindjárt meg fogom őt látni. A dokim meg is jegyezte, hogy 34 év alatt sose látott még nőt szülés közben mosolyogni.:-)

Nem. És az sem, hogy hogyan halad.

Nekem nem volt félelmem, minden ment mint ahogy meg van írva, teljesen szabályosan. Elég sokat tudtam elméletben, jó kezekben is voltam. Örültem is, hogy vége, mert már eléggé vizesedtem, lett volna még több mint 1 hetem. Nagyon vártuk már, hogy megismerjük a kislányunkat, ezzel gondolom mindenki így van. Aztán megnézték a méhszájat és semennyire nem tágultam, hiába telt el 16 óra. Semmi jele nem volt, úgy éreztem, ilyen erős és szabályos fájásokkal nem lehet probléma. De lett, így jött a császár. Ha fejben dőlt volna el, nyilván nem így lesz. A másodiknál még jobban meg tudtam lepődni. De talán nagy általánosságban ez is működik, mint a fogantatás időpontja, ha fiú/lányt akarsz. :)

Egyáltalán nem.

A barátnőmnek nagyon nehéz a fájdalomtűrő képessége, és ő szó szerint rettegett a szüléstől. Már egy kis vágási sebből képes a barátnőm olyan problémát csinálni mintha nagy sérülése lenne sokszor csoda hogy arról letudom beszélni hogy bemenjen a sebészetre.

A szülés előtti napokban már nagyon rettegett és bevallom nekem is gyomoridegem volt sokszor hogy na ebből mit fog csinálni.

Hajnali 2 kor ébresztett fel hogy fájásai vannak, na akkor én ugye egyből magamra kaptam valamit megfogtam a már előkészített motyóját bedobtam az autóba, barátnőmet is ki kísértem az autóhoz beszálltunk és mentünk egyből a kórházba. 20 perc alatt értünk be pedig 30 perc a minimális bejutási idő csúcsforgalomba meg 40 percnél is több. Nem szegtem szabályt csak sok helyen a lámpák sárgán villogtak, autók kb sehol, egy rendőr félre is állított engem akkor de amint meglátta hogy a barátnőm terhesen hálóingbe izzadtan és ugye lehetett látni hogy fájásai vannak, a rendőr rendes volt tovább engedett mondta hogy menjünk nyugodtan meg minden. Be is értünk szerencsémre a kórház területére is be engedtek autóval szó nélkül, őr meglátta hogy mivan már ment is nyitni a sorompót. Szülészet előtt álltam meg ott ahol nem lett volna szabad de nem tudtam mit csinálni sietni kellett már, szerencsémre ott volt két ápoló akik egyből segítségünkre siettek, és átvették az irányítást. A barátnőmnek a szülés előtti fájásai mondta hogy nagyon fájt neki, de még a magzat víz sem folyt el. Én autóval gyorsan beparkoltam szabályosan, megfogtam a sporttáskát a legszükségesebbekkel és mentem fel. Ott mire felértem már az ügyeletes orvos egyből vitte a szülő szobába, engem is be engedtek gond nélkül. Barátnőmnek akkor csillapodtak a fájásai de mondta az orvos hogy még bent tartja a terembe mert megvizsgálja meg minden, addig az egyik ápoló segített nekem bepakolni a barátnőm szobájába pont 2 ágyas de üres szoba volt így gond nélkül bemehettem rá 5 perccel később mondták hogy a szülés még messze van menjek nyugodtan haza mert lesz még fél nap is akár mire abból lesz valami. Már autóval félúton voltam amikor csörgött a telefon hogy menjek vissza mert elfojt a víz és beindult a szülés. Mentem is vissza, meg minden, beértem már vezettek is be a szülő szobába és pont mire beértem már a doki kezébe volt a kislányunk :) A barátnőm mondta hogy 2 fájás volt az ami nagyon fájt neki de ennél ezerszer rosszabbra számított és a doki is mondta hogy ilyen gyors szülés hogy tényleg két ordítás és már megvan a baba nagyon ritka eset, így a barátnőmet nagyon megdicsérték. De ő akkor már örömében sírt, én meg annyira meglepődtem ezen a gyors tempón hogy magamról sem tudtam hogy fiú vagyok-e vagy lány és én voltam a legjobban leblokkolva mert nagyon rosszra számítottam.

Fejben dől el, de nem a fájdalom. Inkább máshogy fogalmaznék. Fejben dől el, hogy mennyire hagyod el magad. Amikor szültem, tudtam, hogy fájni fog, baromira. Erre fel is készültem. De volt olyan a folyósón, aki az első fájásnál is már úgy üvöltött, mint aki a halálán volt, és teljesen elhagyta magát. Hallottam, ahogy üvöltenek vele, hogy nyomjon már végre, mert a baba már a szülőcsatornában van.

Nem akartam élni a fájdalomcsillapítóval sem, végül kértem az orvos javaslatára. Nem bántam meg. A kitolási szakasznál már nem kaptam újabb adagot. Egyetlen szó, nyikkanás nélkül nyomtam, mert a doki előre szólt, ha üvöltök, csak magamat fárasztom le. Azt is javasolta, hogy amint tudok, keljek fel, ha csak pár lépést is, de menjek.

A fájdalom percepciójáról van szó, nem a fogantatásról vagy a szülés haladásáról:-)

Egyébként a fájdalom megélése tanult dolog, és hipnózissal például kikapcsolható, különböző technikákkal csökkenthető. A félelem egyértelműen növeli a fájdalomérzetet, a fájdalomküszöb pedig nemcsak egyéni, azon belül napszakonként is változik. Ilyen értelemben tehát igaz, valóban "fejben" dől el.:-)

amíg ellene feszítettem magam, kegyetlen volt

amikor szóltak, hogy fogadjam el a fájdalmat és a babára gondoljak, jobb lett.

a vajúdásban amikor feladtam az életemet, teljesen megszűnt a fájdalomérzet, a tolófájásnál épphogy éreztem valamit