Hogyan küzdhető le a szüléstől való félelem?

Nem, a császárral sem könnyebb. Azaz ugyanúgy lutri. Van, aki könnyen gyógyul császárból, van, aki hónapokig, és az elején még a babáját sem tudja megemelni.

Normális a rettegés, mert ismeretlen fájdalom. Én is nagyon féltem. De egyben biztos voltam: semmiképpen nem akarok császárt. Az műtét. Arra az esetre, ha baj van.

És úgy gondoltam, hogy ha annyi nő túlélte, akkor én is túl fogom. Pedig én egy ujj elvágásától is szenvedek.

És hát itt vagyok, túléltem. 2 éves a fiam. Brutális fájdalom, nem is emlékszem mindenre, mert az agyam tompított, de az is igaz, amit mondanak, hogy ahogy kint van a baba, megszűnik a fájdalom. Az már tisztán megmaradt, hogy a hasamon van, és a köldökzsinór még nem volt elvágva...

Másnap már semmi bajom nem volt. (éjjel szültem) A gátsebbel sem szenvedtem 1 percig sem.

Szóval nem küzdhető le a félelem, csak el tudod fogadni, hogy ha babát szeretnél, akkor ezt is át kell élned.

"Másnak is ment, akkor valahogy nekem is fog."

Nekem ez volt a mottóm, nem igazán gondolkodtam rajta sokat. Mondom ezt úgy, hogy az összes ritka komplikációt begyűjtöttem szülés közben. Pszichésen mégse viselt meg. Amint túl voltam rajta, már ott volt a fájdalomcsillapító (ami normál esetben nem kell! ez csak az én egyéni pechem volt) és tádám, nem fájt semmim.

Volt korábban vesegörcsöm és gyulladt fogam - na az sokkal rosszabb volt.

Igen, fájdalmas a szülés, de abszolút a kibírható kategória, illetve sokat segít, hogy tudod, hogy nemsokára vége. Ez más szervi fájdalomnál nincs így.

Régen jártam kung-fura, ahol néha fájdalmas sérüléseket lehetett összeszedni, része volt az edzésnek. Az edző mondogatta, hogy "fogadd el a fájdalmat, ne ellenkezz és a barátod lesz". Akkoriban, kamaszként ezt nem fogtam fel, mert "bammeg, hasba rúgtak és fáj", de tényleg igaza van. Egyszerűen, ha az ember nem görcsöl rá, akkor máris kevésbé rossz a fájdalom szubjektíven.

Nekem a káromkodás segített. Illik, nem illik, én végigkáromkodtam a vajúdásomat. Férjem röhögött, én meg végigmondtam az argoszótárt.

A kitolás egyáltalán nem fájt, inkább egy baromi erős székelési ingerre emlékeztetett. Képzeld el életed legdurvább szorulását, majd a fellélegzést, hogy kint van. Na, olyan a kitolási rész.

3 császárom volt.

Rettegtem mind a 3 műtét előtt. Úgy remegtem a műtőasztalon hogy hiába voltam leszíjjazva, az egész asztal remegett velem. Mit nekem nyugtató injekció... akkora félelem volt bennem hogy egy lónak való nyugtató se segített volna lenyugtatni.

Jelentem, túléltem mindet. Itt vagyok. :-)

Nem tudom milyen simán szülni (amit nagyon sajnálok mert meg akartam tapasztalni, de sajnos nekem ez nem adatik meg). A császár abban a pillanatban nem fáj ez tény, de utána...

A 3.-at már egész jól bírtam.

Az 1. és 2.-nál nem tudtak felültetni az ágyon, olyan iszonyúan fájt (pedig nagy a fájdalomküszöböm) hogy elájultam amikor fel akartak segíteni (rántani) az ágyról. Sírtam hogy nem megy hagyjanak békén. A férjemet hívták be a nővérek hogy talán ő jobban tud segíteni, ösztönözni hogy lábra kell állnom mert mozognom kell. Hát nagyon nehezen könnyek közt ordítva de sikerült vele. Hozzáteszem nekem hosszanti vágásom volt mindháromnál nem bikinis. Elsőnél így csinálta a doki, utána meg azt mondták nem szabdalnak a hasamra keresztet.. akkor már vágnak ugyanúgy... hát kösz.... R.hadtul fájdalmas.

Menni alig tudtam, kihúzni magam egyáltalán nem, olyan voltam mint a Qazimodo kb. Az ágyról való felkelés (?= valahogy lekászàlódás, lecsúszás) volt a legnehezebb, legfájdalmasabb.

A 3.-nál már nem lacafacáztam, Én voltam a legfittebb legvirgoncabb

* legvirgoncabb kismama a császáros megörzőben is. Olyannyira nem kíméltem magam hogy műtétem után 25 órával már lépcsőztem. Már-márfutottam :-)

De meglett a bböjtje hogy nem pihentem mert hegsérvem lett ami úgy fáj hogy sírni tudnék és rendesen megérzem amikor a 12 kg-os gyerekemet cipelem.

Én sajnálom hogy sosem tapasztalhatom meg milyen simán szülni.

Mindenki fél hidd el ez természetes. Félünk az ismeretlentől, de az anyaság élményétől ne foszd meg magad. Ez egy csoda, amit csak mi nők élhetünk át.

8-as válaszolót megértem, mert a hosszanti vágás tényleg brutális lehetett.

Én is császárral szültem. Mindig is rettegtem a szüléstől, de mikor terhes voltam, akkor az volt bennem, hogy gyerek bent még nem maradt... :)

A császár kibírható, pedig nem altattak.

Utána fáj... de én úgy voltam vele, hogy minden perccel, órával ,éjszakával jobb lesz.

Rá 4 napra simán jöttem mentem. Semmi bajom nem volt.

Le lehet pontozni, de én nem szülnék simán. Nem lennék képes rá! Én amitől nagyon rettegtem, az az, hogy elakad a gyerek, és kirángatják..valahogy...és beteg lesz..