Anyukák! Szülés után fel kellett dolgoznotok magatokban a "szétválást"?

Èn ugyan ezt èrzem mèg senkinek nem beszèltem rola,szerintem hiànyozni fog,persze màr alig vàrom hogy a karjaimban tartsam de azèrt mèg is ugy èrzem hogy nehèz lesz!:-)

Nem. Sosem voltunk "egyek", mindig is egy kulon kis ember volt. Ezert is "keszult", hogy egy onallo felnotte nevelhessuk majd.

Szerintem ez mindenkinél más. Van, aki lelkisebb és megviseli és van, akit nem. Én mindig vártam, hogy szülessen már meg, mert nehéz terhességem volt, ráadásul a szülés sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. SOSEM gondoltam volna, hogy bármelyik majd lelki problémát fog okozni nekem, mégis, miután hazajöttünk a kórházból, napokig többször elsírtam magam, amikor arra gondoltam, hogy már nincs a pocakomban, hogy többé már nem mocorog bent. Sőt, lelkiismeret furdalásom volt, hogy nem élveztem ki minden percét a várandósságomnak és amiatt is sokat sírtam, hogy nem tudtam megszülni a babámat (sürgősségi császár lett a vége). Szóval nekem igenis kellett idő, amíg feldolgoztam magamban a "szétválást".

én 36 hetes vagyok, de pont az ellenkezőjét érzem mint te. alig várom hogy kibújjon, láthassam, ráadásul pont a pocakban nem tudom megvédeni, mert csak a mozgásából érzem mert a vizsgálatokon látszik hogy jól van e, míg kint nézhetem, hozzáérhetek stb.

Én is úgy érzem, mint az 5-ös és a 14-es válaszoló, hogy épp most nem tudom annyira megvédeni. Csak azt tudom, hogy mozog és az nagyon jó érzés, de olyan sok minden volt már a terhesség alatt, hogy nagyon várom, hogy kibújjon és lássam, hogy egészséges, tudjam, hogy lélegzik, ver a szíve, fejlődik, minden rendben. Arról nem is beszélve, hogy alig várom, hogy megölelhessem, megpuszilhassam. 28 hetes