Csalódtatok már magatokban anyaként? Hogy jutottatok túl azon, hogy nem olyan anyák vagytok, mint amilyennek előre elképzeltétek?

Tudod, most nagyon erősnek kell lenned és nem arra gondolni, h sz.r anya vagy.

Mert akinek nincs gyereke, azt hiszi vagy véli, h az anyaság mosolyból, játékból, boldogságból áll. Pedig nem. De ami veszélyes, h megtorpansz előtte. Nem szabad!! Ha tudnád hányszor borultam már majdnem sírva a párnámra hogy deeeeeéééénnnnnemeztalovatakaaartam, ugyanis a 2. gyerkőc éjfél 1 között aludt el minden egyes nap, és ez kb. du. 5től. Szóval fentvoltam vele+ még ott a másik, a nagyobb, azzal is foglalkozni...nem mondhattam neki, h bocsi , most én nem bírok veled játszani, mert baromira kimerült vagyok :S Pedig ezt mondtam volna legszívesebben, annyira kész voltam. Anyukámat hívtam, segítsen már pár napot, de közben összeszorítottam a fogam és fentvoltam a kicsivel, foglalkoztam a naggyal.Aztán egy idő után arra is rájöttem, h magammal cseszek ki, ha állandóan morgok, höbörgök, ....vállaltam? vállaltam. az enyém, és a nehézségek is az anyaság részei.Ennyi a tanulság:)

Ez leginkább az anyaság elején tapasztalható érzelmi hullámvölgy.Ezzel kapcsolatban volt is nem olyan rég egy kérdés itt, és nem is gondoltam volna,hogy ennyien éreznek úgy,ahogy most te,vagy anno én.

Nekem most 5 hónapos a kisfiam és kellett kb. 2 hónap,hogy úgy tudjam szeretni,ahogy azt a nagy könyvben megírták.Iszonyatosan lelkifurdalásom volt és van a mai napig emiatt,de valóban nagyon sok édesanya érzi ezt.

Mára a világot Ő jelenti nekem és el sem tudnám képzelni az életemet nélküle.Ő a MINDENEM és olyan szeretettel szeretem,amit előtte el sem tudtam képzelni,hogy létezik.

Viszont ezek mellett sokszor kiborít,mert ő nem az a tipikus "jó baba":sokat sír,nagyon igényli a törődést és tényleg 24 órás szolgálatot jelent.Nekem párom külföldön dolgozik,egyedül vagyok vele itthon,semmi segítségem nincs.El tudod képzelni akkor mi horror tud itthon lenni.Ráadásul még nagyon keveset is alszik napközben (1-2 óra max.).Sajnos van,hogy elszakad a cérna,de én is emberből vagyok és végesek a kapacitásaim.Pont a napokban borultam ki...

Sajnos manapság mindenhol csak azt hallani hogy az anyaság rózsaszín felhő, amin csücsülünk az édesen alvó deddel a karunkban, angyali mosollyal kipihent, frissen sminkelt arcunkon, tejtöl duzzadó dudákkal, és várjuk haza a férjünket, hogy miután a gyerek magától elaludt este hét óra magasságban, egy gyertyafényes vacsora után ágyba bújjunk kedves férjurunkkal.

Ehhez képest a valóság nagyon más, és ezt nehéz feldolgozni. Főleg ha az ember nem nagyon fiatalon lesz anya, és megszokta hogy van önálló élete. Erre idepottyan egy kis csomag, akit bár nagyon vártunk, most nem tudunk hova tenni. Nem tudjuk miért sír, eleget evett-e, miért kakil, miért nem kakil, stb. Nem tudunk még WC-re sem elmenni akkor mikor szeretnénk. Megszűnünk önálló személyiségnek lenni, mert végleg, és visszavonhatatlanul össze vagyunk kötve ezzel a bömbölő csomaggal, aki jó esetben csak nálunk nyugszik meg.

Az ember előbb kétségbeesik. Utána harcol az egész ellen, és néha legszívesebben visszacsinálná. Persze emiatt rettentő lelkiismeretfurdalása van, mert körülötte senki nem érti, miért nem boldog, mikor ittvan neki ez az édes baba. Aztán végül max 5-6 hónap után, mikor a büdös kölök elkezd az ujjunkba kapaszkodni, és nem ereszti, és ha nevetünk már visszanevet, és ha beszélünk, már visszagagyog, mintha ő is beszélgetne, akkor elkezd valami megváltozni. És lassan feladjuk azt a picit önző énünket, ami azt kiabálja hogy ÉN MOST akarok reggelizni, ÉN MOST akarok híradót nézni, ÉN NEM AKAROK még felkelni. Elfogadjuk hogy az életünk megváltozott, és elkezdünk örülni annak ami most van. És eddigre, már imádjuk a kis szarost!

Fel a fejjel. Természetes amit érzel. Nagyon sok anyuka van így, csak nem is meri felvállalni még maga előtt sem. Szeretni fogod a gyereked.

Nem tudom, mennyi idős a babád, de csatlakozom az előttem szólókhoz hoy ez főleg az első gyereknél jelentkezik és főleg kis csecsemőkorban.

Én ezért is szoktam azt válaszolni a 2-3 gyerek nehezebb e mint 1 kérdésre hogy szerintem a semennyi gyerek és az 1 gyerek közt van a legnagyobb különbség, teljesen megváltozik az ember élete.

Na de a kérdésre visszatérve, nekem nem múlt el a rossz érzés, ha megkérdeznék jó anyának vagy csak elég jó anyának tartom e magam, azt mondanám, nem.

Mert nekem az volt az elképzelésem hogy olyan jó anya leszek mint az én anyum volt, aki iszonyú türelmes, nyugodt típus volt, és folyton mondókázott, énekelt, tanított minket (pedig 3an voltunk)

Nekem 2 van, de sajnos nagyon türelmetlen vagyok, és sok olyan időszak van amikor semmi örömet nem találok az egészben, énekelni rühellek, mondókákat TANULNOM kell hogy tudjam prezentálni a gyerekeknek, szóval nem vagyok az az ösztönös típus.

Túl görcsös is vagyok és túl nagyok az elvárásaim.

De hálistennek van egy férjem aki az ellentétem (nem egy igulós típus, laza és pozitiv) ilyen téren és a gyerekeknek így talán nem olyan rossz.

Nekünk lombikbabánk van, tehát nem kell ecsetelnem mennyire szerettük volna.

Ám az érzéseim nekem sem jöttek "maguktól". Nem éreztem a nagykönyves meghatódottságot sem a szüléskor, sem utána egy jó darabig.

Lehet hogy hülye kifejezés, de meg kellett tanulnom szeretni, nálam ez az érzés folyamatosan alakult ki, napról napra egyre jobb lett.

Mivel segítségem ( nagyszülők, stb) nem volt, így az eleje nagyon "mélyvíz" volt. Nagyon kimerült, fáradt, majdnem depressziós voltam, semminek nem tudtam örülni, még a babának sem.

Napirendet alakítottam ki ( ez nekem is jó volt, mert tudtam, mikor mire lesz időm), és igenis szakítottam magamra is egy kis időt naponta ( a mai napig).

Most elmúlt egy éves, és határtalan szeretet érzek iránta. Mindketten kiegyensúlyozottak vagyunk, de ehhez kell az is hogy ne görcsölj annyira a dolgokon, és ne hasonlítgasd magad másokhoz ( különösen a kismamás folyóiratok, netes fórumok mintaanyukáihoz:))

Meglátod, később sokkal könnyebb lesz, pedig engem anno azzal riogattak, hogy ahogy nőnek egyre több gond lesz velük:)

Nos, szerintem nem így van.

Kitartás!

Igen, ha jót akarsz magadnak ezen a kérdésen felül más kérdéseket ne nagyon olvasgass ebben a tmakörben, míg lecsitul benned ez az egész,mert nagyon sokszor belefutok én is abba (pedig építem folyamatosan az önértékelésemet), h más anyuka mennyivel jobb mint én....Pedig nem is biztos(sőt!) h igazat ír, 1-2 válaszolóról simán el tudom képzelni, h gyereke sincs és unatkozásból írogat.

A másik, hogy vki nagyon jól írja, vagyunk páran (igen én is) akikben az anyaság nem rögtön alakul ki. Megvan a kötődés, meg a szeretet...de ez nem az a "imádat", csak hogy etetni kell, tisztába tenni, rutin stb.

Hanem van egy pillanat, amikor ránkmosolyog, gögicsél és akkor eltalál egy nyíl, h "Ez az ENYÉM!!! IMÁDOM!!!" , na attól kezdve , ha vannak is rosszabb pillanatok, ez mindig végig fog kísérni, egész életedben, hidd el!!!