Hogyan lehet azt kérni, hogy császár legyen és ne hüvelyi szülés, ha nincs fogadott orvosom?
Így van, ez nem kívánság műsor.
Ha van bármiféle egészségügyi probléma veled vagy a babával ami indokolja a császárt, csak akkor fognak császározni.
Ha nem indokolt, és minden simán halad akkor mindenképp hüvelyi szülésed lesz, de az nem biztos hogy gátmetszést is fognak végrehajtani.
2-es vagyok
Ha van róla papírod hogy beteg vagy, akkor igen be kell menned a kórházba, orvost kell fogadnod és vele konzultálni tovább, a terhesgondozást végezheti az sztk-s is, de bizonyos időközönként a fogadottnál is meg kell jelenned
Köszönöm!
Már volt két hüvelyi szülésem, mindkét alkalommal volt gátmetszés, mégis mindenhol repedtem, szakadtam (a nagyajkak is szakadtak és a végbél záróizma is sérült mindkét alkalommal). Sajnos elég nehezen gyógyultam és már a második alkalommal is csak a "hegeket tudta egymáshoz varrni" a doki aki összerakott. Ahogy a záró papírokat nézem, sehol nincs az, hogy nem javasolják a hüvelyi szülést de a nőgyógyászom meg kész tényként közölte, hogy ez császár lesz, mert még egy ilyen szülést nem javasol. Voltam egy másik dokinál is (az enyém szabin volt), szerinte semmi nem indokolja a császárt, nyugodtan szülhetek hüvelyi úton, csak készüljek fel az eddigieknél is hosszabb lábdozásra. Ezzel nagyon megijesztett, mert a második szülés után majdnem egy év volt, mire rendesen begyógyultak a sebek.
Eü. törvény alapján a szülés előtt közvetlenül aláíratnak veled egy szülés-beleegyező nyilatkozatot (a hivatalos nevét nem tudom), ha nem írod alá, nem kényszeríthetnek hüvelyi szülésre.
Másrészt finoman, nem fenyegetőzve, de lehet rá utalni, hogy orvosi műhibapereknél első kérdés a bíróságon, hogy imért nem császár volt.
2-es vagyok még mindig
így értem az indokot
én fogadnék egy megbízható orvost, aki mindezt megérti és nála szülnék
"Eü. törvény alapján a szülés előtt közvetlenül aláíratnak veled egy szülés-beleegyező nyilatkozatot (a hivatalos nevét nem tudom), ha nem írod alá, nem kényszeríthetnek hüvelyi szülésre."
18:22-es, ezt te komolyan gondoltad???? Ilyen nincs. Ha lenne, akkor manapság 10-ből 8 nő a császárt választaná és a dolog legális alapja is meglenne.
Kérdező, menj be a kórházba, ahol szülni fogsz és ott beszéld meg az orvosokkal a dolgot, ilyen előzményekkel valószínűnek tartom, hogy támogatni fogják a császárt.
de miért lenne neked baj, hogy 10ből 8 nő a császárt választaná?
Támogatnám az ötletet egyébként.
Kérdezd meg az orvosodat, hogy lehetne-e valami olyat ráírni a kórtörténetedre, ami indokolja a császárt - akár a 2 előző szülés következményeit
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!