Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Mit tehetnék ha már betegesen...

Mit tehetnék ha már betegesen rettegek a szüléstől?

Figyelt kérdés
Mindig is megviseltek a nőgyógyászati vizsgálatok (volt, hogy elsírtam magam, de fizikai tünetei is vannak, pl.: egekbe szökő pulzus, magas vérnyomás, remegő lábak, akaratlanul megfeszülő izmok ott lent), de a szülés gondolatától teljesen bepánikolok (egy gyerekkori trauma áll az egész mögött, ezt tudom). Nem tudom, hogy mit tehetnék. Szégyellem is magam emiatt, hiszen tudom, hogy nők milliárdjai szültek már, és ezt ki kell bírni, ha tetszik, ha nem. Egyedül a férjemnek merek beszélni a félelmemről, de ő sajnos sokat nem tud segíteni. Próbál megnyugtatni, hogy velem lesz, aranyos a fogadott orvosom is, és majd ketten megoldjuk ezt az egészet, de félek. Már attól is félek, hogy ez a szorongás rosszat tesz a babának, illetve a szülésnél is gondot fog okozni, ha nem tudok ellazulni kellően, vagy bepánikolok és nem tudok együttműködni. Kitől kérjek segítséget? A védőnőtől próbáltam (gondoltam anya ő is, hátha megért), de elintézte azzal, hogy ott lesz a férjem, és majd ketten átlendülünk ezen. De min? Azt sem tudom, hogy mi vár rám.
2013. ápr. 13. 18:22
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Először a problémát kellett volna megoldanod, csak aztán vállalni gyereket! De most járj el pszichológushoz, hogy fel tudjátok oldani a szorongásodat. Ha nem mész el, lehet, hogy egy könnyű, és gyors szülés átélése fogja feloldani a szorongásodat. Csak, sajnos, erre igen kevés az esély, tekintve, hogy a félelem lassítja a szülést, és felnagyítja a kisebb fájdalmakat is.
2013. ápr. 13. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:

Szia!

Érdemben nem tudok segíteni,mert ez miatt még teherbe se tudok esni. :-(

De járok pszichológushoz(tb alapon) és sokat segít nekem.Bár kikötöttem,hogy csak császár lehet és ez megnyugtatott.Semmi más,csak ez.Már "csak" találnom kell orvost,aki így vállal.

Csak tudd,nem vagy egyedül!!!

2013. ápr. 13. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
Hány hetes kismama vagy?Mi volt a trauma?Szerintem legjobb lenne azt először lezárni magadba és ha utána se meg akkor szakemberhez fordulni,mert a szülésnél a legfontosabb,hogy ellazulj és nem mehet fel a vérnyomásod se,de ha ez se segít valószínű császár lesz.Ezt nyíltan meg kell beszélned az orvosoddal.
2013. ápr. 13. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
Ha még nincs nagyon közel a szülés, legalább 2-3 hónapod van, akkor érdemes lenne pszichológushoz fordulnod.
2013. ápr. 13. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
3-as vagyok engem 13 évesen ért egy trauma amit azóta fel dolgoztam vagy csak nem beszélek róla,de van 2 kisfiam akiket természetes úton szültem...nem is tudom talán az segített,hogy a két dolgot külön választottam
2013. ápr. 13. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!


De ha belegondolok, hogy négy válaszoló közül egy már itt is ledorgál, akkor megint az jut eszembe, ha segítséget kérek, akkor 25% esélyem lesz arra, hogy lecseszést kapok.


Egyébként egy balesetem volt, amit egy sürgősségi nőgyógyászati műtét, majd egy hosszabb utókezelés követett.


Még sok van hátra a szülésig, és ez is problémám, mert így még az orvostól sem merek kérdezni a szülés körülményeiről, mert attól tartok, hogy leráz azzal, hogy hol van az még, és végülis igaza van.

2013. ápr. 13. 18:43
 7/12 anonim ***** válasza:
de azt mond el neki,hogy félsz és egy gyerekkori műtét után vagy......mindig elő jön az emléke ha normális meg fog érteni és lehet meg mondja hova menj a problémáddal
2013. ápr. 13. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

Szia!

2 hete szültem meg a harmadik babámat:)

Hiába volt aharmadik,betegesen rettegtem a szüléstől,de már annyira hogy nekem is voltak már fizikai tüneteim stb....

Nem tudom megmagyarázni miért,talán mert 2 éve nekem is volt egy kellemetlen nőgyógyászati műtétem és lehet az volt tudat alatt bennem.

Na meg az,hogy már a korban is benne vagyok 36 évesen:)

Na nem azt állitom hogy öreg vagyok,ne érts félre,de ennyi idősen,sokkal másképp kezeltem a terhességet is mint anno 21 és 26 évesen.

A két gyermekem spontán szültem,nehéz szülés volt,de megérte:)

A harmadik baba 10 évvel később jött,a terhességem is nehéz volt,alig vártam hogy vége legyen,de ahogy jött az idő,rettegtem:(

Könyörögtem istenhez,hogy adja azt hogy császár legyen,gondolván arra hogy az jóval könnyebb és "vajúdnom " sem kell.féltem,hogy elfáradok,mire oda jutok hogy tolnom kell,féltem tőle,hogy nem tudok a férjemnek megfelelni és nem tudom megszülni a babánkat:S

Na meg mit tagadjam,féltem a fájdalomtól is,mivel tudtam mi vár rám:S

Aztán befektettek tulhordással a kórházba,probálkoztak az inditással,de semmi nem volt hatásos,mig nem a 11.napon 0 tágulással megcsászároztak:S

Mindenki másképp viseli a dolgokat,de nekem szörnyű élmény maradt:S

Lehet hogy nem vajudtam,de a fájdalom kijutott nekem is műtét után....

Borzalmas volt.Ha elfogadod a tanácsom,akkor próbálj meg arra koncentrálni,hogy erős és bátor vagy és szülessen meg az a baba természetesen:))

Menj el kineziológushoz és oldja fel benned ezt a félelmet és a probléma okát kezelje,ne csak felületesen!

Hidd el megéri:))

Kedden lesz 2 hete hogy megszültem,de az emlékek még nagyon bennem vannak,lelkileg is fel kell dolgoznom őket,mert nem egyszerű sajnos....

De már itthon vagyunk és a kis hercegnőm kárpótol mindenért:))

Drukkolok neked:))

2013. ápr. 14. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Én nagyon félek már egy sima nőgyógy vizsgálaton,komolyan félek,pulzus az egekben,de érdekes módon amikor szülni mentünk szinte alig izgultam,valahogy teljesen már tudatállapot,annyira lekötnek a fájások,hogy nincs idő agyalni. Mindkét szülésemnél így volt,utólag büszke is voltam magamra milyen bátor voltam,viszont amikor megyek nőgyógy vizsgálatra,pl 6 hetes kontroll,újra úgy reszketek mint a nyárfalevél,pedig nincs rá ok,annyira azért nem fáj a vizsgálat.
2013. ápr. 14. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Nos, azt nem tudom milyen problémád lehet, de úgy tűnik vmi olyan, amit nem tudsz feldolgozni. Lehet jó lenne ezzel egy szakembert felkeresned, hogy tudd oldani a benned lévő feszültséget. Én is jártam más okból kifolyólag és sokat segített. Sajnos az én példámból tapasztalva, a vége felé én is elkezdtem félni, de nem annyira mint ahogy te írod. Aztán amikor a doki a 38. héten bejelentette, hogy feküdjek be a kórházba mert érett volt a lepény, mindegy is, annyira bepánikolta és el voltam keseredve, hogy úristen most mi lesz, nem így képzeltem az egészet, hogy az addig fejvégű babám, a kórházba menetelem napján faros lett. Úgyhogy sajnos lehet ártani a babának is valamilyen szinten az aggódással. De kívánok neked sok erőt, és sok segítséget ahhoz, hogy le tudd küzdeni, és bíz abban, hogy neked is sikerülni fog. :)
2013. ápr. 14. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!