Apás szülés - kicsit másként. Ti mit gondoltok?
Kiderült hogy terhes vagyok, nagyon örülök neki, már nagyon vártuk a babát.
Viszont a férjemmel itthon szinte naponta megy a vita azon hogy kinél szüljek. Ő ugyanis szülés-nőgyógyász és szeretné ha levezethetné a szülésem. Én viszont tartok egy kicsit ettől, mert elég sok rémhír kering erről hogy az apuka közös szülésélmény után kiábrándult, elhidegült stb. Tudom hogy neki ez a szakmája és ezer ilyet látott már (ő is mindig ezt mondogatja) viszont ez szerintem mégis csak egy teljesen más eset lenne.
Meg aztán rá ott nem mint szakember lenne inkább szükségem hanem mint férj és leendő apuka, és nem feltétlen a szakmai tanácsaira, utasításaira számítanék, hanem inkább a lelki támaszra. Viszont megbántani sem szeretném.
Szerintetek?
5 válaszoló vagyok. Én nem értem miért kell ennyire lepontozni. Tény nem lehetne rokon páciense az orvosnak sem az ápolóknak sem. Az más kérdés, hogy van aki megteszi.
Ez most ugyan az a szitu, hogy elméletileg tanár sem taníthatja a saját gyerekét az iskolában erre is van szabály. Igaz van olyan hely ahol ezzel nem foglalkoznak. Ugyan úgy ahogy egy munkahelyen ami állami cég nem lehetne beosztott főnők között rokoni kapcsolt nem dolgozhatnak így. Ezt pont velem történt meg amikor arra az osztályra mentem volna ahol a keresztanyám dolgozik és ott főnővér és már ezt nem engették meg.
16-os vagyok!
Örülök, hogy tetszik az ötletem, majd írd meg, mit szólt a Férjed! :) Hátha benne lenne! Örülnék ha segíthetnék megoldani a helyzetet. :)))
Mindenesetre könnyű szülést és kívánom, hogy bárhogy is alakul, szép emlék legyen mindhármótoknak. :))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!