Mikor nem fogok már sírva gondolni a szülésemre?

szia!

Ne vedd ezt tőlem negatívizmusnak, kérlek, de nagyon sok 29 hetesen született baba SAJNOS ma már angyalka. Azok a szülők is kérdezhetik maguktól, hogy "miért pont én, miért pont mi"? Válasz nincs.... Nagyon örülök , hogy jól van a babód, sok sok örömteljes évet kívánok vele!!!!!! :))) / nálunk a köldökzsinór tekeredett rá, alig bírtam kinyomni, rögtön szétvágtak , perceken múlott minden. Nagyon szép , egészséges a babám , de a "miért"? már nem foglalkoztat mert járhattunk volna 10szer rosszabbul....)/

Azon ami történt már nem tudsz visszamenőleg változtatni. Próbáld elfogadni ami történt, mert nem tudsz rajta változtatni. Valamilyen szinten természetes, hogy ilyenkor az ember keresi az okokat, illetve arra gondol, hogy mit kellett volna másképp csinálni. Nem szabad még véletlenül sem magad hibáztatni azért ami történt. A lényeg az, hogy a baba jól van és szüksége van rád, az előzmények nem annyira fontosak most. A linkben szereplő oldalt érintett szülők hozták létre.

[link]

Nagyon nehéz lehet...

Nekem két gyermekem van, mindketten problémamentes terhesség végén születtek hihetetlen gyorsasággal, tehát sejtelmem sincs arról, hogy mit érezhetsz. Csak szeretnélek megnyugtatni egy történettel, ami az egyik ismerősömmel esett meg.

A hölgy egész életében irigylésre méltó volt: a legszebb, a legokosabb, a legkedvesebb, stb. Férjével világraszóló lakodalmat tartottak, majd a nászúton megfogant a babájuk. Az ifjú pár úgy élt, mint a filmekben: 30 éves korukra nagyjából megalapozták az egzisztenciájukat, anyagi gondok nélkül várták első gyermeküket.

A terhesség problémamentes volt (azt hiszem) a 25-26. hétig, amikor is a csajszi hirtelen terhességi toxémiát kapott. Olyan súlyos volt, hogy elájult, és rángógörcsöt kapott. Szerencséjére a férje azonnal mentőt hívott, és a közeli kórházba szállították. Ott azonnal kivették a kisbabát, aki 52 deka volt!!!!

Hihetetlen, de túlélte. Ennek kb 2 és fél éve, és a gyerek egészséges. Azt az "apróságot" leszámítva, hogy szemüveges lesz, meg sokáig masszázsra kellett hordani.

Az édesanyjával együtt majdnem meghaltak. Pontos részleteket nem tudok, csak azt, hogy az anyukának a vérnyomása kb 200 volt, meg a veséi is kezdtek bekrepálni. Szerencsére ő is hamar felépült. Apró véletleneken múlott az egész... Még most is beleborzongok, ha arra gondolok, hogy mi lett volna, ha a férje épp nincs otthon, vagy ha épp nincs szabad műtő, vagy ha nem laknak olyan közel a kórházhoz...

Azt meg soha nem szeretném átélni, hogy egyszercsak felébresztenek egy kórházi ágyon, és közlik velem, hogy a gyermek, aki addig a hasamban mocorgott, most élet-halál között egy inkubátorban fekszik, becsövezve.

Szóval próbálj erőt meríteni mások történeteiből, és talán egy idő múlva már nem csak a rosszra emlékszel. Talán majd amikor a gyereked cseperedik, és megtanul beszélni, járni, akkor az majd feledteti veled a rossz emléket.

Sok-sok szép pillanatot és jó egészséget kívánok!

Sajnos, rosszabbul is járhattál volna, erre gondolj. Íme, egy szerencsétlen példa

[link]