Mivel nyugtathatnám magam? 32 hetes vagyok, közeleg a nagy nap és minden nap egyre jobban félek, most már szinte rettegek. Eddig nem volt semmi bajom, de ma már ha lehetne altatást kérnék :-) másra sem tudok gondolni

Szia!

Szerintem gondolj arra, hogy hamarosan láthatod a Babádat.

Én 30 hetes vagyok, és már nagyon várom a szülést.

Nagyon szeretném már a kezemben tartani a kisfiamat. Csak ez jár a fejemben. Az első kisfiamnál is ugyan így éreztem, pedig akkor 20 éves voltam, szinte kis taknyos :)

És most, 27 évesen megint itt tartok. Nagyon várom.

Persze fáj,fáj, de hát ez ezzel jár :)

Könnyű mondani, de ne félj. Ne arra koncentrálj.

Kitartás! És nyugi :)

ezt mindenképpen olvasd el, segít hidd el: [link]

amit a cikk leír az mind igaz, és lelkiekben is felkészít, mert nagyjából tudni fogod mire számíthatsz. én nem bírom a fizikai fájdalmat, egy tű látványától is rettegek és már két gyereket szültem, természetes úton, fájdalomcsillapító nélkül és mindkettő gyönyörű emlékként maradt meg bennem :). Gyors szülést kívánok Neked!

Szia

Én is nagyon féltem,de az utolsó napokba már csak az járt a fejembe,hogy bárcsak ott lennék már.Mikor jöttek a fájások eszembe se jutott félni csak az járt a fejembe,hogy végre már nincs sok hátra.Bent a szülőszobába már nem azon jár az eszed,hogy félsz stb

Fájdalom csillapítás nélkül szültem,de erre az első perctől rá voltam készülve mert tudtam,hogy nálunk a kórházba sima szülésnél csak varrásnál lesz helyi érzéstelenítés. Túl éltem,már 9 hónap eltelt lassan majd rákészülünk a kistesóra

Én egyáltalán nem gondoltam a szülésre, csak az utána lévő dolgokra.

Szerintem ne agyalj! Jobban jársz! Tereld el mással a figyelmedet. Babaruhák, gyerekszoba dekorálás, stb.

Nálam jobban biztos nem félsz a szüléstől! :-))) Én olyanokon aggódtam, hogy majd nem lesz erőm kinyomni, meg kitör rajtam a pánikroham, és meg merem-e mondani a dokinak, hogy rosszul vagyok, és ez csak pánikos rosszullét lesz-e, vagy igazi, meg beszorul a baba, meg belehalok a szülésbe....és egyebek. :-)

Aztán, mikor odeérkezett az idő, teljesen kicseréltek!!! Ha más mondja, nem hiszem el! Tökéletes nyugalom áradt szét bennem, főleg az első szülésnél, sétálgattunk, beszélgettünk, viccelődtünk a férjemmel a fájások között. Vártam mindig a dokit, szülésznőt, hogy mondja, mit érez, hol tart a baba. Mikor már fel kellett feküdni az ágyra, izgatott voltam, de nem pánikos, hanem olyan várakozással teli izgalom. Eszembe sem jutott, hogy most félnem kellene (pedig egyébként is nagyon szorongó típus vagyok, de szerintem akkor a hormonok tették a dolgukat), csináltam, amit kellett, ahogy kellett, és egyfolytában az járt a fejemben, hogy mindjárt meglátom a kisbabámat!!! :-))

A második szülés annyival volt nehezebb, hogy rögtön 2 perces fájásokkal indult, és hát tényleg fájt, de valahogy akkor sem az járt a fejemben, hogy jaj, csak meg ne haljunk, meg be ne szoruljon, meg rosszul ne legyek, hanem az, hogy már mindjárt itt van, mindjárt láthatom! Ja, meg hogy csak érjen már ide végre a férjem!!!! :-)))

Ha harmadikat szülnék, biztos, hogy előtte ugyanúgy rettegnék, de már tudnám, hogy a vélegyenesben előjönnek az ősi ösztönök, és csak befelé, a babára és a szülésre koncentrálok, nem hülyeségekre! :-)

Boldog babavárást, és szép, könnyű szülést kívánok!