Ti mit gondoltok az abortuszról?

Megfogalmazás kérdése, csak én így látom, te meg amúgy, de a tények ugyanazok. Egy ismerősöm most indult el ezen az úton, a csekk befizetése előtt meggondolta magát... A tanácsadás azért kell, hogy az illető átgondolhassa döntését, minden lehetőséget figyelembe véve, minden körülményt áttekintve, mert a döntés visszavonhatatlan következményekkel jár.

Egy életre szól.

Szerintem jó móka.

Én majd abortuszokat végző orvos akarok lenni.

Egy: nem mondtam, hogy bizottság dönt vagy döntsön, mindenki szabad akaratából tegye, csak jól átgondolt döntés legyen az adott élethelyzetben.

Kettő: a 12 hét is sok idő. Ha egy nő terhes lesz, általában a 4-5. héten ez biztosan kiderül. Ekkor van még max 7 hete, ami 49 nap, tehát belefér az időbe. De ha a 30 nap túlzásnak tűnik, én biztos adnék vagy 2-3 hét gondolkodási időt. Az a lényeg, hogy én egy kicsit szigorítanék a feltételeken, ne legyen olyan könnyű abortuszra menni, mert sokan felelőtlenül csak védekezésre használják az abortuszt, azokat büntetném.

Vannak élethelyzetek, pl. beteg lenne a baba, beteg a mama, rossz anyagi helyzet, elhagyta a párja stb.

amit meg lehet érteni.

De sok esetben adott egy nő aki, felelőtlenül sexel párjával, esze ágában sincs gyereket vállalni, de nem védekezik, vagy felelőtlenül védekezik, és ha megtörténik a baj, akkor rögtön rohan abortuszra, mert hát ő most nem akar gyereket. Na hát az én képzeletbeli bizottságom az ilyen eseteket kiszűrné a többi közül, és jól megbüntetné!

Azoknak meg, akik kétségbeesett helyzetben kerültek ilyen döntéshelyzetbe, több időre, segítségre, támogatásra lenne szükségük.

Valaki írta, hogy mások bármit odaadnának, h gyerekük lehessen...

Erre csak ennyit: én is éveket vártam a kislányomra, és nagyon megviselt a várakozás, én is bármit odaadtam vna érte. És szted érdekelt vkit a fájdalmam? Dehogyis.

Most, h már anyuk a vagyok, ha besikerülne egy tesó, semmi esetre sem tartanám meg, egyrészt mert mindig is 1 gyereket akartam, meg a körülmények sem alkalmasak. De eszembe nem jutna csak azért kihordani egy gyereket, hogy másnak odaadhassam, akinek nem lehet. Na sztem az a durva.

ma 15:28 - én semmiképpen nem szigorítanék a mai magyar gyakorlaton, szerintem alapvetően jó az, ahogy van, nem véletlen, hogy az elmúlt 40 évben sacckb annyit változtattak rajta, hogy az addig is csak formálisan működő bizottsági formából csináltak egy a lényeget jobban kifejező tanácsadási formát, de a határidők maradtak.

És hát nem, az elég gyakori, hogy az első menzesz még nem marad ki, tehát a terhesség 1 hónap csúszással merül fel, a 2-3. hát helyett a 6-7. hét körül válik bizonyossá. Pláne, ha mondjuk tabletta mellett következik be, ami "legyártja" a maga kis megvonási vérzését... aztán ilyenkor a pár ugye megbeszéli egymással, az sem feltétlenül egy menet, aztán tájékozódnak a rokonságban, megnézik a lehetőségeket, elmennek orvoshoz, kérnek időpontot a családvédelmishez... és adott esetben máris a 8-9. héten tartunk, aztán ha elég hosszú a kórházi várólista (ahogy itt is olvastunk 2 hetes várakozásokról kérdésekben) máris a 11. hétnél tartunk. Nem úgy van, mint Hegyeshalmon túl, hogy a nő az utcáról bemegy a klinikára és adott esetben még aznap elvégzik - a terhesség 16. hetéig akár.

Nem vagyunk egy véleményen, de ez nem baj, egészséges vitára mindig szükség van, hogy lássuk több nézőpontból is a dolgokat. Épp ezért jó a kérdés, amit a kérdező feltett.

"Itt vagyok már,

de mégsem vagyok itt,

aprócska vagyok és védtelen,

mert nem látsz, és nem panaszkodom,

csak fejlődöm, és növök szüntelen.

Osztódom, sejtekké növök,

növesztem parányi testemet,

szeretetben, s melegben osztozom,

táplálékon, s életen veled.

Minden apró vércsepped,

és minden szívdobbanás,

esély, hogy megszülessek,

esély és újabb varázs.

Egy hete létezem még,

aprócska sejttömeg vagyok,

csupán egy cseppnyi élet,

lassan telnek a napok.

A harmadik héthez értem,

szerveim növekednek,

a negyedik héten már

köldökzsinór köt össze minket.

A második hónapomhoz értem,

bizony már nyolc hetes vagyok,

biztosan érzed már a létem,

érzed, hogy itt vagyok.

Eltelik még egy hét,

már látszik lábam és kezem,

emberi formám van már

és veled dobban a szívem.

A kromoszómák eldöntötték,

hogy kisfiú leszek,

és tovább vihetem büszkén,

édesapám a neved.

A szemem kék lesz,

anyám, akár a tiéd,

a hajam pedig, mint a nyár,

ragyogó szőke, szép.

De épp most mi történik?

Ennyi volt szép mesém csupán,

mert nem akart, nem szeretett,

mert megölt a saját anyám.

Ennyi volt röpke szép mesém,

csak a bús halál maradt,

nem láttál, és nem ismertél anyám,

meghalt benned minden pillanat.

A szívem nem dobban meg többé,

nem leszek mosolygó, boldog gyermeked,

miért nem szerettél

miért nem becsültél,

gyönge és ártatlan életet?

Ejtettél-e könnyet vajon értem?

Ezt én nem tudhatom, gyökeremmel

téptél ki testedből,

elszakított tőled a fájdalom.

Minden halál, pillanata,

új életet fogan,

s minden aprócska életben,

parányi lélek van.

Vágyja, az életet,

joga van megszületni,

nem dönthetünk felőle,

szeretni kell, s felnevelni."

Az én nézőpontom ez.