Rettegek. Hogy lehet túlélni?

hát ha tolófájások közben valaki elkezdene velem ordibálni, biztosan lerugnám. ha nem én, akkor remélem a férjem..

ekkora paraszt nem lehet a doki..

Túl fogod élni, ne aggódj :)

Hát a hétköznapi életben érzett fájdalom és a szülési fájdalom között azért van néhány különbség. Például, hogy a hormonok és egyebek hatására kicsit más tudatállapotba kerül az ember...főleg ha már tart egy ideje a vajúdás.

Ettől persze még rohadtul fáj, de túlélhető, hiszen nagyon sok ember vállal több gyereket :)

Én azt gondoltam, hogy nem túl alacsony a fájdalomküszöböm, úgyhogy meglepődtem, hogy szinte sokkot kaptam szülésnél...nah, most jól megnyugtattalak :))))

De igen, magamban könyörögtem, hogy vegyék már ki valahogy belőlem a lányomat :) De én a fájdalomtól, meg hogy sürgölődtek körülöttem az emberek olyan fura állapotba kerültem, mintha nem is lettem volna teljesen magamnál. Csomó mindenre nem emlékeztem már másnap, hogy hogy is volt, így 9 hónap elteltével meg pláne.

A fájdalom pedig amint kinn van a pici, egyik pillanatról a másikra teljesen megszűnik, és az az érzés, hogy végre a karjaidban tarthatod....hát az egy csoda :)))

Egyébként már a kitolásnál beletenyereltek a hasamba, mert a lányom nem akart megindulni kifelé a nagy buksijával, és annyira meglepődtem a hirtelen fájdalmon, hogy elvisítottam magam. Erre rám szóét a dokim, hogy nem visítozunk, mert leveszi az energiát....én is tökre szégyelltem magam, de igazából utána már a nyögdösésen kívül mást nem csináltam...

Viszont mikor összevarrtak (vágtak és repedtem is a méhnyak, hüvely, sőt a fenekemnél is) akkor potyogtak a könnyeim...esküszöm inkább még egyszer megszültem volna a lányomat...

Egyébként azt gondoltam, hogy a szülés után olyan edzett vagyok, hogy mit nekem fájdalom innentől kezdve :)

Pár hónappal később leműttettem egy anyajegyet a szeméremdomb és combtő találkozásától, és mikor a doki beszúrta combtőbe az érzéstelenítőt, hát olyat nyögtem, hogy magam is meglepődtem. Égtem is, hogy épp beszélgettünk előtte a dokival, hogy milyen volt a szülés (nagy baba, 4150 g és 58 cm) erre egy szuritól így szenvedek, biztos meg volt a véleménye :)))

Egyébként meg kérhetsz ám EDA-t :)

Barátnőmnek igazi mosolygós szülése volt, csak jókat mondott róla.

Először is, amíg nincs itt az ideje, ne is gondolj rá, mert annál rosszabb lesz.

Én is így voltam vele, mint Te, épp ezért nem is gondoltam rá. Egyik pillanatban el sem tudtam képzelni, hogy én ezt túlélem, a másikban eszembe jutott, mennyien túlélték már, akkor már én miért ne élném túl? De számottevően nem gondolkodtam rajta. Néha fogtam a vonalzót, és nézegettem, milyen széles buksinak kell kibújnia, aztán kirázott a hideg, és gyorsan elhessegettem a gondolatot, inkább simogattam a pocakom.

Amikor a vége felé jártam (idén nyáron), már minden bajom volt, nagyon vizesedtem, roh@dt meleg volt, ráadásul társasházban lakunk, amit pont most vakoltak, és két hétig úgy voltunk a majd' 4

(szóval folytatom)

és két hétig úgy voltunk a majd' 40 fokban, hogy ajtók-ablakok lefóliázva, csak a büdös lépcsőházból jutottunk levegőhöz, de oda is csak résnyire nyithattam ki a bejárati ajtót, mert a cicám szökött volna. Az utolsó 2 hónapban rettenetesen fájt a csípőm, nem tudtam aludni, az utolsó 3 hétben pedig terhességi kiütésem lett, amit semmivel nem lehetett kezelni, így jobbára az éjszakáim azzal teltek, hogy 2-4 óra között ész nélkül vakaróztam. Ebben az időszakban már alig vártam, hogy szüljünk, minden frontnál készenlétben álltam, de csak kihúztuk a kiírt időpontig. És boldogan 'rohantam' a szülőszobára. Fájt, de nem értem rá azzal foglalkozni, nekem gyorsan lement, fájdalomcsillapításra nem volt idő. Amúgy folyton mondogatták, hogy ordítás helyett (3-4 alkalommal csak kicsúszott) vegyek levegőt, mert a babának is kell, és aztán minden tolófájásnál könyökölt a doki, tehát tényleg minden erőm és gondolatom azzal volt elfoglalva, hogy levegőt vegyek.

Most ez lehet, hogy borzasztóan hangzik, tényleg nem volt kellemes, de alapjáraton minden nő úgy van berendezkedve, hogy simán kibírja, és elterelje a figyelmét, amikor meglátja az újszülöttet, akkor úgyis sírva fakadsz és megkönnyebbülsz. Ha meg fájdalomcsillapítást kérsz, sokkal könnyebb dolgod lesz, bár attól el is húzódhat a szülés.

Nem lelkileg kell erre felkészülni, mert egyrészt úgysem lehet, másrészt a babára kell lelkileg készülni. A szülést ki kell várni, és amikor adott a helyzet, akkor szimplán túlesni rajta. Azért írom ezt, mert a világ legtermészetesebb dolga, az élőlények túlnyomó része így hozza világra az utódait.

Tényleg ne aggódj, nincs miért. Szégyent nem hozol senkire, nem anyukád és a nővéred klónja vagy hanem Te. A doki majd utasítgat, Te pedig úgyis jó kislány módjára szót fogadsz.

Nálam mindenki, aki ott volt, érezhetően a segítségemre volt, és azon dolgozott, hogy minél hamarabb épen túlessünk rajta. A személyzet egyébként nekem kifejezetten pozitív csalódás volt.

Boldog babavárást :D

Nyugi,ha ezt a hisztit fogod produkálni,amit most,akkor lehet el sem jutsz a tolófájásokig,hanem elakadsz és annak császár a vége.Felesleges parázni,aki nem képes megszülni,annak kiveszik.

Egy szülész felesége.