Tényleg vannak nők akiket annyira megvisel a természetes szülés, hogy a kórházban töltött napokban alig tudják ellátni a babájukat vagy inkább leadják a csecsemősöknek napközben is? Akik így jártak mi volt az oka?

Érthető hogy van olyan helyzet amikor nagyon legyengül az anyuka a vérveszteségtől, vagy extrém mértékben reped szakad mindene, és sok a varrat, nagyobb a fájdalom. Ennek ellenére, két szülés után (mindkettő oxitocinos, indított, az elsőnél szalutált a lányom, így a méhszájam úgy kellett összerakni) úgy gondolom, hogy az ilyen esetek 90%-a hiszti. (előző válaszolók nem rátok gondolok) Én mindkét szülésem után el tudtam látni a gyerekeimet, és nem is bírtam volna másra bízni őket, azért hogy nekem kényelmesebb legyen, vagy pihenjek, pedig nem vagyok egy ősanya típus, sőőt. Nagyon megszenvedtem, az első hónapokban, nagyon sokmindent lemondásként éltem meg, kicsit depis is lettem. DE! A csecsemősök kb szarnak a gyerekekre. Ellátják a legszükségesebbeket, aztán beteszik a fakkjába és had üvöltsön, majd elalszik felkiáltással otthagyják. Tisztelet a kivételnek, de nagyjából így működik, ami érthető is, hisz végülis nem dajkálhatják egész nap a gyerekeket. Én ennek nem tudnám kitenni a gyerekem, a saját kényelmem miatt.

Az egyik szobatársam folyamatosan panaszkodott, és cirkuszolt minden szaron. Ő nem bírt sem ülni, sem állni, sem szoptatni (nem is akart). Neki minden sokkal jobban fájt mint másnak, neki legalább 15 varrata van stb. Ezt hallgattuk 2 napig, míg a nővér meg nem unta, és el nem küldte a francba, és meg nem mondta hogy kussoljon, és törődjön a gyerekével, mert két varrata van össz-vissz, és feleleges ez a hiszti. Érdekes módon utána csend volt. És nem ő volt az egyetlen ilyen.

1 vagyok még egyszer

Szerintem ebben is különbözünk, mint minden másban.

Van olyan anyuka, aki úgy gondolkozik, hogy "végre itt a babám" (mindegy, milyen nehezen jött), várva vártam, most már együtt akarok vele lenni non stop, és van olyan anyuka, aki úgy gondolkozik, hogy "végre túl vagyok a nehéz szülésen, most jár nekem egy kis pihenő", hiszen otthon ezt már nem teheti meg nagy valószínűséggel, ezért a kórházban "lazít", amíg még van, aki addig gondoskodik a babáról.

(Azt csak félve jegyzem meg, hogy épp legutóbbi szülésemnél éjjel fél 4-kor bementem a csecsemőosztályra valamit kérni, és nem volt egy darab csecsemős sem a csecsemőszobában!! 6 csecsemőt számoltam meg, ebből kettő üvöltött, és sehol senki! Tehát vannak fenntartásaim, hogy mennyire gondoskodnak ott a babákról, úgyhogy én a második és most a harmadik babámat egy percre sem adtam be azon felül amit muszáj volt. Fürdetésre és orvosi vizsgálatra meg oltásra/vérvételre. Ez utóbbiakat helyben meg is vártam...)

Én ezt értem, amit írsz, de úgy gondolom, hogy azért szülünk gyereket, mert szeretnénk (legalábbis a többség, remélem). Viszont ezesetben amikor megszületett, onnantól felelősek vagyunk érte, és az ő érdekeit kellene előtérbe helyezni, főleg az első napokban hetekben. A gyerek érdeke, pedig az, hogy a szülővel legyen.

Nekem volt szerencsém a csecsemőosztállyal szemben feküdni a kórházban a második szülésemkor. 4 gyerek üvöltött bent, amíg a nővérke 3 helyiséggel odébb megasztárt nézett. A gyerekek akár bele is fulladhattak volna a saját bukásukba, a kutya nem veszi észre, max csend lett volna. Az én lányom sem volt bent az orvosi vizsgálatok kivételével egy percet sem.

Nincsenek adataim erről, de szerintem manapság (is) több a nem tervezett baba, mint a tervezett.

Hála Istennek eddig nem kerültem ilyen helyzetbe, mindhárom babánkat terveztük, de már sokat gondolkodtam ezen. Nekem még úgy is nehezemre esne egy "becsúszott baba", hogy rendezett kapcsolatban élek és a családtervezésben a férjem maximálisan úgy gondolkozik, hogy 50-50%-ban vagyunk "felelősek", tehát "közösen visszük el a balhét".

Ha váratlanul érne, akkor úgy gondolom, sokkal jobban nehezemre esne feldolgozni, és a 9 hónap alatt olyan kapcsolatot és vágyódást kialakítani a baba iránt, mint a többinél.

Ebből kiindulva úgy képzelem, hogy egy nőnek, aki nem készült rá, nem tervezte, esetleg magánéletileg teljes a káosz, plusz mondjuk még első baba, ami mindig más, mint az összes többi, megértem, hogy nincs ott az a kapcsolat.

De ez csak egy lehetséges elmélet. :o) Nincs jogunk bármi elmarasztalóhoz, mert nem ismerjük az anyukákat, sem a háttereket...

Hát...

Nekem sürgősségi császárom volt egy szerdai napon. Úgy zajlott, hogy reggel rutin NST-re mentünk, ahol először is közölték, hogy nem találnak szívhangot. Aki volt már terhes, az egészen pontosan tudja, hogy milyen érzés ezt hallani, 30 évet öregedtem 1 másodperc alatt. Gyors uh, mégis van szívhang, vissza NST-re, továbbra sem lehet bemérni, a szíve teljesen aritmusos, hol 40, hol 200 percenként, de a flow jó. Terhespatológia, új NST, továbbra is borzasztó, nem történik semmi, csak a fejem fölött tárgyalják, hogy lehet, hogy komoly gond van a szívével. Eddigre ért be a férjem, ő szintén orvos, ő is meghallgatta, az ő arcán is láttam az ijedtséget. Szülőszoba, neonatológusok, tanakodnak, nem tudják mitől van, azonnal császár.

Kivették, négyszer volt a nyakán a zsinór, hála Istennek azonnal helyreállt minden. 24 órára elvitték.

Azért írom ezt le, mert iszonyú mértékű stresszt éltem át aznap, én ennyire soha, de soha életemben nem féltem még.

Másnap osztály, megkaptam a babát is, boldogság, de a szoptatás egyáltalán nem ment. 3 nap mizéria, szoptatási tanácsadó, orvosok, mert már 40 fokos a lázam, a férjem magán kívül, mert babának semmilyen pótlást nem adnak vízen kívül (végül ő írt ki neki tápszert, és titokban odaadtuk, mert a kutacsa már teljesen be volt esve...), majd a neonatológus is rábólintott, hogy legyen tápszeres a kicsi, mert itt bizony nulla tej van (1 hónappal vagyunk utána, a mellgyulladáskor is 20 ml jött ki, azóta sem láttam egy csepp tejet sem a mellem környékén).

Ennek az extrém stresszes, csomó fizikai fájdalommal (EDA rossz helyre ment, emiatt altattak is egyébként - izomba szúrták, nem bírtam kiegyenesedni tőle 2 napig...) és lelki fájdalommal teli (a csecsemősöktől állandóan azt hallgattam, hogy miért nem adok enni a gyereknek, ismerik az ilyen anyukákat, akik nem etetik mert féltik a mellüket, hogy miért sír megint, miért nem ismerem a babámat stb.) 3 napnak a végén, amikor is egyébként 0 órát aludtam, megkérdeztem, hogy éjszakára lehetne-e náluk a baba.

Azt válaszolták, hogy ha nagyon muszáj, akkor igen, de húzták a szájukat. Elvitték, 5 óra után felébredtem valami miatt, és nevessetek ki, de rossz érzésem volt. Elmentem a csecsemőosztályra, hogy akkor visszahozom a manót, és szegény ott sírt, nem adtak neki tápszert... Fogtam, és visszavittem magamhoz, majd másnap (4. napon) saját felelősségünkre eljöttünk. A férjem kiszedte a varratokat az ő klinikáján, és többé nem szándékozok semmilyen formában, semmilyen csecsemősre rábízni egy macskát sem.

Azért írom le ezt, mert azt hiszem, hogy van az az állapot, amikor indokolt lehetne, hogy az anyuka pihenhessen egy éjszakát, vagy pár órát, de sajnos a csecsemősök annyira sem vették a fáradtságot, hogy azt az 50 ml tápszert, amelyre akkor szüksége volt a lányomnak, odaadják neki... Tehát megértem, aki nagyon kikészül, de én személy szerint nem bíznék semmit többé csecsemősre, a gyerekemet pláne. :(