Nagyobb testvér, testvérek jelenléte a szülésnél. Mi erről a véleményetek?

:)

Azért én még mindig úgy érzem, hogy nem azalatt a pár óra alatt fog felkészülni a szervezetem a szülésre...azért volt a 9 hónap, ez már csak a vége!

Én 2 órát voltam a szülőszobában, semmi oxitocin, semmi kezzel tágítás és társai...de hidd el, egy perccel sem szerettem volna több időt vajúdással tölteni...

Továbbra sem értem ezt a hosszabb vajúdás, hú de jó az nekünk témát! :)

A szülés megindulásakor olyan hormonok kezdenek el termelődni, amik addig nem, ezért nem ugyan az mint a 9 hónap:).

Nagyon szerencsés vagy a szüléseddel:)!

Az még az érdekes, hogy általában arról számolnak be, hogy arövid szülések(hasonlóan a Tiédhez) sokkal intenzívebbek mint a komótosabbak.

Nem tudom most itt részletezni, és nem is a topik témája:), hogy miért nem baj ha hosszabb a vajúdás(ez fontos:) : nem az a jó ha hosszabb hanem az ha nem sürgetik.), de ha szeretnéd keresek neked irományokat erről ha szeretnél többet megtudni és (meg)érteni:).

Kedves Sókristály!

Szívemből szólsz, pedig egyszer nagyon "összeszólalkoztunk" egy másik topikban, ahol a "tanyasi csodabogarak" voltak a téma, de nem ezt szeretném szóba hozni.

Örülök, hogy végre valaki értelmesen elmagyarázta, hogy nem olyan szörnyű dolog hosszan vajúdni, és hogy ha nem kap az ember oxit, akkor fokozatosan hozzászokik a teste, és hogy bizony vannak nők, akik ezt nem "hosszú szenvedés"-ként élik meg. Magam is egy ilyen nő vagyok, és bizony úgy vélem, hogy nagy babához sok idő kell, mire az ember kitágul kellően.

A témával kapcsolatban pedig csak annyit szeretnék mondani, hogy a mi családunk által nevelt gyermekek nem egészen olyan nevelést kapnak, mint az átlag gyermekek, sokkal természetközelibb életet élünk, és nem hiszem, hogy a természetből ki kéne zárni a születés folyamatát. Éppen azért van ma annyi szorongó, szüléstől rettegő nő, mert nem kaptuk meg őseinktől ezt a hagyatékot. Én próbálom másként csinálni, hogy a kislányomnak a szülés egyszer majd ne valami misztikus és életveszélyes dolgot jelentsen, hanem magát a csodát, úgy, ahogyan nekem is megadatott.

"Milyen bohó a gyermek! S micsoda érzékeny a lelke minden változás iránt! Az ő lelkük olyan, mint valami finom kis gép, amely erős munkára nem való, de minden csekélységre megperdülnek a kerekei. Nekik merőben más a világuk, mint a miénk. A mi nagy dolgaink nekik semmiségek, és amik nekünk semmiségek, azok nekik a nagy valamik. A gyermek kacag olyanokon, amiken mi nem is mosolygunk, és sír olyanokon, amiken mi a homlokunkat se ráncoljuk. Egy tintacsepp, egy cserebogár, egy botlás, idegen öltözet: nevet rajta. És sír, ha a tolla elgörbül, ha csúfolják, ha aggódik, ha fázik. Aztán ha sírás közben valami kellemesen hat rá - akkor a könnyein át mosolyog."

Gárdonyi Géza