Nektek mi volt az első gondolatotok, amikor rájöttetek, hogy megindult a szülés?

Én nagyon vártam már :).

Másnap reggel indították volna (aznap voltam 41+4), szerintem rendesen beijedtem, ezért indult be magától éjfél előtt, 13 napja.

Reggel mentünk be a kórházba, hát volt ott minden (burokrepesztés, oxitocin, méhszájtágítás kézzel), aztán 31 óra vajúdás után lett császár.

Nekem olyan volt, mintha vizsgára várnék, és egyszer csak kiszólnak, hogy én jövök, pedig még nem szándékoztam bemenni. De ugyanakkor kis nyugalom is megszállja az embert, hogy most már visszavonhatatlanul elkezdődik valami.

Mi 1 héttel a kiírt időpont előtt mentünk a kórházba egy kis hajnali vérezgetés miatt, majd a doki a vizsgálatkor közölte, hogy ebből ma baba lesz, maradjak bent, a szülésznő jön és intézi velem a többit. Benne volt a pakliban, hogy bent kell maradni, már a cucc is mindig nálunk volt az utolsó hetekben, akárhova mentünk. :-) Na de így nekem pl igazi fájás nem volt, amikor a doki mondta, hogy szülni fogunk, mert burkot kellett előtte repesztenie. Akkor viszont már nem mondtam, hogy fájásocska vissza, alig vártam, hogy túl legyek rajta, mert a vajúdás utolsó órájában úgy voltam, hogy basszus, nem bírom ki... :-) Ennek ellenére olyan eufória jött rám a szülést követően, hogy még ott az ágyon mondtam a férjemnek, hogy ez tök jó volt, jöhet a következő.

Az igazsághoz hozzátartozik viszont, hogy most, a lányom 21 hós korában kezdjük átaludni az éjszakát, most kezd magától leszokni a leány a ciciről, szóval az első hónapok után lelohadt a lelkesedés egy esetleges következő terhességtől és szüléstől. Mégis, a biológia és az ösztön olyan nagy úr, hogy szeptemberben jön a következő baba, szóval túl sokat mégsem vártunk a következő gyerekkel. De szerintem ez így van jól. :-)

"Hogy a fenébe fog kiszáradni a mgazatvíz a matracból?!"

Nekem ez volt a legnagyobb bajom. Egyébként mivel épp lakásfelújításban voltunk, minden este úgy feküdtem le, hogy azért imádkoztam, hogy csak még egy éjszakát bírjunk ki egyben. 38. héten szültem.

Nekem kb ez: HAHA ömlik belőlem a víz... ahhh ez tényleg olyan szagú ahogy leírták. Következő kb fél óra múlva... Basszusbasszusbasszus hogy fogok így beülni a kocsiba??!!! Ez a sz*r csak ömlik maradna már abba.

Aztán: OK még mindíg jön, de hol vannak a fájások?? pfff ez lenne a szülés :D vicces.

Kicsit később beöntés után: AHHH ez fájdogál. Ennyi? simán jók vagyunk ilyen fájásokkal... ( szülésznő elmagyarázta, hogy a fájásaim még nem azok és nyugodjak meg lesz ez még így se...)

Oxitocin (szülés megindító infúzió után): Mikor lesz már vége??

Tolofájások után: gyere már ki mert kifüstöllek! :D (ez egy 2 órányi kitolási szak után. Fent maradt a feje, nem akart lejönni majdnem császár lett a vége, de aztán szerencsére minden flottul ment. Nagyon örülök neki, hogy átélhettem ezt a borzalmas és egyben csodálatos dolgot! Simán jöhet a következő) :) Könnyű szülést kívánok, sok örömöt a babához és egészséget neked!

Hajnalban elvittem apát dolgozni, mert hát nekem kell a kocsi, mert még ezer dolgom van.... Még csak 37.hét volt.

Hazamentem, á még csak reggel 5 van, akkor visszafekszek még 1 kicsit. 8 körül keltem, hogy na akkor megyek pisilni, felálltam és loccs , loccs... magamban: basszus eddig tudtam tartani a pisit a wc-ig. Aztán a hálótól a fürdőig folyattam, beálltam a zuhanykabinba. felhívtam a védőnőt, hogy a magzatvíz színtelen? Válasz igen. Akkor hívom apát.

Felhívtam apát, hogy elfolyt a magzatvíz, erre ő hát akkor mit csináljon? Mondtam neki, hogy pl, jöjjön haza és induljunk a kórházba, ha nem nagy probléma :). Aztán lezuhanyoztam, vártam apát, közbe felmostam magam után, apa sík ideg, hogy jaj Istenem most mi lesz? Mondtam hogy semmi extra, csak megszületik a fiúnk. Én maga lettem a nyugalom, ő meg az idegroncs. pedig én vagyok aki idegesebb típus.