Nektek mi volt az első gondolatotok, amikor rájöttetek, hogy megindult a szülés?

"juhúúj, szülünk, sűrűsödjenek már a fájások" :)

Alig vártam minden fájást, bent burokrepesztés után már iszonyat durva volt, de akkor is vártam, mert tudtam, hogy minden egyes fájás tágít, közelebb hozza a babám.

Közben volt egy rész, amikor sírva könyörögtem az ápolónak, hogy adjon valamit, jött a szülésznő meg a doki, hogy majd ők eldöntik, és mondták, már nem adnak semmit, nyomjak, mert mindjárt kint van. :)

Életem legszebb napja volt!

14 hónapos a pici fiam

Most tényleg menni kell?Nem is fáj!!!

Ezek voltak amik hirtelen átfutottak az agyamon:-)

Nekem nem voltak jóslóim egyáltalán. Amikor megéreztem a fájásokat először megörültem, hogy "jé, végre egy jósló!" Aztán kb 10 perc múlva meg halálra rémültem, mert elment a magzatvíz és tudtam, hogy ez már nem jósló. Akkor arra gondoltam, hogy ez még túl korai - 36 hétre született a kislányom, nagyon picurka volt, de szerencsére makkegészséges!

A másodiknál sem voltak jóslóim, így mikor megjött az első fájás hajnalban arra gondoltam, hogy anyám mennyire nem örülne, hogy ilyenkor indulhat hozzánk vigyázni a nagyobbomra (17 hós volt akkor a lányom), úgyhogy talán várok egy picit hogy teljen az idő, mindenki tovább alhasson egy kicsit.... kb 10-15 perc múlva meg arra gondoltam, hogy "csak a kh-ig kibírjuk!" úgyhogy sebtében felvertem mindenkit, anyám 10 perc múlva itt volt mi meg elindultunk... és végül épphogy beértünk a kh-ba.

Egyébként a szülés alatt én igyekeztem minden egyes fáját úgy megélni, hogy ezzel is közelebb vagyok ahhoz, hogy végre a kezemben tartsam a kicsimet, úgyhogy nekem "barátaim" voltak a fájások :) Még úgy is, hogy a második alatt konkrétan félig megőszültem, mert olyan iszonyú fájásaim voltak, hogy a mérőműszer kiakadt, én meg többször elvesztettem az eszméletemet és félig hófehéren szálltam le a szülőágyról.

VÉGRE:) Ma meglátom a babámat! Erre vártam 9 hónapig.

Mindkettőnél ez jutott az eszembe.