Akiknek rendesen indult a szülés, de császárral végződött, fel tudtátok dolgozni? Hogy éltétek meg?

Én veszélyeztetett terhesként 3 hétig voltam kórházban azzal, hogy vagy beindul a baba vagy megszülesztenek. Minden nap elmondták, hogy milyen életveszélyben vagyok és nézték, romlik-e az állapotom vagy se. Közben váltották egymást a szobatársak, szültek hősiesen és mentek haza sorra babásan, boldogan. Úgyhogy én akkor már eleve totál selejtesnek éreztem magam.

A császár egyszerre volt megváltás és "hab a tortán" ehhez.

Utána ráadásul trombózist kaptam, így a gyerekágyas időszaknak is lőttek... Feldolgozás még folyamatban...

Én még a császár előtt állok, próbálom feldolgozni a tudatot, hogy egy természetes szülés után nagy valószínűséggel császár lesz a második szülésem. A méhlepény mellső fali és a belső méhszájon fekszik :(

Még van esély, hogy megváltozik ez az állapot, de én barátkozom a császár gondolatával.

Én eddig sem ítéltem el azokat a nőket, akiket valamiért meg kellett császározni. Én úgy gondolom, hogy van oka annak, hogy az orvos a császár mellett dönt. Az első szülőket "kínozzák" többet, hátha hüvelyi lesz.

A kis fiamnak is kétszer a nyakára volt csavarodva a köldökzsinór, mégis megszültem simán. Fel sem merült a császár gondolata, szóba sem hozta a dokim.

Ha akkor megcsászároztak volna, biztosan kellett volna idő, hogy feldolgozzam. Most barátkozok a gondolattal. Én a császártól félek. Talán azért, mert ez a terület nekem ismeretlen. Az is foglalkoztat, milyen az az érzéstelenítő, amit a gerincbe adnak. Maga a tudat, hogy nem érzek semmit, de hallok mindent. Nem tudom, rosszul lennék-e. A másik az altatás, akkor meg nem láthatom a kicsit. Pedig szeretném.

Szóval feldolgozás folyamatban, majd kedden megyek uh-ra, talán változik a placenta elhelyezkedése, bár ettől függetlenül lehet még császár a második szülésem.

20hkm

Megértem az érzéseidet kedves kérdező. Nekem a héten lesz 5 hónapos a kislányom és nagyon szeretem őt.

Minden este lefekvés előtt végigfut a fejemben a szülésindítás és hogy császároztak a végén.

Az a félelem és az a bizonytalanság.

Nehéz feldolgozni, teljesen egyértelmű.

Nálunk burokrepesztéskor látták hogy belekakilt a baba a magzatvízbe és sürgősségi császár lett belőle.

Sokat gondolok erre.

De mindenképpen kárpótol az én pihe-puha egészséges gyönyörű nagylányom:)

De most komolyan, ezen mit keseregtek?

Az anyaság fokmérője nem a szülés, hanem az utána lévő dolgok. 98%ban a császáros szülés nem választható, hanem a vajúdás , szülés másik kimenetele. És még milyen jó, hogyha gond van, ez a verzió még mindig működik!!! Nem ez az anyaság fokmérője, értsétek már meg!!:)

Én értem, hogy nem az anyaság fokmérője, de van akit maga a tény, hogy császározni kellett, lelkileg megviseli. Ettől én nem rosszabb vagy jobb anya leszek, nem ettől teszem függővé az anyaságomat, csupán csak érzelmileg nehezen fogadtam el, hogy így sült el a dolog.

Valaki sokkal érzelgősebb és lelkizősebb, minthogy csak úgy továbblépjen ezen.

De idővel úgyis jobb lesz minden.

Persze, h fel tudtam dolgozni! Nem én kértem, h minden ok nélkül vágjanak fel. Én is rendes szülésben gondolkodtam sokáig, de mikor az utolsó hetekben is farfekvéses volt a kislányom, az orvsom már elkezdte mondogatni, h barátkozzak a császár gondoltával. Faros maradt, de azért megpróbáltuk a hüvelyi szülést, de órák alatt sem tágultam egy cseppet sem, pedig a fájásaim már-már szünet nélküliek voltak.

Mivel én is megszenvedtem azért, h a kislányom világra jöjjön, arról nem is beszélve, h a műtét után milyen fájdalmakat éltem át, nem érzem magam kevesebbnek a hüvelyi úton szülő nőknél...és soha senki nem is mondott nekem ilyesmit.

Fél napot vajúdtam, az orvosom biztatott, meg lesz a baba hamarosan, nem így lett. Fájásgyengeség és relatív téraránytalanság miatt megcsászároztak, sőt belekakilt a lányom a magzatvízbe. Én soha nem gondoltam császárra, féltem tőle.

De nekem nem volt kellemetlen, mondjuk mivel a lányom eléggé ramatyul volt 2 napig, így a magam bajával nem foglalkoztam, csak azzal, hogy ő jól legyen és minél hamarabb hazamenjünk!

Nekem sem volt könnyű eleinte, de jól viseltem a dolgot, szépen gyógyult a heg, semmi bajunk nem lett, a lányom jól van és már két éves kis csajszi és nekem ez a lényeg!

Ja és aki azt mondja (most nem az ide válaszolókra gondolok), hogy az a nő kevesebb, vagy nem jó anya, aki nem természetes úton szült, nem kell vele foglalkozni, de kívánom, hogy élje át, meg fog változni a véleménye!

Ha nem lenne császár, a lányom már valószínűleg nem élne! Én sem érzem magam kevesebbnek, mint aki természetesen szült, én is arra készültem, de az élet mást hozott!

Hasonló volt a szülésem a 9-es válaszolojéhoz téraránytalanság miatt császároztak.Egész terhességem problémamentes volt 36.ik héttől tágultam egy nappal a kiir után már a korházba feküdtem és este elalvás elött ment el a magzatviz gyorsan jöttek a fájjások és teljesen el is tűnt a méhszájam hajnal 3kor feküdtem fel a szülőágyra és nyomtam amennyire bírtam de a kislányom feje nem fért ki a méhszájon csak a kutacsa volt kint reggel 8-ra elfogyott minden erőm és végre úgy döntőt az orvos hogy megcsászároz.8:17kor megszületett kislányom 3900gr-al és 48cm-el.

Szóval én mindig azt mondom hogy szültem is meg császároztak is attól hogy nem ott jött ki még szültem.Ha kibujt volna az már megkönnyebbülés lett volna.A fájások ugyanúgy meg voltak,és nyomtam is csak hiába.

Nem bántam meg rosszul estek a megjegyzések utána, de mondtam nekik "kapják be" próbálják ki és utána ítélkezzenek.

Sokkal előbb felépültem mint a barátnőm aki rendesen szült neki a gátmetszése jobban fájt mint a műtétem.

Én túl vagyok rajta.És imádom a kis szemem fényét aki most 3,5hónapos gyönyörű,okos és kiegyensúlyozott kislány.