Akiknek rendesen indult a szülés, de császárral végződött, fel tudtátok dolgozni? Hogy éltétek meg?

20 óra vajúdás után császározott meg a dokim. Akkor nagyon csalódott voltam, de mondta hogy kétszer is rácsavarodott a köldökzsinor és nem tudott volna megszületni. Így én csak hálás lehetek érte, hogy időben gondolkodott. A második már programcsászár volt, mert nagy volt.

A legkönnyebb úgy feldolgozni, hogy ha az lebeg a szemed előtt, hogy így egy egészséges babát szültél, ha nem császároznak akkor pedig lehetett volna valami maradandó sérülése.

Én nehezen dolgoztam fel, mert problémamentes terhességem volt, a végig minden simán ment és olyan jó volt az egész. Aztán beindult a szülés, és egyszerűen nem tudtam megszülni a lányom, jöttek a komplikációk, úgyhogy a doki elvitt a császárműtőbe. :(

Sokáig rágódtam ezen, és baromira zavartak az előítéletek, amik nem értek szerencsére szemtől szembe, de néha tök durva dolgokat lehet róla olvasni - nem vagy igazi anya, ha nem természetesen szülsz, nem lesz jó kapcsolatod a gyerekekkel stb.

Aztán "megvilágosodtam", amikor terhességi betegségekről, szülési nehézségekről, maradandó károsodásokról olvastam. S rájöttem, hogy tőlem aztán az orromon is kivehették volna a babát, csak mindketten legyünk egészségesek! Éljük túl az egészet, és az élet megy tovább! Más meg nem érdekel. Az előítéletek sem. Teszek azokra, azok szűk látókörűen ítélkeznek.

Csak egy a lényeg, hogy a lányom itt van és szeretem. Nem a "császármetszésem fogja felnevelni", hanem én magam. Mindegy, hogyan is jött ki belőlem.

Az anyaság nem lyuk-függő (ezt egy gyikes hozzászólótól loptam). :)

Fel a fejjel!

Nagyon nehezen tettem túl magam rajta.DE már túlvagyok a nehezén.

Engem inkább megviselt a vágás a hasamon,sokáig nem is néztem oda,de még tappintani is nehezemre esett.

És ami nagyon hátráltatott és kisebbségi érzetet,megalázottságot keltett bennem az a csőlátású nők megnyilvánulásai,mikor úgy kezelnek és olyanokat nyilatkoznak,hogy nem vagy képes...,nem vagy alkalmas...,kényelmes vagy,nem is szültél...megalázó!!!

Mára már (17 hónap után) megtanultam,nem tudomást venni arról,hogy felvágtak,inkább örülök annak,hogy a kicsikémnek nem esett sokkal nagyobb baja.És az ilyen nőket akik,bűntudatot vagy mit akarnak kelteni bennem,hát igazából nagyon sajnálni tudom őket,hogy ennyire csak az orrukig látnak és primitív módon leragadtak az ősanya gondolkodásnál.Ennyi...

Túl leszel te is ezen,mint mindegyikünk.Nem vagyunk semmivel sem kevesebbek és a gyermekeink érdekében történt ami történ.

nekem terhességem elejétől kezdve az volt a lényeg,h egészséges babám szülessen,akár így,akár úgy..Így bennem sem hagyott semmilyen mély nyomot,h császár lett..

Párszor éreztem magam rosszul miatta,néhány csúnya beszólás miatt,de a sors fintora,h azóta annak a személynek is császárral született a babája,aki a megjegyzést tette...bocsánatot kért...

Amúgy én sem látok semmilyen kötődésbeli,ill. egyéb problémát a lányommal való kapcsolatunkban,sőt a szoptatást sem befolyásolta,egy éves és még mindig "függő":D

Rosszul!!! Most biztos sokan fogják írni,hogy tök mindegy hogy születik meg,a lényeg hogy kint van meg egészséges legyen,meg hasonló dolgok.....csak nem vagyunk egyformák!

Első és eddig egyetlen kislányom 2éves,és császárral született,de egyáltalán nem annak indult. Soha még csak eszembe sem jutott a császármetszés,még a szülőszobán sem. Majdnem indított szülés lett,de előtte 1 nappal görcsöltem és elment a nyákdugó,a magzatvíz nem folyt el.

18órát vajúdtam,burkot repesztettek,ujjal tágítottak,folyamatosan kaptam az oxit,azt hittem meghalok! Nagyon fájt!

Végül megcsászároztak,mert szinte semmit nem tágultam(1,5 ujjnyit). A babám 4950grammal született. Mikor megtudják mennyivel született,mindenki természetesnek veszi hogy császáros lett. A gond csak az hogy nem a súlya miatt lettem megcsászározva,mert még egy 2kilós babát sem tudtam volna megszülni hüvelyen keresztül!

Pár hónapig "emésztett" a dolog,pedig alig 1hét alatt rendbe jöttem,és rossz élményem sincs. Csak akkor azt éreztem hogy nem is szültem,hanem csak "kiműtötték" belőlem a gyereket! Hát ez van,de akárhogy is történt a lényeg az hogy itt van és egészséges a kislányom!!!

én az első válaszolóhoz közelítek, én azután kezdtem el félni a normál szüléstől, miután 4 héttel nagyobb volt a feje az átlagnál, akkora, hogy az uh gép azt írta a koponyához, hogy abnormal :(

de nem volt kívánságműsor, megindult normál úton a szülés, de aztán kaptam edát, lelassult az egész, majd a végén leesett a szívhang, stb, így lett császár

én soha egy pillanatig nem bántam ezt, nem is gondolkodom rajta, örülök hogy született egy makkegészséges babám, és én sem szakadtam szét alul

szóval lelki problémát nem okozott egy pillanatig sem

Én egy lelkizős lökött tyúk vagyok, úgyhogy nehezen és sokára dolgoztam fel a császárt. Másfél év telt el azóta, és még most is fáj néha, hogy a vége császárral végződött.

De tökre egyetértek azzal, hogy nem ezen múlik az anyaság, és nem fog semmit sem befolyásolni a babáddal való kapcsolatodon.

Nálunk a családban, rokonságban, baráti körben egy császár sem volt, így én nehezen fogadtam el, hogy én egyedül lettem császáros, és hogy mindez miért történt.

De ahogy telik az idő, egyre kevésbé zavar. Bennem mondjuk mindig lesz emiatt egy tüske, valahogy nekem ez jobban fáj, mint másoknak (ahogy most itt olvasgatom). Közben viszont egyetértek velük szinte mindenben: hogy a lényeg a babád egészsége, és igenis csak ez számít. Az élet így most szép. Egy beteg gyerekekkel, vagy egy szülés közben meghalt anyukával sokkal keservesebb lenne mindenkinek.