Hogy küzdjem le a szüléstől való félelem?

Nem kell félni, mert nincs mitől, hiszen úgysem tudja előre elképzelni az ember!

Mindenkinek ,,másképp" fáj.

Én előre sejtettem,hogy gyorsan fog zajlani,(anyukámnak, nővéremnek is így volt) ezért nagyjából tudtam, hogy a vége felé fogok érzéstelenítést kérni, hogy legyen erőm a nyomáshoz.

Kértem is, de mivel gerincferdülésem van, ezért csak fél oldalasan hatott, ami lehet hogy rosszabb volt, mintha nem kérek.

Ezért írom, hogy sosem lehet előre tudni, csak nagyjából.

Ne félj, mert ennek a fájdalomnak van értelme, ezért másképp fog hozzá állni az agyad!

Minden jót és egészséges babát kívánok!

Az első babánál még sok anyuka fél, hiszen nem tudja, mire számíthat. Az interneten rengeteg véres történetet lehet olvasni, "kibírhatatlan fájdalomról", "több napos vajúdásról", és ehhez hasonlókról. Nem csoda, ha az anyuka úgy érzi magát, mint William Wallace (Mel Gibson) érezhette magát a kínpadon a Rettenthetetlen-ben.

A valóság azonban teljesen más. Írom mindezt úgy, hogy én magam annyira féltem az első szülésemtől, hogy a fiamat 8 nappal túl is hordtam, mert egészen egyszerűen nem akart elindulni, hiszen érezte, hogy félek. Nem hatott sem az oxytocin, sem a lépcsőzés, sem a burokrepesztés, sem semmi praktika. Amikor megindítottak, fél napig szó szerint semmit nem éreztem, ami a vajúdásra utalt volna. Pedig - állítólag - tágultam.

Sírva mentem a szülőszobára, annyira féltem. Vártam az "elviselhetetlen fájdalmat", de nem jött. Sőt. Semmilyen fájdalom sem jött. Pedig fájdalom nélkül nem jön a baba sem...

Kádba tettek, ellazulni. Órák teltek el. Már szerettem volna látni Őt, egyre jobban akartam, hogy kint legyen, velem. Aztán a szomszéd szobában megszületett egy kislány. Hangosan felsírt, és én sírtam vele. Elengedtem a félelmet, és azt mondtam a fiamnak, a pocakomat simogatva: "Nem baj, ha fáj, csak gyere ki végre hozzám. Meg szeretnélek ölelni végre."

Abban a pillanatban elkezdett szúrni a hasam, hogy csillagokat láttam. Szúrt, majd elmúlt. Majd újra szúrt. Két szúrás között pedig pihentem, lebegtem. Nem volt "elviselhetetlen", és tudtam, hogy minden szúrás közelebb visz a kisfiamhoz. A szünetekben pedig pihentem, szinte lebegtem.

Az első komoly fájástól számítva másfél óra alatt megszületett. Amikor a hasamra tették, sírtam, nevettem, megőrültem, elolvadtam. Nem akartam elhinni, hogy ez a tökéletes, meleg kis test valóban az én kisfiam... Többé nem adtam ki a kezemből, végig ott volt velem. Csak az esti fürdetésre látták a nővérek, egyébként ott volt velem. Apa - aki a szülésnél is végig velem volt - segített, amikor csak lehetett, bent volt velünk.

Életem legnagyobb, legyszebb élménye volt a fiam születése. A másodikat már alig várom. Most már tudom, bár fáj, de bőven elviselhető, és egészen kicsi ár azért a kis csodáért, aki megszületik. A nap, amitől a leginkább félsz, életed legszebb napja lesz. Hidd el, nincs mitől tartanod! :)

Szia!Én szerdán szültem 36 óra volt!Én a terhesség alatt azzal nyugtattam magam hogy minek féljek és parázzak azt sem tudom milyen érzés meddig fog tartani a kórházba is végig röhögtünk párommal és inkább erős menstruációs fájdalmakat éreztem pedig 36 órán keresztül nem aludtam nem ettem mert kihánytam mindent!Ott pedig végig csak az izgalom volt hogy nemsokára meglesz a pici babám és nem is igazán foglalkoztam a fájdalommal!Hidd el nem igazán lesz időd a fájdalommal foglalkozni!Jah és az is sok erőt adott hogy ott volt a párom is

EGy 20 éves anyuka :)

Szia!

Én is 23 éves vagyok és januárban szültem. Nagyon féltem tőle, rémálmaim voltak, állandóan ezen kattogott az agyam. Aztán ahogy eljött a 37. hét, ezt a félelmet felváltotta a "jaj csak legyek már túl rajta, látni akarom a kisfiam, fogni akarom" érzés. Nekem a vége annyira kényelmetlen volt, hogy már nagyon akartam szülni. Aztán ha ott vagy, már nincs időd a félelemre gondolni.

Velem is bent volt a párom is és a barátnőm is, nagyon sok segitseget nyújtott..

nekem is első baba, bár nekem még 12 napom van a kiírt szülésig, és bármelyik pillanatban szülhetek-mondta a doki- 2001-es méhszáj értékkel.Az elején még én is "féltem", de úgy vagyok már vele így a vége felé közeledve, hogy jöjjön már: alig várom hogy babázhassak, hogy nem csak a hasamban, hanem itt kint a "való életben" is vigyázhassak rá, tápláljam, figyeljem a jelzéseit. És az sem érdekel ha iszonyúan fog fájni, nem akarok a fájdalomra koncentrálni hanem a légzőgyakorlatra, amit a védőnőm is javasolt, hogy minél hamarabb kint legyen.Az én párom is bent lesz és mellettem lesz.

Mivel első baba így nem tudok semmit mondani azzal kapcsolatban hogy babaszoba..vagy sem.Az a lényeg hogy ne gondolj erre, hogy félsz a szüléstől.A végefelé haladva már te is arra fogsz vágyni hogy a karjaidban tarthasd, én már sokszor elképzeltem hogy mit fogok reagálni arra ha már a kezemben tarthatom: tuti hogy el fogom magam bőgni a boldogságtól, a büszkeségtől és attól hogy igen.. én is meg tudtam szülni, hogy Anya vagyok! :)

Boldog babavárást és ne félj!

Semmitől nem szabad félni, próbálj pozítiv lenni:)

Én decemberben szültem az első babám, 24 éves vagyok. A férjem végig mellettem volt, életem legcsodálatosabb pillanatai voltak azok!!!

Minden egyes fájásnál arra gondoltam, hogy még egy lépéssel közelebb vagyok ahhoz, h a karomban tarthassam a kisfiamat és h lássam a párom arcán a boldogságot!!!

A szülés után én egyágyas szobában voltam, így velem lehetett a férjem is minden nap!

Jó egészséget és nagyon boldog pillanatokat neked!!

Mindenki fél elsőre, mert ismeretlen, nem tudod pontosan mi történik, csak történetekből ismeri a nő ilyenkor még csak a szülést.

Azt kell hogy mondjam, hogy mindennel együtt, életem legszebb napjai voltak mikor gyermekeim megszülettek, semmit nem cserélnék el az emlékből. Mindennel együtt, úgy volt jó ahogy volt. Minden része hozzátartozott a nagy találkozáshoz. Minden méhösszehúzódáskor csak arra tudtam gondolni, hogy egy lépéssel közelebb vagyok hozzá, hogy megsimogathassam azt a kis emberkét aki a pocimban volt oly sokáig.

Először banálisnak tűnt, de aztán még szülés előtt is ezt a könyvet olvasgattam, nekem nagy lelki erőt adott

[link]