Más is sírt már azért szülés előtt, mert nem lesz többet a hasában az babája, vagy ez valami beteges dolog?

Negyediket várom.

Mindháromnál azt vártam, mikor szülök már meg végre, mivel én is végig stresszeltem mindenen, meg hát ugye a kínlódás, nem alvás, mert már sehogy se jó feküdni...

Ráadásul a második kerek 1 hetet ráhúzott a kiírt napra.

Most is úgy vagyok, lehetne már december 😅

Én nagyon vártam, hogy visszakapjam a testemet az elsőnél és most is. Utána sem voltam "gyerekirigy", inkább azon pityeregtem, ahogy láttam anyu, apu, a nagymamám és mindenki más kezében, hogy úristen már nem csak én vagyok anya, ők is mama, papa, dédi, stb. Nekem nagyon jó érzés volt őt "megosztani" a világgal és a mai napig nagyon élvezem, hogy én mutathatok meg neki mindent. Sokkal jobb, sokkal bensőségesebb kapcsolat ez így, mint odabent volt.

Nekem a végén már jó érzés volt visszakapni a testem.

"ahogy láttam anyu, apu, a nagymamám és mindenki más kezében, hogy úristen már nem csak én vagyok anya, ők is mama, papa, dédi, stb"

Na igen :) Amikor az elsőt szültem, még élt az egyik dédmamám, így ő még ükmama is lehetett. Mai napig megható nézni azt a képet, amin a pár hónapos lányomat fogja.

Igaz én nem sírtam, de nagyon szomorú voltam miatta. Mindenki azt mondogatta, hogy jaj majd az utolsó hónapban meglátom milyen nehéz lesz, alig várom majd, hogy megszülessen. Soha nem éreztem ezt.. 39 hetes voltam amikor belegondoltam, hogy max 2 hét és többet már nem fog a hasamban rugdalózni. Na ekkor a sírás kerülgetett. Emlékszem a szülőszobában amikor közvetlenül a kitolás előtt burkot repesztettek akkor tudatosult bennem hogy kész, ennyi volt, nincs visszaút mostmár. :D

Második terhességemnèl voltak komplikációk, sokkal rosszabbul is viseltem, alig vártam a végét. Végül 36 hetesen spontán megindult a szülès. Ekkor azért sírtam, hogy minden rendben legyen a babával, kb időm nem volt felfogni, hogy hamarosan "külön válunk".

Nem beteges szerintem egyik se :)