Más is sírt már azért szülés előtt, mert nem lesz többet a hasában az babája, vagy ez valami beteges dolog?

Ugyan én pont ugyanezt nem éreztem, de azért az bennem is felmerült az első szülésem előtt, hogy megszűnik ez az intim, csak és kizárólag kettőnk között lévő kapcsolat. Hiszen utána már az apja is, nagymamája is, nagybácsija is, barátok-rokonok mindenki látja, simogatja, beszél hozzá, hallja őt, esetleg kezébe veszi és ringatja, nem csak és kizárólag nálam van, velem van.

Ugyanakkor bazzzzzzzzzzzzzzz, azt az érzést, amikor kibújt és végre visszakaptam a testem, a leeresztett lufi hasammal együtt, hát hallod, én azt a fajta eufóriát bármikor újraélném. A második szülésemnél is fantasztikus érzés volt, bár ott már nem sajnáltam annyira, hogy megosztom őt a világgal, mert a második terhességem tényleg nagyon vártam, hogy véget érjen, rettenetesen nehéz volt egy 1,5-2 éves gyerek mellett kihordani egy másikat, ahhoz képest az újszülöttkor megváltás volt.

Viszont megnyugtatásul közlöm veled, hogy a szülés után is tudtok ugyanúgy kettesben lenni, ugyanolyan intim kapcsolatban bújni egész nap, főleg ha első (és egyetlen) babádról van szó :) Nekem az elsővel a "negyedik trimeszter" abszolút mágikus, varázslatos élmény volt, egy valódi rózsaszín szivárványszínű csodabuborék, ezerszer több és jobb volt, mint amíg a pocakomban volt. Már közel sem volt olyan kényelmetlen, szabadabb volt, sokkal kevésbé aggódtam, és amúgy elárulom neked, hogy a gyerek nem szűnik meg rugdosni miután kibújt a hasadból :D 4 éves a nagyobb, 2 lesz hamarosan a kicsi, de még mindig tele vagyok kék-zöld foltokkal (bár már egyre kevésbé), mert véletlenül, játékból megrúgnak, amíg babák, pelenkázás/öltözködés közben milliószor, szóval ha ezt az érzést félsz hiányolni, akkor ne aggódj, kijut ebből még bőven :D

Egyfeszt azt kérdezték hogy biztos nem ikrek-e ameddig nem érkezett meg az orvosom...

Végig 3 héttel nagyobbnak mérték

Sosem volt se hányingerem se semmi bajom de azért örülök hogy a maga 4,5 kilójával a kiírt napom kibújt.

Az utolsó 2 hét már szenvedés volt. A tesójával is, igaz ő csak 4 kiló volt...

Én nem.

Na de szülés előtti napokon szerintem bármin is sírunk, az normális.

Én pl szülés előtti nap tudtam meg, hogy bezárt a kedvenc hambisom. Szörnyű volt.

Magát a terhességet főleg a végén nem élveztem annyira, alig vártam, hogy szüljek, közben sírtam, mert lelkiismeret furdalásom volt, hogy ennyire szeretném már, ha vége lenne a terhességnek.

Én nem voltam így, de nem vagyunk egyformák, viszont szerintem amikor meglátod majd átértékelődik ez.:)

Nálam voltak problémák végig az elsőnél, úgyhogy én alig vártam, hogy biztonságba a karomban tarthassam és hogy a szülésnél se legyen gond vele, rendbe lett szerencsére. A második 40+3-ra jött, végig pörögtem, még aznap is, itt viszont hiába volt problémamentes(két hét kórház volt vérzés miatt 1x, plusz a 33. héttől kb minden mozdulatnál keményedtem, kellett vérnyomáscsökkentő, de ennyi), kegyetlen nehéz volt főleg nyáron egy majdnem 2 éves mellett végigcsinálni. Én a magzatmozgást mindkettőnél a 20-30. hét között “szerettem”, vagy is inkább azt mondom, hogy ott nem volt vészes. Utána már kellemetlen volt, főleg a 39. hétnél már. De én az a típus vagyok, aki az egész terhessèget egy időgéppel végig tolta volna előre.:D Nekem a hónapokig tartó éjszakázás a picivel könnyebb volt, plusz most két kicsivel is, mint maga a 9 hónap. De van több ismerősöm, aki szeretett kismama lenni, szubjektív. Az érzéseid tök normálisak.

Csak a végét vártam, meg sem fordult bennem, hogy rossz lesz, ha már nem lesz többé bent, pedig a mozgásait szerettem.

Viszont! Amikor valóban megszültem, az első napon borzasztóan rossz volt az az üresség érzet. Szó szerint üresnek éreztem magam. De azért jobb volt, hogy kint van, és magamhoz tudtam ölelni végre. :)