Van aki egyedül szült apa vagy rokon barátnő akárki nélkül csak a kórházi dolgozókkal? Milyen volt? Tapasztalatok?

Esetleg más rokon, barátnő nem tudna vigyázni a kislányodra abban a pár órában.

Nálunk pl a lányom ovistársának az anyukája vár babát, és le van beszélve hogy ha beindul a szülés, akkor azonnal hozzák hozzánk a kislányt, vagy megyünk érte és nálunk lesz addig

Anyukám 200 km-re lakik. Nálunk az volt a terv, hogy ő vigyáz a nagyra, ha menni kell a kórházba. Megbeszélte a munkahelyén és neki is bent volt az autóban a "készenléti táska". Hívtam, amikor úgy éreztük eljött az idő. Engem egy jóbarát vitt be a kórházba, a férjem megvárta anyukámat, majd bejött utánam a szülőszobára és velem volt végig. Gyakorlatilag anyu 5-6 órában kellett "élesen" a nagyobb mellé.

Én nem szülnék egyedül. Ha más nem, keresnék egy dúlát. Itt protokoll a ctg, szólni kell, ha elakarok menni pisilni pl. kb. 8 szülőszoba van, mindkétszer teltház volt, amikor szülni mentem, ritkán jött be a szülésznő, a férjem ment ki mindig szólni, hogy most pisilnem kéne, most nem csöpög az infúzió, stb. És ő adogatta a vizet, ha szomjas voltam, ha nem, ő fogta a kezem, stb. Ha szülnék még (nem fogok) és a férjem nem tudna bejönni, akkor dúlával szülnék.

Nekem is kicsi volt meg az első gyerek mikor a második született, ezért egyedül voltam szülésnél.

Nekem annyival jobb volt! Kedvesek voltak, nem zavartak a dolgozók sem, nem kellett senkivel beszelgetnem közben zenét hallgattam meg teloztam. Az utolsó 10 percre jöttek csak be a szuleszorvos meg a szuleszno.

Szóval ez nekem nagyon jó volt, na de utána az lett volna a jó, ha egyből haza is mehetek, mert utána a gyerek ágyas osztály egy rémálom szar volt.

Nekem jó élmény volt egyedül. Az első apás volt szülés volt, a második a covid miatt egyedüli. Éjszaka indult meg a szülés és minden dolgozó velem foglalkozott, mert egyedül voltam (más szülő nő sem volt és kisérőm sem). Nagyon odafigyeltek rám, nagyon aranyos volt mindenki. 1 nőgyógyász, 2 szülésznő, 1 csecsemős és még 2 nem tudom, milyen beosztású nővér volt a közelemben. Sosem voltam egy percnél többet egyedül. Ahogy egyikőjük kiment, jött valaki más. Tettek-vettek, bíztattak, de nem zargattak.

Az aranyórában az egyik szülésznő maradt velem és csendesen beszélgettünk.

A férjem miatt még egy picit szégyellem is, hogy mennyire jó volt egyedül végigcsinálnom. Vele sem volt rossz, szuper támogatás volt, de ugye ténylegesen nem tudott segíteni. Rögtön írtam neki, miután elvitték a picit vizsgálatra. Aranyórás képet a szülésznő készített rólunk, majd küldtem képeket, videókat, amikor már a kórteremben voltam.

A férjem másnap éjszaka fellógott egy csomag betéttel (hogy legyen ürügy, ha megállítja a biztiőr) és megnézett minket.

Utolsó, rólam is elfelejtkeztek. Olyan szomjas voltam mint az állat. Figyelték a szívhangot, azt mondták ne mozogjak, és kimentek.

2 óra múlva néztek rám legközelebb nagy ciccegve, hogy miért kajabálok. Persze a csipogó jó messtire elvolt rakva, telefonom a kabátzsebemben maradt, vizem is a táskában de ne mozogjak. Ha bent van velem valaki akkor mindez nem történik meg.

Amikor vajúdtam, engem inkább zavart a jelenléte, mert annyira eszméletlenül fájt, hogy komoly erőfeszítés volt hozzászólni, meg az se használt, ha simogatott, stb. Végül császár lett, odaadták neki a kicsit utána, emiatt mindenképp megérte, hogy ott volt, de én tipikusan az vagyok, aki túléli, ha egyedül van.

Most a második császár lesz, gondolom megint lehet ő a babával, úgy tervezzük, hogy jön ő is. De ha nem jönne, akkor szintén túlélném egyedül, bár a császár talán könnyebb ilyen szempontból mint a sima szülés.