A szülés tényleg olyan katasztrofális fájdalommal jár, mint azt sokan állítják?

Tényleg nagyon egyéni.

Nekem túlhordás miatt oxival indított szülésem volt, az utolsó két fájásnál hörögtem meg nyögtem, addig teljesen tűrhető volt. A kitolás már nem fàjt egyáltalán, csak feszített, de az nem volt vészes.

Sokat segített a szülésznő meg az orvos is, akik mindig mondták, mit csináljak, mi várható, meddig fog tartani, segítettek a légzésben is, az orvos meg tartotta a meleg vizes palackot a derekamra, masszírozott, az nagyon jó volt.

2x szültem

Az elsővel magzatvíz szivargással mentem be. Burkot repesztettek és egyből oxitocinra kötöttek.

Én birom a fájdalmat igen csak. Na ezt alig birtam. Ahogy az oxi leért, onnan pokoli fájasaim lettek. Ez úgy este 9től 11ig. Akkor mar könyörögtem, adjanak valami fájdalomcsillapítót. Persze semmit nem kaptam. Éjfélkor mar az életemért könyörögtem, hogy nekem a gyerek sem kell, csak szedjék ki belőlem már. Férjem meg az orvosokkal is összeveszett, hogy miert nem csaszaroznak már meg. Ejféltől 2ig hogy mi történt, fogalmam sincs. Annyira fájt mar minden, az a 2 óra kiesett.

2kor lett meg a fiam. De amint meglett, mintha semmi nem történt volna.

Másodikat korhazba érkezéstől szamolva 3 óran belül, minden beavatkozás nélkül szültem meg.

Ott az utolsó 20 perc volt a kritikus, mikor már a tolófájasok voltak és a lányom a szülőcsatornába ért. Na ott ismét könyörögtem a császárért. De meglett, utana szintén elfelejtettem mi történt kb.

Viszont annyira törekedtek a gátvédelemre, pedig mondtam nyugodtan vágjanak, hogy 4 honapja most, hogy szültem, és még most is küzdök az utóhatásaival.

Mert nem igen akart kiférni a feje (4.3kgal született) és ahelyett, hogy a doki egy metszéssel segített volna neki, csak azt szajkozta, hogy nyomjak, nyomjak, pedig nem történt semmi. A feje búbjat látták.

Méhsüllyedésem, hüvelysérvem és végbélrepedésem lett.

Dokim mondta, ha vágtak volna, nem kellett volna ennyire erősen nyomnom, nagy valószínűséggel ezeket megúsztam volna.

(De se nem repedtem, se nem szakadtam ennek ellenére 🙏)

Akkor aznap azt mondtam az is hülye aki egy után mégegyszer ezt bevállalja.

Most fél évvel később azt mondom nem volt durva annyira...

Amíg terhes voltam végig azt gondoltam, valahogy majd úgyis lesz, mindenki a világon megszületett valahogy, szóval az én babám is valószínűleg meg fog, az meg hogy mennyire fog fájni nem nagyon gondolom hogy rajtam múlott, úgyhogy nem is paráztam rajta sokat.

Ott akkor én is azt mondtam egy ponton, mikor már a kitolás volt, hogy inkább császározzanak meg 😅 de visszagondolva jó élmény már.

Soha semmi nem fájt még annyira. Én úgy emlékszem, hogy üvöltöttem. A szülésznő és a férjem is azt állították később, hogy csak nyöszörögtem.

Olyan volt, mintha valaki teljes erőből nyomna belülről lefelé, annak minden fájdalmával, és nekem kapaszkodnom kell és feszíteni a lábam, mert különben elesek, belenyom a padlóba.

A kitolás viszont nem fájt már. Csak nagyon NAGYON fárasztó volt.