A szülés tényleg olyan katasztrofális fájdalommal jár, mint azt sokan állítják?

Nekem elég frissek még az emlékek, csak 10 napja szültem.

20 órás volt a vajúdás, és közben egy picit sem tudtam pihenni (nyilván). A fájdalom itt még elviselhető volt. A várakozás engem sokkal jobban kikészített. Mire a kitolási szakaszhoz értünk, addigra már fájásgyengeség lett, így kaptam oxitocint. Utána már sokkal intenzívebb lett a fájás, de az nem tartott sokáig, fél órán belül kibújt a babuci.

Én nagyon féltem a szüléstől, de így visszatekintve szerintem az a legjobb, ha nem olvasol róla túl sokat. Csak rágörcsölsz feleslegesen.

Ha gondolod, nézz meg párat: [link]

(Lehet, hogy az életkorod igazolni kell hozzá. De nem kell annyira félni, nem mind olyan, mint egy disznóvágás, vannak nagyon szép szülések.)

Az első szülésem indított volt, oxit is kaptam amitől igen, brutálisan fájt, de nem voltam magamnál csak már a kitolásnál és nem is emlékszem a durva részre. Vágni nem kellett, szakadni nem szakadt semmi, szebb volt mint új korában. Pozitívan éltem meg a szülést, szép emlék maradt.

A második szülésem spontán indult, nagyon kedves, baráti kis fájásokkal, kb mint egy rosszabb napon a mensi fájdalom és ez X percenként, a végén sem volt elviselhetetlenül erős, simán mosolyogtam 5 perccel azelőtt, hogy kibújt a babám. Szintén nem lett sérülésem, gyors is volt, igazi álomszülésnek mondható. Ilyen is van, neked is hasonlót kívánok.