Miért viselik olyan sokan rosszul azt, ha császárral szülnek?
gondolom inkább pszichésen viseli meg az anyákat, hogy nem úgy hozták világra a gyereküket ahogy azt hónapokon keresztül eltervezték és ahogy a közvélemény / általános vélekedés szerint egy gyereknek életet_kell_adni.
Én a terhesség eleje óta tudtam hogy császárral fogok szülni, így azért könnyebben mondom azt hogy nem éltem meg traumaként, mert kezdettől erre számítottam.
Engem is megviselt, mert nem úgy készültem, hogy császár lesz.
Felkészülni sem tudtam, mert sürgősségi császár lett.
Levetkőztetnek, kikötnek és felvágnak. Nem tudsz mozogni és bent van 5-6 ember. Már maga ez a tehetetlenség megterhelő.
De ha azt vesszük alapul, hogy sokakat az is megvisel, hogy nem sikerül a háborítatlan szülés (oxit kap, vagy nem olyan pózban nyom, amiben eltervezte), akkor egy nagy hasi műtét pláne megterhelő lelkileg.
Mert van egy pár szuperanya (pl instagramon Pixyre), aki szerint ha nem természetes úton szülted meg a gyereket és neadjisten nem is tudod szoptatni, akkor te vagy a megtestesült ördög, aki nem érdemli meg az anyaságot. Ja és természetes szülésből minimum otthonszülés legyen, a császár meg nem szülés.
Teljesen jól éltem meg a császárom, de azért az ilyenek szíven tudnak szúrni.
Nekem 2 eve volt, azota is traumaként van bennem.
Szerettem volna szülni, ahogy egy igazi nő. De nekem ez jutott, ez van.
Több terhességem se lesz emiatt, engem mégegyszer nem császároznak..
Hasam se jött teljesen rendbe azóta se.
Gáz az egész..
Mert sokan azzal a meggyőződéssel terrorizálják a kismamákat, hogy a császár nem is szülés, mert csak kivágják a gyereket, megg az a "könnyebbik" út.
Sőt, ahogy látom, már tényleg csak az a valaki, aki otthon szül, mindenféle beavatkozás nélkül... Aki erre nem képes, vagy nem ezzel szimpatizál, az gyenge, sz..ranya...
Szerintem meg életet adni mindenhogy csoda, és az a fontos, hogy az anya és a baba is egészséges legyen. Ha kell a beavatkozás, akkor nincs ezen mit szégyellni.
Számomra az is fura, hogy annyira ragaszkodnak a kismamák a szülési tervhez, mint ha ez valami előre megtervezhető folyamat lenne.
Kedves 7-es
hála Istennek az hogy "igazi nő" (???) vagy-e, nem azon múlik hogy milyen úton hoztad világra a gyereked, egyáltalán hogy van-e gyereked vagy nincs.
Tervezett császárom volt és rohadtul igazi nőnek érzem magam, akinek ráadásul a testéből kifejlődött egy (illetve esetemben három) gyerek, pedig a hasam még 5 év után se olyan mint előtte, mondjuk nem is várom el tőle hogy valaha még olyan lesz, a mellemről ne is beszéljünk. Mégis sokkal nőiesebbnek érzem magam most mint a gyerekeim előtt, huszonévesen. Nem. Ezen. Múlik.
Én hálás vagyok a császármetszésnek mert annak köszönhetően van három egészséges gyerekem, a természetes szülést ugyanis az "A" babám nem élte volna túl. Te hogy vagy ezzel a részével a témának?
Üdv, 1-es
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!