Mit gondoltok arról, aki csak 3 hónapig akar szoptatni?

Kinek mi köze hozzá?!? Mindenki csinálja úgy, ahogy neki és a babájának megfelel.

Az én gyerekeimet 2 kézzel, szorosan kellett tartani és a szájukba tuszkolni a mellemet, hogy szopni tudjanak. Küzdöttek és közben üvöltöttek az éhségtől. A kórház után befejeztem ezt a kínzást. Fejtem nekik néhány hétig, majd ahogy apadt, tápszert kaptak és jól laktak. Mindkettő makk egészséges, boldog gyerek.

Persze, az ő magánügye. Nem is dörgölném az orra alá a véleményemet, csak ha kikéri, megosztanám vele. Mivel te viszont a véleményünket kérdezed, megosztom veled az enyémet (vállalva a lepontozást): számomra az az önzőség vagy (nevezzük inkább) gyengeség határát súrolja, amikor valaki a kórházas kínlódós szoptatás után föladja az egészet. A babák sokfélék, van, aki ösztönösen rákap a cicire és profin szopizik, van, akinek be kell nyomni a szájába, majd amikor megtanulja a helyes technikát, szopizik még másfél évet. És van az olyan baba, mint a kisfiam volt, aki az első mellretételnél (rögtön a császár után) azonnal rákap, majd napokig vért izzadunk, mert olyan, mint aki elfelejtette (vagy még meg sem tanulta) a technikát. Ha én a kórházas kínlódás után elveszem Tőle, fejem, majd hagyom elapadni (mert jééé a cumiból szívesebben megissza a tápot), egy csodálatos dologtól fosztom meg mindkettőnket: a természet teszi a dolgát, csak lehet, hogy kicsit többet kell küzdeni. Ha az anya mellében van tej, akkor a szervezete működik, csak segíteni kell.

Szval az a véleményem, hogy az ilyen sztorik mögött mindig kényelmi szempontok állnak (kínlódva szopik a baba a kórházban a születése utáni 2-3.!napon, vagy sír, rángatja a fejét, mert nem jön úgy a tej és társai). Ezeken mind lehet segíteni, ha az anyának van türelme túljutni a nehézségen, tanulni, utánajárni, segítséget kérni. És lehet egy olyan baba is boldog baba, aki kezdetben őrjöngbe próbált szopizni, majd miután megtanulta anya és baba a helyes technikát, egymásra éreztek, jééé, kaptunk egy boldog babát és anyát.

Szerintem minden baba kivétel nélkül szopási ösztönnel jön a világra. Ezt az igényét ki kell elégíteni, ha egy anya nem teszi, a legkevesebb, amit mondhatok rá, hogy nagyon rosszul teszi. Ha a saját kényelme miatt nem teszi, önzőnek vagy lustának nevezem. Ha a baba kínlódik, az a helyes szerintem, ha utánajár, mi lehet a probléma. És legvégső esetben marad a tápszer, ha az anyuka már végigzongorázott minden megoldási lehetőséget.

Amit fentebb írtam, egészséges anya és baba esetében áll, ha betegség vagy esetleg tejmirigyek hiánya miatt nem működik a szoptatás, nyilván egész más megítélés alá esik.

A szoptatás nagyon érzékeny téma. Van néhány bátor anyuka, aki bevallja, hogy nem akar szoptatni. A többség pedig talál vmi kifogást. Persze, mivel mindenki magánügye, nem is kellene erről beszélni, de ha annyira magától értetődő ez, akkor miért van ennyi ilyen témájú kérdés?

Nem mondok neki semmi, az ő dolga.

Hogy mit gondolok, az attól függ, miért tesz így. De úgy gondolom, ha most, amikor a gyerek 100%-ban csak rá számíthat, rá van szüksége, ő a saját igényeit helyezi előtérbe, akkor később is ezt fogja tenni. Természetesen nem gondolom, hogy mindig mindenben csak a gyerek igényeit kell nézni! Mérlegelni kell, a család többi tagja is fontos. De ezer és egy tanulmány bizonytja milyen fontos az első pár év étkezése, ezen belül az anyatej. Egy anya dolga, hogy a legjobbat adja a gyerekének. Ha már előre eldönti, hogy nem ezt teszi, az számomra egyszerűen érthetetlen.

Azért tartanám butaságnak, mert kb 3 hónapos korra lesz igazan könnyű és jó a szoptatás. A legbénább baba is megtanulja addigra a technikát, beáll a kereslet kínálat egyensúly a tejtermélésben, ezért nem kell folyton fejni. A babát egyre több minden érdekli, így nem ez az egyetlen programja, nem 40 percig szopik, csak 10-15 percig.

Azt megértem, hogy valaki feladja az első hetekben, amikor egyébként is fáradt és kialvatlan. De ha van elég tej, jó nagy butaság pont 3 hónaposan abbahagyni.