Miért ítélik el azt, aki nem szoptatja a babáját, pedig tudná? Elvileg ehhez senkinek semmi köze.

általánosságban: Mert aki szoptat, az el sem tudja képzelni, hogy más nem tud, és fenemód büszke arra, hogy ő szoptat, és nem a tápszert eszi a gyerek. Így megszólja a tápszereseket, hogy nem képesek erre.

Aki tápszeres, az meg persze a saját igazát védi, hogy a tápszerrel sincs semmi baj (de miért is lenne).

Két gyereket szoptattam 6 hónapos korig kizárólagosan, utána meg 1-2 hónapig még, sosem ettek tápszert.

Aztán jöttek az ikrek, ismét rengeteg tejem volt (mindig az volt, ez volt a bajom is, mert ki nem állhattam, amikor fájt, feszített, fejni kellett mindig). Aztán 2 babával már nem lehetett úgy elbabázgatni, nyugodtan, mint eggyel, sőt a 1,5 éves fiam után futhattam is, szóval egyszerűbb volt, hogy cumisüvegből esznek (a koraszülöttön is ugye az volt), és egyiket etetem én, másikat anyu. Fejtem az elején, szóval valamennyi tejet kaptak is. Aztán hagytam a fenébe, szép fokozatosan. De nem is bántam, megmondom őszintén. Ha szoptattam volna őket, akkor előtte mérés, utána mérés, ami hiányzik, azt pótlással egészítsem ki... Erre nem volt kedvem, idő, türelmem. Azért sem, mert 2 babánál véget nem érő etetést jelentett volna, másrészt nem volt olyan, hogy elfekszem, nyugi van, hisz a másik baba sírt már, és felugrálni sem tudtam volna, (illetve kénytelen lettem volna, így szoptatni nem tudtam volna), hogy menjek a másfél éves után, mit ránt le, hova mászik, mit tesz a szájába. Ráadásul 2 gyereknél már mindenképp kellett volna pótlás, hisz van tejem, oké, de ugye ketten dupla annyit esznek.

Azért van ez a folyamatos vita, mert hiába mondja mindenki, hogy magánügy, de közügy is egyben. ;)

A szoptatás a szó szoros értelmében tényleg privát dolog, ezt nem kell részletezni. Minden felnőtt nő, anya saját maga is el tudja dönteni, hogy akarja-e vagy sem, tudja-e csinálni vagy sem. Az már mondjuk más kérdés, hogy azok, akik végül nem mellette döntenek, valóban megkaptak-e minden fontos információt és hatékony segítséget még a végső döntésük előtt... de akár kaptak, akár nem, szívük joga dönteni arról, hogy bevállalják-e a további küzdelmet vagy nem. Szoptatni csakis az anyukák képesek, és ezért teljes mértékben az ő joguk (és egyben kötelességük is) a döntés meghozatala.

Bár én nagy szopipárti vagyok:), és mindig megmozdul bennem valami, amikor arról olvasok, hogy xy végül nem próbálkozik tovább, meg kell tanulni elfogadni a másik ember döntését. (És ez talán az egyik legnehezebb dolog az életben.) Elvégre nem láthatunk bele mások életébe, tettei mögé, nem tudjuk, ki mennyit bír el, egyáltalán milyen az értékrendje, hozzáállása... Segíteni, támogatni, biztatni persze meg lehet próbálni, én is ezt teszem, de ha valaki nem nyitott erre vagy nem meri megpróbálni, nem tud dűlőre jutni vele, akkor idővel jobb, ha elfogadjuk, hogy ő más utat választ. Mondjuk, hogy őszinte legyek, én azért picit sajnálom ilyenkor az érintett babákat, mert akárhogy is legyen, ők mindig elesnek valamitől, amit sehonnan máshonnan nem kaphatnak meg, és ez mindenképpen egy veszteség (legalábbis az én szememben). De közben mindig bízom abban, hogy ezen az egy dolgon kívül viszont megkapják azt a gondoskodást, szeretetet, amire szintén szükségük van az egészséges fejlődéshez.

Ugyanakkor a másik oldalon az anyák szoptatási hajlandósága komoly közügy is, csak ezt nem mindenki gondolja végig. Az, hogy egy anyuka szoptat-e vagy sem, egyéni történet; de az, hogy egy generáció anyukái nagy általánosságban szoptatnak-e vagy sem, már komoly társadalmi következményekkel is járhat. Azt, hogy a tápszer kevesebbet tud, mint az anyatej, mindenki tudja. Hogy ezzel nőhet bizonyos betegségek kockázata, szintén tiszta. De az már kevésbé köztudott, hogy a tápszergyártás mekkora üzlet, mennyi pénzt visz el a családoktól, mennyire szennyezi a környezetet stb. És itt megint nem arról van szó, amikor nincs más lehetőség, mint a tápszerhasználat - hanem arról, hogy a valós helyzethez képest TÚL NAGY ARÁNYÚ a tápszerhasználat, vagyis sokan úgy veszik meg és adják a babának, hogy vélhetően nem lenne rá szükség (pl. ha az anyuka kipróbálna néhány új módszert).

Vagyis, akár foglalkozunk vele, akár nem, a nem-szoptatásnak nagyon messzire gyűrűző hatásai vannak, amik a társadalom jópár részét érintik, a közegészségügytől kezdve a gyereknevelésen át a gazdasági és természetvédelmi dolgokig. Szerintem pontosan ezért van az, hogy annyian küzdenek azért, hogy minél több anyuka szoptasson, mert ez végső soron közérdek is. (De persze nagyon nem mindegy, milyen módon teszik ezt...)

Előző, akármilyen hihetetlen;), de én pl. megértem, hogy így érzel és elhiszem, hogy van ilyen is.

De amikor ilyet olvasok, akkor nekem meg az jut eszembe, hogy vajon miért van így, miért vannak anyukák, akiknek ennyire durva ellenérzései vannak? Mert oké, hogy nem vagyunk egyformák, nem is kell erre törekedni; de a szoptatás a biológiai norma és a létünk egyik alapja. Vagyis, én úgy gondolkozom, hogy ha valaki ezt nem így gondolja, nem így érzi, annak vélhetően komoly oka kell hogy legyen. Engem szakmailag is érdekel a téma, és rákérdeztem már erre itt a fórumon is, de sajnos nem nagyon kaptam konkrét választ arra, hogy MI lehet az OKA annak (adott esetben), hogy valaki ezt érzi. Tippjeim persze vannak, de nagyon sokat tanulhatnék belőle, ha egyszer valaki őszintén elmondaná, hogy szerintem miért alakult így, ha tudja. De tudom, hogy ez nagyon érzékeny téma, amiről biztosan én is nehezen tudnék beszélni.

Ki téli el őket?

Van erre valami kimutatás?

1x már leírtam ezt, de a nővéremnek 3lánya van. Az elsőt 2hónapig szoptatta, a 2.-at 6hó-ig, a kicsit 36hónapig. Akkor őt most elitéljük vagy nem? Én 3évig szoptattam a fiamat, soha nem mondtam sehol, és nem is érdekel ki hogy eteti az övét. A csecsemősök pedig nem fogdosnak és nem kényszerítenek. Az is egy munkahely, ahol vannak kötelező dolgok...