Ezt hogy tudjuk megtanítani, nagyon kétségbe vagyok esve?
Szeptemberben oviba megy a kislányom, de még nem szobatiszta.
Nagyon sokan (védőnő, háziorvos is) azt tanácsolta, hogy vegyük le a pelust róla. Oké. Lakás felkészítve erre. Tegnap kezdtük. Mindent össze pisilt. Szívesen ül a wcn, de nem pisil bele.
Ma is alvásnál a pisi becsorgott, rohanunk a wcre, semmi. Jó akkor bili, semmi. Majd leszáll a bilirol és utána a földre pisil.
Már tocsog a lakás a pisibe. Persze tudtam, hogy lesznek balesetek de nem tudom mit csináljak már. Kérlek segítsetek.
Beveszik anélkül is. 2 hét (1 nap) alatt lehetetlen megoldani, ha eddig még csak törekvés sem volt rá. Türelem!
Szoktatok beszélgetni róla? Szól, ha pisilt, kakilt? Ha eddig utána sem jelzett előtte biztosan nem fog egyik napról a másikra.
Először is válaszd ketté, alvásra még legyen pelus.
Másrészt rövid távot próbálj meg tenni vele, postaláda és vissza, utca vége és vissza, pékség és vissza, játszótér rövid időre és vissza. Ha sikerül, örültök ha nem semmi baj, kimossatok a ruhát.
Próbálja megérteni milyen érzés ha jön a pisi, hangos piiisiii felkiáltassal jelezze. Első lépésnek ez is jó, mert érzékeli. Nem baj ekkor ha még nem ér oda. Második lépés h odaér időben.
Az hogy 5 percenként ráülteted és egyszer sikerül nem szobatisztaság.
Kaki ez után
Éjszaka majd akkor ha nappal is vannak sikeres és nem pisis reggel a pelus
Kedves Kérdező!
Most furcsa lesz amit írok.
Először is engedd el ezt a dolgot,mert 2 hét alatt ez(elvileg) nem fog megoldódni.Készülj arra,hogy kb decemberre(vagy utána) lesz szobatiszta.
Aztán vedd szét 2 részletre,alváshoz maradjon a pelus.
Aztán az egész dologhoz, állj hozzá nyugodtan, mintha nem sürgetne az idő.
Betöltötte abhármat?
A bölcsibe csak olyan gyerekről veszünk le pelust, aki szól vagy jelzi hogy menni kel.
A bölcsibe nem 1 gyerek van, ha 10 gyerekről leveszem a pelenkát, mert 3 éves és most úgy gondolom mától szobatisuta, hol lennék egész nap mert fix hogy nem egyszerre pisilne be mind, hanem felváltva, és milyen szag terjengene.
Amikor a szülő otthon elkezdi és haladnak szól napi 1-2 pisi belefér az elején, de ha kb óránként bepisil akkor visszaadom a pelust, anyuka meg otthon folytatja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!