Ha a gyerek rendetlenkedik, másokat is már zavar, és hisztizik, a szülők miért nem akarnak rászólni?

Tapasztalatom szerint manapság nagyon sok szülő "fél" a gyerekétől. Képtelen neki nemet mondani, nem tudja felállítani a határokat. Nem tudnak következetesek lenni.

Mikor aztán a gyerek ezen felbuzdulva egyre követelőzőbb lesz, észbe kapnak és megpróbálnak valamit tenni, de addigra sajnos már sikerült elbaltázni az egészet. Egy addig kényeztetett gyereknek hirtelen azt mondani, hogy nem, elég komoly hisztériát képes kiváltani.

Előfordult már, hogy én is rászóltam idegen gyerekre, mert már elfogadhatatlan volt a viselkedése. Ha nem bánjátok, megosztanék két ilyen sztorit.

1. Legkisebb gyerekem olyan 3 éves lehetett, busszal mentünk haza délután oviból, ősz vagy tél volt, latyakos idő; dupla ülésen ültünk egymás mellett, ő feltérdelt (lába lelógott), hogy kilásson az ablakon. Valamivel mögöttünk, túloldalon egy vele hasonló korú vagy talán valamivel kisebb gyerek ÁLLT az ülésen és ugrált, kiabált. Anyuka állt mellette és meg se nyikkant. Pici lányom rám nézett nagy kerekkel szemekkel és nagyon hangosan, mindenki által jól hallhatóan ezt kérdezte: "Anya, ugye csúnya dolog sáros lábbal felállni az ülésre, mert utána másnak piszkos lesz a ruhája?". Nem én szóltam, hanem a 3 évesem. Kínos szitu volt anyukának. Már nem emlékszem, mit csinált, de hamarosan le is szálltak.

2. Középsővel és a kicsivel mentünk valahová szintén busszal. Két lány előttem egy dupla ülésen, én mögöttük. A busz végében egy anyuka babakocsis gyerkőccel és 13-15 év körüli kamaszlánnyal utazott. Eldönteni nehéz volt, hogy hány éves lehet, mert full sminkben volt a gyerek. A buszon hátul két egymással szemközti ülés volt, leányzó ült az egyiken, a szemköztire meg szépen felpakolta a koszos bakancsát. Ebben az esetben én tettem szóvá anyucinak, hogy tán rá kéne szólni a gyerekre, mert nem illik ilyet csinálni. Ő sértődötten közölte, hogy inkább a saját gyerekeimet neveljem meg. Előre néztem: a kicsi elaludt, a nagyobbik csendben olvasott. Szerencsére ők is hamar leszálltak, mondjuk jeleztem, hogy szólni fogok a sofőrnek.

Szóval fura szülők vannak. Mostanában nagy a rágörcsölés a gyerekvállalásra, de utána már valahogy nem igazán tudják, mit is kéne csinálni. Régen meg csak úgy vagy jött a gyerek vagy nem (többnyire jött), viszont a nevelés is másképpen ment. Konkrétan: többnyire VOLT nevelés.

Manapság a gyerekeknek csak jogai vannak, a kötelességekről valahogy megfeledkeznek. Szomorúnak tartom, részemről csak annyit tudtam/tudok tenni, hogy a sajátjaimat normálisan nevel(t)em. Legalábbis igyekszem és remélem sikerült.

Akkor eltudom képzelni, hogy az én lányom téged mennyire kiborítana :D 2,5 éves és borzasztóan akaratos. Igen, most még nehéz nekem vele igazából bárhol. Ha rájön a hülyeség, akkor tombol akár otthon, akár a boltba, bárhol. Mégsem ütném meg soha! Még csak nem is kiabálok vele. Szoktam csitítani, de mint itt többen írták, felesleges. Sajnos én is találkozom olyan anyákkal (főleg orvosi rendelőben), akiken látom, hogy idegbetegek a más, sőt a saját gyerekétől is. Ezzel nem tudok mit kezdeni, csak sajnálni tudom a kicsiket, hogy az ilyen empátia nélküli embereknek minek vállalnak gyereket. Nyilván nekem is van, hogy jobban idegesít, amikor ezt csinálja, vagy más gyerek ezt csinálja. De felnőtt vagyok és ember, szóval tudom kezelni az indulataimat, így én már a gyerek mellett nem kezdek el hisztizni. Sokszor így valóban az a megoldás kínálkozik, hogy megpróbálok nem jelentőséget tulajdonítani az egésznek. Viszont többször vettem észre, hogy van, hogy már fel sem tűnik, hogy ő éppen műsorozik nekem.

Egyébként én nem csak megsértődök, ha idegenek beleszólnak a mi dolgunkba, hanem kifejtem a véleményemet. Még a saját nővéremnek sem engedem, hogy rászóljon a lányomra durvábban, mivel ő az ÉN lányom, majd ÉN nevelem úgy, ahogy ÉN akarom! Mindenki csinálja, ahogy jónak látja. Engem szerencsére más gyereke sem idegesít fel, szóval sajnálom, de nem NEKTEK nevelem a lányomat, így az sem zavar, ha nektek nem felel meg!

Én soha nem láttam még, hogy 4-5 éves gyerek ilyen rugdodós hisztit levágott volna. Egyáltalán nem jellemző, ha mégis akkor ott komoly gondok lehetnek, amiről nem tudsz.

Kisebbek hisztiznek, de velük nem mindig lehet beszélni. Ha az anyja már csendben van, az azt jelenti már minden lehetőséget megpróbált eddig és egyetlen megoldás a mielőbbi távozás.

Idegenek ilyenkor csak annyit tudnak mondani "had egye meg azt a csokit" szegény gyerek" jól fel kéne pofozni-az anyját is" Szóval ezek inkább csak beszólások, semmiféle segítő szándék vagy érték nincsen benne.

Ha leáll a pénztárnál a sor, a vevők sem pattannak be a kasszába, hogy rendberakják a dolgokat, pedig sokan érzik úgy hogy jobban tudnák csinálni a dolgokat.

Én is mesélek egyet. 3. gyerek, egyszem lány. Olyan 4 éves volt. Az óvodában napi 8 órán keresztül példásan viselkedett, minden utasítást végrehajtott, odafigyelt másokra, a rosszkedvű óvonénit megpróálta felvidítani, kivitte más után a szemetet stb. Másszóval szétkoncentrálta magát. Éédesem! Ahogy bezártuk magunk mögött az ovi kapuját, jött a földönfetrengős, ordítós vergődés az úton, majd otthon. Egy nap, amikor már a hüppögős résznél tartott (tudjátok, az melyik?), az ölembe ültettem és mondtam neki, hogy tudom, milyen nagyon sokat fáradozik azon, hogy jó kislány legyen az oviban és megértem, hogy kell egy hely, ahol szabad egy picit nem olyan jónak lenni. Rám nézett a nagy ketek szemével és azt mondta: igen anya, hüpp-hüpp, kell egy hely, hüpp, ahol mondhatom, hogy KAKaFEJ! :-D :-D azután szervezett ketetek között mondtuk a csúnyákat. Most, Te anya! :-D

A lényeg, hogy ő és én mit gondolunk...

Mivel még nincs gyereked, nem tudhatod (gondolom, nem beszélgetsz napi szinten hasonló problémákkal küzdő anyatársakkal és nem nyálaztad még végig a gyermekpszichológia idevágó irodalmát), hogy a dackorszakos hiszti egyik legerősebb kezelési módja az, ha a szülő oda sem figyel. Ez a legtöbb toporzékoló gyermeknél bejön, ugyanis nincs közönsége. Minden más reakció olaj lehet a tűzre.

Hangsúlyozom azonban, hogy ez sem működik minden gyermeknél: vannak az extrán akaratos kicsik, vannak az idegrendszeri gyengeséggel küzdő gyermekek, vannak azok, akikről a nevtan már kimondta, hogy viselkedészavaruk van, és vannak a könnyebb mentális problémákkal rendelkező gyermekek. Egyiknek sincs a homlokára írva, hogy melyik csoportba tartozik. És nem lehet tudni, hogy egy átlagosnak tűnő kisgyermek mikor robban, és mi húzódik meg a háttérben. A te példádban említett 5 éves tomboló kisgyermekről sem tudhatod, hogy nincs-e valami komolyabb idegrendszeri vagy mentális problémája. És egy esetlegesen komoly viselkedészavaros gyermek szülőjének a kálváriáját sem ismered, mire eljutott oda, hogy képes közömbösen szemlélni a saját gyermeke dühöngését.

Kérdező! Szállj le a magas lóról! Lövésed sincs, mit dob majd neked a gép!

Egy nagyon akaratos 4 éves kisfiú és egy energiabomba 2 éves kislány anyukája vagyok. Nagyon közelről ismerem a durva tombolós hisztiket. Úgy érzem, tudom kezelni a gyermekeimet, tudok kemény lenni velük, mert a legfontosabb: egészségesek mind mentálisan, mind lelkileg. Igenis a legdurvább hisztit nagyon keményen le tudom állítani, de sosem ütöm meg Őket. Hoztak mér brutál kellemetlen helyzetbe a boltban a földhözverős hisztijükkel. Volt, amikor egy meleg ölelés lenyugtatta Őket, de volt, amikor kiszaladtam a fiammal, beültünk a kocsiba, és szó szerint megvártam, amíg elcsendesedik.

A példában említett hisztizős kisgyermeket ki kellett volna vinnie az anyukának, a többi embernek tényleg nem kötelessége az üvöltést hallgatni. De megütni sztem nem szabad. Talán az az anyuka hanyag volt, vagy iszonyat belefáradt a gyerek hisztijeibe...esetleg a gyermeknek vannak komoly problémái. Nem tudhatod.

Ha hisztiző gyermeket látok, mindig a fent említett esetek ugranak be. Ugyanis egy átlagos érzékenységű, egészséges lelkületű gyermeket előbb vagy utóbb jobb belátásra lehet bírni testi fenyítés nélkül is. Ha ennyire botrányosan tombol egy gyermek, én ott mindig egyéb problémát sejtek, és valami hihetetlen empátiát érzek mind a gyermek, mind a szülő iránt. Ha a szülő nemtörődömnek tűnik, akkor még jobban fáj a szívem a tomboló kisgyermekért, ugyanis feltehetően a szülő nemtörődömségének a levét issza.

Kérdező! Szedj magadra egy nagy adag empátiát, ne ítélkezz háttérismeretek nélkül, ne általánosíts, és legfőképpen tanulj sokat az emberi lélekről...főleg, ha emberekkel foglalkozol egy ruhaboltban! Én egyébként, ha látok egy kisgyermeket tombolni, a többi ember arcát figyelem, és mélységesen elítélem a fintorgó, okoskodó, beszólogató embereket, akik azt hiszik, jobban tudnák kezelni a helyzetet.

Tudod, hogyan kell kezelni a hisztit????

Na látod, ezért nem érted. A gyerek azért vinnyog, hogy figyeljenek rá, érvényesítse az akaratát. Ha a szülő enged neki, akkor ez lesz a gyerek bevált fegyvere. Ha a szülő észre sem veszi, akkor hamar rájön, hogy felesleges az ordítás, és leszokik.

Tényleg nem értem az ilyen embereket. Nem ismered a szitut, de beleokoskodsz.

Tudod, nekem 4 éves a fiam, és egy nagyon jó természetű, nagyon nyugodt gyerek. NEm volt még olyan szitu, amit ne tudtam volna kezelni. De pl tesóm kislánya nagyon akaratos természet. Vele már nem olyan könnyű kompromisszumot kötni. Szóval nekem minden tiszteletem azoké az anyáké, akinek nehezebb természetű gyerek "jutott", és állják a sarat. Nem könnyű nekik.