KIBORULTAM! Segítene valaki?

Szia!

Nyugi, nem csak te érzed ezt :) Az én férjem 3 műszakban dolgozik, a héten délutános volt, most meg céges buli, már kora délután óta. 6. napja vagyunk egyedül a 2 éves kisfiammal. Mivel lift nélküli lépcsőházban lakunk, a sokadik emeleten, nem cipelhetem lefele-felfele (még nem tud lépcsőzni), mert 31 hetes vagyok a másik babával. Itt ülünk a pici lakásban fent, és már halálra unjuk magunkat. Ma már az is élményszámba ment, hogy a lavórból a szőnyegre borította vizet a gyerek, mert úgy döntöttem, h nem emelgetem mostmár a fürdőkádba sem, mert egy emelés után nagyon belehasított a pocakomba a fájdalom, és nagyon megijedtem. Közben heti rendszerességgel kapok sms-eket, stb.. hogy ki -honnan küldi üdvözletét a nyaralásból. Ilyenkor kimegyek a konyhába, bőgök 2 percig, sajnálom magam, aztán jobb lesz. Nekünk ilyesmire sincs pénzünk, így is hónapról-hónapra élünk. Van 1-2 barátnőm, akikkel szoktam találkozni- ált. gyerekestől, de nem túl gyakran. Meg tanulok is, de most nyári szünet.

Szóval én is kész vagyok, és nem nagyon fog ez máról-holnapra megváltozni. Természetesen imádom a gyerekem..ezt nem is fejtegetem, de megkattanok az egyedülléttől és a bezártságtól, főleg nyáron...

Na, jól kiírtam magamból én is :)

Engem a kicsi gyerek kérdés már nagyon régen nem érint abból a szempontból, hogy mind a négy - valamikori kicsi - gyerekem túl van már az érettségin is. De nagyon jól ismerem azt a helyzetet, és érzést, amiről írsz.

Te is belefutottál abba a csapdába, amibe nagyon sok elsőgyerekes anyuka. Te magad változtattad magadat nőből, háztartási robottá, attól a kényszerképzettől vezérelve, hogy az embernek, ha gyereke van, akkor kötelessége fogcsikorgatva is kiszolgálni a gyerekét, ha közben a haját tépi is idegességében. Ugyanezt csináltam én is, és utólag visszagondolva, már jókat röhögök a saját hülyeségemen...Ja, nekem már könnyű, mert lassan nagymamává tesz az elsőszülöttem, aki ugyanúgy táncolt annak idején a fejem tetején, mint most a tiéd.

Az első, és legfontosabb, hogy TE határozd el, mi az a napirend, ami biztosítja számodra a békés egymás mellett élést a gyerekkel. Agyrém, ha az egész nap egy folyamatos káosszá, és robotmunkává folyik össze, amiben még pisilni is lelkiismeretfurdalva osonsz el.

Ha kicsit megnyugszol, csinálj magadnak egy napirendet. Írd le a feladataidat, és saccold meg az időt, hogy ezekkel mennyi idő alatt tudsz végezni úgy, hogy közben NEM ugrálsz a gyerek körül is. Ebben az esetben ugyanis triplájára nyúlik minden, miközben ő is hisztizik, és te is kiborulsz attól, hogy semmivel nem haladsz. Írd bele a napirendedbe nyugodtan azokat a dolgokat is, amiknek csak hozzád van köze, és nem a háztartáshoz. Egy újság átlapozása, egy kis netezés, vagy az elfelejtett torna.

Aztán vegyél egy nagy levegőt, és holnaptól kezd el tudatosan megvalósítani a napirendet. A gyereknek nyilván van szobája, járókája, vagy egy elkerített sarka a lakásban, ahonnan te is látod őt, és ő is lát téged. Legyen tőled "lőtávolságban", de ne legyen láb alatt. Ha üvölt, ha hisztizik, ha nem érti, akkor is mondd el neki nyugodtan, hogy anya most mos, főz, vasal. Ha végeztél, akkor játszani, sétálni, tornázni, könyvet nézni, akármit csinálni fogtok. És legyen is így.

Amikor pedig aludnia kellene, akkor legyen az ágyában. Ha nem alszik, nem alszik. Játsszon, bömböljön, szöszmötöljön, de szokja meg, hogy a napnak egy bizonyos ideje, alvásra való, nem arra, hogy a fáradtságtól rombadöntse a lakást.

Így elmondva persze egyszerű, megvalósítani nehéz, főleg egy olyan kisgyerekkel, aki azt szokta meg, hogy körülötte forog a világ. Így is körülötte fog forogni, csak nem egy kiborult, hullafáradt anyukával...

Az első napok szörnyűek lesznek, mert a gyerek személyes sértésnek fogja tekinteni, hogy a "rabszolgája" nem áll rendelkezésére. De próbálj meg egy hetet kibírni úgy, hogy TE irányítod a kettőtök életét, nem egy 18 hónapos gyerek.

Ami a férjedet illeti; nem mentségként mondom, de a férfiak többsége, akkor sem tud mit kezdeni egy ilyen korú kisgyerekkel, ha amúgy az életét adná érte. Hiába hangzik közhelynek, hogy ha "majd focizni, barkochbázni, sakkozni lehet vele" akkor apa tökéletes partner lesz, ez sajnos tényleg így van. Emlékszem, ebben az időben nálunk is abból állt a "foglalkozás", hogy a párom a feje alá gyömöszölt egy ugrálópárnát a gyerekszobában, és 5 perc múlva édesdeden aludt a padlón fekve. A fiamnak elég volt a jelenléte, elszöszmötölt mellette, vagy odabújt mellé aludni.:-)))

Tegnap olvastam egy jó angol mondást: Az évek rövidek, de a napok hosszúak. Te most főleg a mondat első felét érzed, és nyilván nem tudod elképzelni, milyen lesz tíz év múlva visszapillantani.

Tényleg alakíts ki valami napirendet, de ha néha felborul, ne vedd a szívedre. És azt se, ha esetleg elhangozna a férjed szájából, hogy a gyerek azért hisztis, dobál szét mindent, mert te rosszul nevelted. Ja, és hogy ő ezért nem boldogul vele. Mert már el van rontva. A pasik általában nagyok az elvek hangoztatásában. Mikor a gyerek alszik, szépen elmagyarázzák neked mit hogyan csinálj, mire felébred már más dolguk van. Nem érdemes veszekedni, ha nem sikerül bevonni a mindennapokba mondjuk mert dolgozik, bólogass, aztán csináld, ahogy tudod.

Az én gyerekeim már túl vannak ezen a koron, de nekem is írhatsz, ha nincs kivel beszélgetned.