Hogy segítsek lánytesómnak ha az SNI-s gyereke reggelente nem akar iskolába menni?

Nem vagyok szakember, viszont autista vagyok, és vannak/voltak nonverbális időszakaim, úgyhogy valamennyire van árintettségem és rálátásom a témára.

A gyerek nem szándékosan cirkuszol, neki se jó az, ha kimerülésig üvöltözik és hisztizik. Egyszerűen csak így szokta jelezni a környezete felé, hogy valami nem oké, valószínűleg azt tapasztalta, hogy erre reagálnak a számára legkedvezőbb módon a környezetében élő családtagok, ismerősök. Valami konkrét oknak lennie kell, ami miatt nem szívesen megy be az iskolába. Először is ennek kellene valahogyan utánajárni. Hogyan lehet a gyerekkel kommunikálni? Írtad, hogy szóban nem túl erősen kommunikál, akkor hogyan beszélgetnek vele az emberek? Írásban, esetleg képekkel, jelnyelven stb.? Rá lehet esetleg nála kérdezni, hogy miért nem szereti az iskolát? Rengeteg oka lehet, pl. előfordulhat, hogy magával a hellyel van baja, esetleg valakivel, akivel ott rendszeresen érintkezik, vagy a családtagjai hiányoznak neki ott, de az is lehet, hogy a reggeli készülődéssel van valami probléma, pl. nem tudja kialudni magát és fáradt reggel, vagy valami olyan inger éri, amit nem vagy csak nehezen tud elviselni stb. Tényleg az a legegyszerűbb, hogy amennyiben lehetséges, tőle magától megkérdezni, hogy mi zavarja őt.

A fiaimnál a képkártyák váltak be és a szigorú napirend. Ők autisták és adhd-sok.

Főleg a kicsinél voltak néhány hónapig reggeli hisztik, de amint megértette, hogy a napirendet követjük, akkor már ő is jobban átlátja a dolgot. Már együtt tesszük föl a képeket, közöseket is csinálunk, sőt, csinált egy "anya csokit vesz nekem" képet is. Ez utóbbi elég felismerhetetlen egy idegennek, de az a lényeg, hogy mi értjük. :)

Van olyan dolog is amit kézjelekkel kommunikálunk le, például idegen helyen nem fogom nekik képkártyával mutogatni az adott tevékenységnél, hogy vége, hanem a kézjelet mutatom. Ezeknek a jeleknek egy része hivatalos (suliban is használják), de van olyan is amit mi a családban használunk.

Ezen kívül vannak olyan helyzetek, amikor az órát állítjuk be (fogmosás ideje) vagy a mutatók helyzetét jelölöm pl. 6.30-kor irány a suli.

Nagyon nehéz helyzet, de az ember találékony tud lenni.

Ami még fontos, főleg az elején, hogy mindenre bőven kell időt hagyni, hogy az adott szituációban ne már rohanni kelljen, hanem legyen idő elmagyarázni, mutogatni, hogy mit és miért teszünk.

Én is azt akartam írni, hogy biztos oka van annak, hogy nem akar iskolába menni. Ezt kéne kideríteni, hogy mi. A felnőttek általában elintézik annyival, hogy lusta, nem akar tanulni stb. Holott alapesetben a gyerekek szívesen mennek iskolába. Igaz, hogy ott tanulni kell, de általában a közösségi élmények ezért kárpótolják őket. Hacsak nem szekálja őt egy társa vagy valamelyik tanár.

Könnyű valóban kívülállóként osztani az észt. Nekem adhd-s mindkét gyerekem, a fiam szerintem autista, de végül nem kaptuk meg a kódot.

Mi is keltünk úgy, hogy sírt, és közölte, hogy ő nem megy iskolába, írjak neki igazolást.

Nála a tanárok is leírták, hogyha ő egyszer valamit eldöntött, az úgy van, nem tudod semmivel meggyőzni. Azért mi szoktunk próbálkozni, de nagyon nem egyszerű.

Végül kinyögte, hogy a társai folyton a táskájában turkálnak, kidobják a kukába a dolgait. Mondtam, hogy beszélek az adott gyerekek szüleivel, utána simán elment iskolába.

Egyébként nem úgy működnek, mint a normál gyerekek, hogy legyél következetes, meg neveld meg, és akkor majd csinálja, ami a dolga. Nagyon nem úgy működnek, szóval csak óvatosan az ítélkezéssel.

Igen, gyakran a harmadik fél nagyon könnyen rámondja, hogy persze, hát azért ilyen a gyerek, mert mindent ráhagysz. De ha már 3. napja megy valamiért a hiszti, az ember már nem akar megbolondulni, akkor már ráhagyja. Vagy könnyű mondani, hogy folyton kiabálsz a gyerekkel, de aki ebben él, azt tudja, hogy senkinek nincsenek kötélből az idegei. Igen, tudom, hogy a kiabálás csak ront a helyzeten, de lehet, hogy különben gutaütést kapok.

14-es vagyok, az enyém is kívülálló számára teljesen normálisnak tűnik, és vannak olyan napjai itthon is, hogy megnyugszom, hogy de jó, kinőtte. Aztán vannak olyan napok, hogy csak nézek, hogy most mi van.

Nagyon frontérzékeny is, ilyenkor fáj a feje, rá sem tudod venni, hogy kikeljen az ágyból. Vagy ha felkel, hány, nagyon rosszul tud lenni. Ilyenkor írok igazolást.

A gyermekpszichológus sajnos nem nagyon fog tudni segíteni. Mi sokáig jártunk, többet kipróbáltunk. Alap, hogy mindennek a szülő az oka. És azokat a dolgokat szajkózzák, amiket szerintem minden normális ember alapból tud, csak ezeknél a gyerekeknél nagyon nehéz alkalmazni. Meg ugye tiltsd el a számítógéptől, telefontól, tévétől, tablettől. Nincs is tévénk, 15 éve be sem kapcsoltam. De a mai világban számítógép nélkül, hogy oldod meg? Aztán jött az online oktatás, és minden gyereknevelési elvünknek keresztbe tettek.

Pl. én megmondtam, hogy kiveszem napköziből, mert a szabadidős tevékenységeknél volt mindig a legtöbb balhé a társaival. Ez persze nem nagyon tetszett neki, mert jó dolog az, hogy órák után játszhat a többiekkel, én ezt értem is, de nem akartam minden másnap beírást.

És elmentünk a pszichológushoz, ott ketten voltak. Az egyik szerint én voltam a hibás, mert miért nem adok még egy lehetőséget neki. Mondtam neki, hogy 1 évig járt napközibe, ezerszer megbeszéltünk mindent, mégis folyton balhék voltak, ennyi, én ezt befejeztem. Ennek ellenére a pasi teljesen kiakadt, hogy én a saját gyerekemnek akarok rosszat. Persze mindezt a gyerek előtt, hát ez nagyon építő. A doktornőnek is elmondtam, mi a helyzet, ő még megértő volt, azt mondta, hogy akkor egyszerűen mondjam meg a gyereknek, hogy ez egy olyan téma, amiben nem kérjük ki az ő véleményét, hanem a felnőttek eldöntötték, és kész. Mondtam hát hogy ez nekem nem jutott eszembe! (Ja, de). Amúgy mindenki szerint nagyon határozottan meg tudom mondani a véleményemet. 1 óra múlva ott tartottunk, hogy a gyerek ordítva fetrengett a padlón és rugdosta a doktornőnél a szekrényt. Na, akkor ki a hibás?! Akkor azért ő is nézett egyet, hogy milyen a gyerek, mert szerintem előtte meg volt róla győződve, hogy egy ártatlan kisangyal.

Nagyon nehéz ám így következetesnek lenni. Ebben az tudtam amúgy 3 évig, de piszok nehéz volt ám!

A kérdésre válaszolva: én megmondtam neki, hogyha nem akar, ne menjen iskolába, de akkor igazolatlant fog kapni, és akkor jön a Gyámhatóság a nyakunkra. Azt meg azért nem akarja. De egyébként alapvetően az volt a tapasztalat, hogyha ennyire nem akart iskolába menni, akkor érte ott valami.

"16-os: igen, biztos van mindig racionális ok ha nem akar egy gyerek iskolába menni. Fél az új helyzettől, vagy a megmérettetéstől, vagy tegnap csúfolták, vagy kidobóson ő esett ki leghamarabb. De mit sugallunk azzal, ha engedünk neki, hogy ilyenkor ne menjen? Hogy az új helyzettel nem szembenézni kell, hanem megfutamodni?"

Nem azt kell neki tanítani, hogy megfutamodjon, hanem segíteni kell neki megoldani a helyzetet, amitől szorong.

Az enyémet teljesen tönkreteszi a többi gyerek. Csúfolják, de ilyenek miatt, hogy csóró, ami egyébként nem is igaz, és nem tudom honnan veszik. Megvan mindenünk, ami kell. Meg mondják neki, hogy büdös, ami szintén nem igaz. És egy ilyen kicsi gyereknek nincs eszköze, hogy ezeket hogyan oldja meg, pláne ha sni-s. Sokszor csak annyit tud, hogy kiabál meg verekszik, aztán emiatt persze megint neki írnak be, a tanárok szerint is ő a hibás.

Szerintem ez egy borzasztó állapot. És ha hazamegy otthon meg még megint lecseszik a beírások miatt. Hová meneküljön szerencsétlen?

Egy felnőtt, ha nem jön ki jól a munkatársaival, munkahelyet vált. Egy gyerek meg 8 évig ott kell, hogy szenvedjen ugyanazokkal a hulladék emberekkel, mert iskolát váltani sni-vel gyakorlatilag képtelenség. Én nagyon sajnálom ezeket a gyerekeket, még akkor is, ha voltaképp ezekért a helyzetekért ő a felelős. Csak nem szándékosan. Nekünk szerintem kb. az lenne az ideális, ha évente iskolát váltanánk. De sajnos ezt nem tudjuk megtenni.