Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Óvodák » Kellemetlen helyzetbe hoztak...

Kellemetlen helyzetbe hoztak az oviban. Ezt a helyzetet hogyan kezeljem?

Figyelt kérdés

Magánóvodába írattam a lányom. Az egyik nyomós érv emellett az volt, hogy a szomszédban a 2. ház az ovi. Még tavasszal elkezdtünk átnézni, beszélni a vezetővel. Nagyon kedves volt, többször is említette, hogy-bár fél napra fizettem be a csemetét, alvás után nyugodtan visszavihetem, hadd játsszon a többiekkel.Hangsúlyozom, ő ajánlotta fel és többször említette. A gyereket ennek tudatában készítettem föl az ovira.

És akkor eljött a tegnapi nap- délután visszasétáltunk, mert kellett vinni ruhát, gondoltam beteszem a szekrénybe. A vezető-aki ajánlotta a dolgot- szó szerint elzavart. A lányom látta, hogy a többiek uzsonnáznak, kért ő is. Nem kapott, emiatt sírdogálni kezdett, úgy húztam ki onnan kézen fogva. Leforrázva érzem magam, mert úgy tűnhet, hogy én vagyok a nyomulós. Ráadásul a gyerek előtt mondták, hogy ne menjünk, így hiteltelenné tettek előtte- mivel sokat hallotta, hogy visszamehet.

5 napja járunk oda-tehát legalább 5 alkalom lett volna, hogy szóljon: bocs, mégse gyertek.

Szóvá tennétek neki ezt? Miként?



2016. szept. 8. 08:40
1 2 3 4 5
 31/41 A kérdező kommentje:
Egyelőre nem tervezem, hogy kiveszem. Érezték ők is, hogy vérciki helyzetet hoztak létre, és most korrigálják rendesen.
2016. szept. 9. 08:51
 32/41 anonim ***** válasza:
50%
Rengeteget fizetsz, tisztázd hogy ezért mit kapsz, főleg nyílvánosan szülőin, nehogy kihagyjon néhány dolgot. Te nem vagy hibás, nincs miért lelépni.
2016. szept. 9. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/41 anonim ***** válasza:
17%

30-as, látom ide jársz hisztériázni. Nem elég, hogy egy szót sem értesz az egészből, de még cirkuszolsz is.:)

Nem a kérdezőre írtam az igénytelent, ahogy azt sem írtam, hogy vegye ki az oviból a gyereket. Én venném ki ilyen esetben, mindenki más azt csinál, amit akar, te is, ő is. Lehet más a véleményed, de ne okoskodj bele abba, ki mit csinál a saját gyerekével. Rajtad kívül senki sem tette. További jó őrjöngést.;)

2016. szept. 9. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/41 anonim ***** válasza:
93%

Ennyiért szerintem is hülyeség kivenni. Ha az óvónő konzekvensen hozná ezt az unkonstruktív hozzáállást, az már más tészta lenne. Akkor elgondolkodnék, hogy a gyerekekkel is így viselkedik -e, de erről itt nincs szó egyenlőre. Reméljük nem is lesz.

Örülök, hogy végül sikerült tisztázni a dolgokat!

2016. szept. 9. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/41 anonim ***** válasza:
75%

Uh, csajok, durvak vagytok...


Kedves kérdező!

Az oké, hogy felszolitottad, hogy többet ilyet ne..

De az nem derült ki, hogy a vezető hogy,reagált erre, és mi volt az ok, smi miatt elzavart?

Ez a szó, hogy elzavart.. Mit mondott pontosan? Csak úgy érdekelne...



Amugy mint kereskedő az a velemenyem, hogy annak a vevőnek is kinyalom kozepesen :-D, pl. megkínalom kaveval, vagy a síró gyerekenek adok egy cukorkat, vagy egy 10ft-ot érő lekvaroskenyeret, aki épp akkor nem vasarol, mert erdrklodobol lesz a vásárló...:-)

..és anyakent, emberkent is ugyanígy erzek...

Nem mentetek oda minden du. potya-uzsonnázni, nem igaz?

1x meg tenyleg belefer szrtem is...

:-/

Nem is ertem...de szet

2016. szept. 9. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/41 anonim ***** válasza:
39%
Egyrészt szerintem tök ciki, hogy visszamész. Ennek mi értelme ha félnaposak vagytok? Másrészt ha már visszamész lehetne annyi eszed, hogy ne uzsonnára menj! Én is elhajtottalak volna az biztos!
2016. szept. 12. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/41 A kérdező kommentje:
Hát, utolsó, a szövegértés neked sem az erősséged. Ne oszd az észt!!!!!!
2016. szept. 13. 19:04
 38/41 anonim ***** válasza:
100%
Én értem a problémád, sikerült is tisztáznod! De, minek visszavinni a gyereket? Én nem élnék a lehetőséggel, ilyen cirkusz után meg főleg. Én örülök hogy letudjuk az ovijáratot naponta (2 gyerekkel), nemhogy még visszamenni. Szóval az 5 napból 5x vissza is mentetek? Nem az volt a gond, hogy ezt te rendszeresnek vetted?
2016. szept. 13. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/41 anonim ***** válasza:
100%
Heh, azóta ki tudja mi van, de a 3x néptánc van és vissza lehet vinni na tessék, az akkor sem azt jelenti, hogy te öt napja járattad oda és ötből ötször vissza is vitted. Nyilván a bejöhet játszani, akkor is, ha nem fizeted be csak fél napra, az nem azt jelenti, hogy te ezzel visszaélsz, és minden áldott nap ott héderezik a gyereked délután is. Én mint magánovis gyerek szülője fel is lennék háborodva, hogy akkor én mi a fészkes fenéért fizetek egész napot, ha más csak felet fizet, és ugyanúgy behozza a gyerekét minden nap délutánra is, sőt ha épp kaja időben érkezik, akkor még kaját is kér neki, mert hogy miért ne jutna egy fél kenyér. Én meg fizessek érte, hát persze!
2017. febr. 24. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/41 anonim ***** válasza:
84%
Mondjuk szerintem is full parasztság fél napot fizetni,és teljes napot elvárni...írom ezt 3 gyerekes anyukaként,akinek a gyerekei fizetős oviba jártak,ill.a legkisebb még most is jár.Gondolom jóhiszeműen említette a vezető,de álmában sem gondolt arra,hogy Te nap,mint nap "igénybe" fogod venni.Nekem tuti eszembe se jutna visszaélni a helyzettel.Komolyan érdekel:miért nem fizeted ki egész napra?!Ha meg nem teszed meg,miért gondolod,hogy minden áldott nap ott a helyed délutánonként?!Őszintén nem értem....
2017. febr. 25. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!