Kellemetlen helyzetbe hoztak az oviban. Ezt a helyzetet hogyan kezeljem?
Magánóvodába írattam a lányom. Az egyik nyomós érv emellett az volt, hogy a szomszédban a 2. ház az ovi. Még tavasszal elkezdtünk átnézni, beszélni a vezetővel. Nagyon kedves volt, többször is említette, hogy-bár fél napra fizettem be a csemetét, alvás után nyugodtan visszavihetem, hadd játsszon a többiekkel.Hangsúlyozom, ő ajánlotta fel és többször említette. A gyereket ennek tudatában készítettem föl az ovira.
És akkor eljött a tegnapi nap- délután visszasétáltunk, mert kellett vinni ruhát, gondoltam beteszem a szekrénybe. A vezető-aki ajánlotta a dolgot- szó szerint elzavart. A lányom látta, hogy a többiek uzsonnáznak, kért ő is. Nem kapott, emiatt sírdogálni kezdett, úgy húztam ki onnan kézen fogva. Leforrázva érzem magam, mert úgy tűnhet, hogy én vagyok a nyomulós. Ráadásul a gyerek előtt mondták, hogy ne menjünk, így hiteltelenné tettek előtte- mivel sokat hallotta, hogy visszamehet.
5 napja járunk oda-tehát legalább 5 alkalom lett volna, hogy szóljon: bocs, mégse gyertek.
Szóvá tennétek neki ezt? Miként?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Biztosan beszélnék vele négyszemközt, hogy elnézést, de akkor ti itt most félreértettétek egymást.
Illetve nálad az oviválasztásnál fontos szempont volt a hozzáállásuk és a rugalmasságuk.
Azt még csak-csak értem, hogy uzsonna esetleg nem jut. De azt nem, hogy miért kell elzavarni, ha ő ajánlotta fel, hogy délután viheted játszani. Ráadásul nem őket terheled, hisz te is ott voltál a gyerekkel.
Egyébként a helyedben elgondolkodnék a váltáson. Egy-egy ilyen konfliktus nagyon rá tudja nyomni a bélyegét a további kapcsolatra az ovi és a szülő között, és még van pár év, ami alatt elfajulhat a dolog. És ennek mind-mind a gyerek issza a levét. :(
Az tény, hogy a vezető nem korrekt!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
De ott nem említetted h azért mentetek vissza mert ő ajánlotta többször is?
Azt mondjuk megértem h az uzsiból nem jutott, ha nagyon ki volt számolva. Vagy nem az volt a baj hogy akkor mentetek amikor épp ettek? Nálunk az étkezéseket nagyon komolyan veszik és olyankor nem szabad szülőnek vinni vagy hozni gyereket mert azt mondják az megzavarja őket és akkor nem fogják rendesen megenni a kaját.
Lehet ha uzsi után mentek szívesebben fogadtak volna benneteket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tisztazzuk: fél napot fizetsz, de egész nap kellene nektek az ovi?
Tavasszal nem azért ajánlgatta, mert pár alkalom nem oszt, nem szoroz, de valójában ezzel akart rávenni, hogy fizess egész napra (beetetes)?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Nem tudom, hogy elhozzam -e onnan"
Azért hoznám el, mert nem pedagógus, hanem egy üzletember, aki ilyet tesz. A pedagógia lényege: hogy minden helyzetben intuitíve kell dönteni - mert minden helyzet más és más -nem lehet előírások szerint kezelni, mert az torz. Tehát ha hibáztál is, mert visszavitted, akkor is adott egy helyzet, amit úgy kell kezelni a nevelőnek, hogy ne sérüljön a gyerek. A gyerek most a te nagy bánatodat, megalázottságodat is vette - azt anya érzéseit nagyon "veszi" a kisgyerek az antennáival. A vezető úgy lépett fel, mint egy hivatalnok, aki a papírjai-előírásai szerint beszél, a hivatalnok esetében ez elfogadható, neki mindent be kell tartania és nincs szüksége intuitíve figyelni és aszerint cselekedni. Priviben még írok, ha érdekel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem az anyuka hibája volt hogy uzsonnakor vitte oda a gyereket. MÉgis mit várt? Nyílván a gyerek megkívánja a kaját amit a többiek esznek és mivel nem fizette be nem kötelesek adni neki (lehet h nem is marad), már eleve ott a konfliktus h a gyerek sír miatta stb. Játszani meg megint csak nem játszhat addig mert akkor a többi gyerek is abbahagyja az evést.
Tanulság: máskor ne evés időben vidd oda a lányodat játszani és akkor nem szerzel magadnak kínos pillanatokat!
Azokat meg nem értem akik azt tanácsolják h emiatt vegye ki az oviból a gyerek. Ennyivel soha sehol nem fog beszokni mert mindenhol lesznek kisebb-nagyobb dolgok ami nem tetszik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!