Jogszerű az, hogy a megtiltják hogy gyerekemet azzal etessem, amivel jónak látom?
Az óvodában a lányomék egy-egy tál szemetet kapnak étel gyanánt, amit én kifejezetten ellenzek. Mi itthon egészségesen táplálkozunk. Kevés, kimondottan zsírmentes hús, rengeteg zöldség párolva, nem szétfőzve. Természetesen minden ellenőrzött öko gazdaságból.
Erre az óvodában valami agyonfőzött főzeléket kapnak, mócdingos hússal, vegetás levest, tésztaételeket stb. Egyik sem alkalmas emberi fogyasztásra.
Mondtam az óvónőnek, hogy majd én viszek be nrki rendes ételt, de azt mondták, hogy ehhez nincs jogom.
Valóban törvény támogatja őket, hogy mérgezzék a gyerekemet?
Mint már írtam, nincs pénzünk magánovira. Én egyáltalán nem küldtem volna oviba, megoldottuk volna a napközbeni felügyeletet, de sajnos kötelező.
És úgy tűnik etetni is kötelező azzal, amit ránkerőszakolnak. Igaz, a gyerek minden nap úgy jön haza, hogy jó ha a szendvicshez adott uborkát ette egész nap, de mit számít az. És én még fizetek is ezért.
Kaptam pár tippet, azokkal még megpróbálkozom.
40-es vagyok.
41! Mikor dolgoztál bölcsiben? A mi ovinkban egészséges ételek vannak. Nincs fehér kenyér és tészta sem, csak 1x egy héten, ott dolgozó szerint is finom, nyilván ő sem számít mert nem szidja.
Bem jogos a Kérdező, mert ezzel az erővel mindegyik gyereknek lehetne külön bevinni és akkor 11 körül kezdhetnék az ebédeltetést, hogy mind a 25-30 gyereknek csoportonként megkeressék az ebédjét.
Biztosan főzhetnének jobban is a menzákon, de még nem hallottam olyanról aki belehalt volna.....Más által boldogan fogyasztott menzás kaját (mert örül hogy ez is van) mosléknak nevezni, sértő!!! Olyant viszont tudok a családomból, aki szintén ebben a szellemben nevelte, etette a gyerekeit hogy a kislánya 10 éves korára már evészavarral küzdött mert semmit sem mert megenni annélkül hogy az anyukáját meg ne kérdezte volna hogy,-ez nem mérgező?-Ettől nem leszek roszul? Ünnepi étkezésekkor vágyakozva nézte a többieket aki sültkrumplit és süteményeket ettek, amiből ő nem mert enni.Kórházban is kezelték mert vészesen sovány volt. Persze mindenki maga dönti el hogy neveli a gyerekét....De sokszor ha a legjobbat akarjuk nem biztos hogy jól sül el.
Most a legtöbb ami tehetsz, hogy otthon a legjobbat adod neki(amiről te meg vagy győződve) és nem arra tanitod hogy a többi gyerek az oviba szemetet eszik....
Kérdező! Miért írod, hogy kötelező az óvodáztatás, ezért irattad be? 2015-től lesz kötelező, de 5 éves korig felmentéssel MÉGSEM kötelező járnia, csak be kell iratni.
Szeptemberig pedig SEMMI nem kötelező.
Én egyetértek veled a kérdésben is, de abban nem, hogy nem jársz utána alaposan a hatályos törvényeknek...
" Az olcsóságra mennek, nem a minőségre. "
ti is arra mentek!! nincs pénz magánovira...de bio cuccokra meg, bio lo.fas.zokra van, gratulálok kérdezo :DDD szánalmas, proli vagy
Nálunk nagyon jó a kaja az oviban. Önkormányzati ovi. Rostási konyha hozza, egészségesen főznek. Majd leírom Neked, mi a heti menü és döntsd el, szerinted milyen. Arra emlékszem, hogy ma tízóraira is teljes kiőrlésű kifli volt és epres joghurt.
Én úgy tudom, hogy törvényben van, hogy az óvodákban és iskolákban mennyi sót, szénhidrátot használhatnak. Ha jól tudom heti egyszer kaphatnak tésztát is. Nálunk ezeket betartják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!